Szolgálati közlemény! A Csorba emlékezést a Pécsi köztemetőben, a költő sírjánál  szeptember 13-án 17 órakor tartjuk!

A mai  Csorba vers: Kajszifa. A vers a linkről meghallgatható a költő előadásában is. A költő állandóan figyelte kertje állapotváltozásait, következzen be az az évszakok váltakozása, egy új fa, növény ültetése vagy a régi, elöregedett növények pusztulása miatt. Itt most egy fa csonkulását és tavaszi éledését állítja párhuzamba saját hiányosságával, életkorával.

Megint egy ágad, vastag ágad. –
Csonka gazdának csonka fája.

De a vers befejezésében most nem az elmúlást, hanem a reményt emeli ki a költő:

Vén gazda, vén fa –: félig élnek,
hoz termést mégis mind a kettő

Igaz, ez még jóval a költő halála előtt, az 1983-ban kiadott Simeon tűnődése című kötetben jelent meg, de Simeon már itt is tűnődik:

Én Simeon kin rajta volt a Lélek
s talán még rajta van
ki várta a vigasztalást
s ma is várja de folyton horgadóbban
mert harapás rágás helyett
eljő lassan a csámcsogás kora
mert a nemző ágyék helyett
eljő lassan a férfi szégyene
mert a körülmetszett szavak helyett
eljő lassan az ázott motyogás
én Simeon még meg-megpróbálom karom
emelgetek ezt-azt és figyelem magam:
tudnám-e majd…

Az eddig ismertetett Csorba-kötetek leírását ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöttem egybe. Innen mindegyik Csorba- és Csorbáról írt kötet teljes szövege elérhető.

Mai témám is a dedikálások körül forog, de ezúttal nem Csorbának dedikált köteteket mutatok be, hanem egy új és egy régi levelezőtársam szívességéből olyanokat, amelyeket Csorba dedikált másoknak.

1. Időrendi sorban először a Sipos Béla professzornak dedikált Csorba köteteket mutatom be. A professzortól először tegnapelőtt kaptam levelet, amiben megírta, hogy a költővel egymás tisztelői voltak és Csorbától több dedikált kötete is van. Nem sokkal utána elküldte a dedikációk pdf-változatát. Íme, itt mutatom is azokat. A dátumok alapján 1984-ben 3, 1986-ban 3, 1992-ben 2 és 1993-ban 1 könyvet dedikált Sipos professzornak Csorba. Az írásképen jól megfigyelhető, hogy mennyire romlott Csorba egészségi állapota 1992–1993-ban. Sipos tanár úr aztán még egy e-mailt küldött, egy Dunántúli Napló-oldal melléklettel, ahol Csorba éppen Sipos Bélának dedikál. A képet külön is bemutatom. Köszönöm Sipos Béla professzornak a küldeményt, s remélem, a jövőben is kapcsolatban maradhatunk.

2. Régi jó levelezőtársam, könyvtáros kollégám, Kiss Zoltán is megörvendeztetett nem sokkal később Csorba dedikálásokkal. Ezek családi vonatkozású könyvek. A költő a felségének öccsét, Ciprián papot valószínű minden új könyvének dedikált példányával megajándékozta. Azért írom, hogy valószínű, mert a paprokon hagyatéka nem került Csorbáékhoz, Kiss Zoltán pedig azt írta, még tavaly, egy csomagban, kapták a könyveket, így nem lehet tudni, ki volt az adományozó. S persze azt sem, kerül-e még elő Cipriánnak dedikált Csorba kötet valahonnan, valakitől. A könyvek jó helyre jutottak hát, ahogyan azt Zoltán is írta, s ahogyan ez abból is megmutatkozik, hogy a kiváló könyvtáros eljuttatta hozzám is a hírt. Köszönöm szépen. A képek itt láthatók.

A  blogon már többször írtam Cipriánról, akit Csorbával együtt nagyon szerettünk és akinél nagyon sokszor jártunk. Most hát nem ismétlem magamat. A ciprián site:csorbagyozo.hu keresőkérdés beírásával az érdeklődőnek az összes vonatkozó bejegyzésemet „előadja” az internet. Hogy azért kép is kerüljön, alább bemutatom Ciprián somogyhárságyi parókiájának fotóját, lejjebb pedig egy búcsúnapi ebédet Cipriánál. Az asztalfőn szemben ül Ciprián, a szőke kisfiú Bálint fiam, én pedig szinte teljesen eltűntem a bal sarokban.
A bejárati ajtó felett kis örökmécs égett, jó irányfény volt a hosszú folyosón, melyről a szobák az utca felőli oldalon nyíltak. A bejárati ajtó mellett a hivatali szoba ablaka látható. Itt voltak a katolikus plébánia hivatalos iratai és az anyakönyvek, Ciprián itt intézte a község és filiáléja ügyeit, itt tartotta a hittanórákat az iskolásoknak. A hátsó, nyitott ablak a konyha ablaka. A jó pap itt sütötte finomabbnál finomabb süteményit, mire fölébredtünk, már az egész ház tele volt finom illatokkal. Mert a kedves rokon nem csak az asztalos-mesterséghez, de a sütéshez is jól értett. De nem folytatom, mert somogyhárságyi emlékeimből külön könyvet tudnék írni…

A parókiát, ahogyan a templomot is, Ciprián minden erejét megfeszítve felújította, felújíttatta.

Köszönöm a két küldeményt és örömmel osztom meg azokat a Csorba blog olvasóival, remélem, szívesen fogadják.

Köszönöm figyelmüket.