Csorba levelek a hagyatékban

Csorba Győzőné, mindenkinek Kedves Margitkája, sok levelet hagyott maga után. Ezek átnézése közben éppen 100 db olyant talált feleségem, amelyiket Csorbának írtak. Egyenként átolvastam és leírtam ezeket, íme, az eredmény.
Szerintem nagyon érdekes levelek is akadnak közöttük, néhányat közlök is alább, egyet pedig már közöltem is
De az egyszerű "verskérő" levelek is sokat elárulnak Csorbáról, hogy csak egy dolgot említsek, cáfolják kortársa, barátja egy rossz pillanatben leírt mondatait. Fodor András ezt írta egyik levelében: "Ráadásul hallottam Győző nyilatkozatát a Stúdió 85-ben. Országossá tette az ő statáriális-szigorú szerénységét: hogy soha nem ád verset, csak ha kérnek tőle. Merjenek ezután nem kérni!… És különben is, az ilyenfajta tisztességfelmutatás nem egyéb félszeg gőgnél és hivalkodásnál." (Fodor András és Takáts Gyula levelezése.  432. levél, Fodor András levele Takáts Gyulához. 1985. IV. 9.) Nos, az általam fentebb bemutatott levelek elárulják: Csorba nem volt gőgös, inkább Fodor A. feje volt "gőzös", mert nem "földije", Takáts Gyula kapta a Kossuth-díjat, hanem Csorba. Ebbéli felindulásában aztán Fodor mindenféle méltatlan kijelentésre ragadtatta magát az idézetten kívül is, de a mostani levélgyűjtemény erős bizonyíték arra, Csorba igazat beszélt: volt az környezetében jónéhány költő, aki össze-vissza küldözgette a verseit, jelentetnék meg már végre valahol, de ő bizony csak akkor küld, ha kérnek tőle. És akkor sem mindig küldött. Ráadásul ez a levélköteg csak véletlenül maradt a Családnál: a többség, a verskérő levelek többsége is, a Petőfi Irodalmi Múzeumban van. Fodor András becsületére válik, nem sokkal később – talán Takáts Gyula csendes intésének hatására – megbékélt, s levelezése, barátsága Csorbával  – kisebb-nagyobb zökkenőkkel – annak haláláig folytatódott. Csorba az említett Fodor levélről nem tudott, de a Kossuth-díja miatti Fodor ellenszenvről azért volt tudomása. Csakhogy ő okosabb volt annál, semminthogy emiatt megsértődjön, hiszen tudta, minden valakinek adott díj ezt váltja ki azokból, akik viszont nem kapták meg azt a díjat. Azért a költő nagyon szomorú volt: "Rossz a közérzetem. Mintha a K.-díj inkább gyűlöletet, mint szeretetet ébresztett volna. Pedig – Isten látja a lelkemet – a kisujjam sem mozdítottam érte, nem nyüzsögtem, nem ajánlottam magam, nem mondtam rosszat senkiről. Dehát mi emberek (vagy magyarok?) már nem bírunk megváltozni." – írta Bertha Bulcsunak. ("… élni kell, ameddig élünk…" Csorba Győző és Bertha Bulcsu levelezése, 129. levél, Csorba Győző Bertha Bulcsunak. 1985. júl. 20.) De hagyjuk a "változni nem bír magyarokat", nézzünk néhány érdekes levelet.
Itt van például mindjárt egy fontos dokumentum, Csorba Faust fordításának visszautasítása. Csorba így ír erről az A város oldalában c. beszélgetéskötetben. A kezdet: "47-ben, tehát az utolsó előtti alkalommal, amikor kiosztották, megkaptam a Baumgarten-díjat. Aki valaha is foglalkozott irodalommal, az tudja, mi volt ez, aki viszont nem, annak hiába is magyaráznám… Éppen múltkoriban a rádióban hallottam, méghozzá egy versíró és nem is ismeretlen embertől azt, hogy „Baumgartner-díj”. Én ezt megkaptam 47-ben. Nagy öntudattal jöttem vissza Rómából, és ezzel szemben azt kellett tapasztalnom, hogy sehol nem kellek. Hiába küldtem – akkor még olyan naiv ember voltam, hogy küldtem – kéziratokat a szerkesztőségekbe. Aztán később soha, csak oda, ahonnan kértek tőlem. De akkor még küldtem. Ám mindenhonnan visszakaptam valamilyen ürüggyel; hol azzal, hogy pesszimista, hol azzal, hogy nagyon sok anyaguk van… ahogyan a szerkesztők szokták csinálni manapság is. Viszont én úgy éreztem, hogy valami hasznos dolgot mégiscsak szeretnék tenni. Valamit, ami maradandó." (p. 198-199.)
Ebből a "tettvágyból" alakult aztán a fordítás: "Teljesen véletlenül találkoztam az utcán Vörös József barátommal, aki a Tanárképző Főiskolán tanár volt. Neki volt egy Faust-példánya, méghozzá nagyon szép kiadás, bőrkötéses, kis formátumú. És ő valahogy tréfásan azt mondta nekem, „Fordítsd le ezt”. Én jó gondolatnak, jó ötletnek tartottam, és azonnal elkezdtem vele foglalkozni, de akkor még inkább csak úgy kerülgettem… Viszont hallottam, hogy az Európa Könyvkiadó, akkor már az létezett, egy szűk körű pályázatot írt ki a Faust második részének fordítására. Ebben a pályázatban, úgy emlékszem, öt felkért író vett részt. De az öt közül csak ketten maradtunk Kálnoky Lászlóval. A zsűri, ha jól emlékszem, szintén öt tagból állt. Köztük volt Vas István, Weöres Sándor, aztán eszembe fog majd jutni, ki még, Sőtér István, lehet, hogy Rónay György is. Mindenesetre én akkor Weöres Sándornak írtam, és Sanyi nagyon-nagyon higgadtan és reálisan megmagyarázta nekem, hogy én nem rúghatok labdába Kálnoky mellett, mert hát ő egyrészt szerkesztője volt az Európának, és annak is az egyik legkiválóbb. Tehát belső ember volt. Azonkívül nagy érdemei voltak azzal, hogy embereket bújtatott a nyilas időkben. Ezek az érdemek akkoriban még számításba jöttek e tekintetben is. Én nem ismertem a zsűriből Sanyin és Sőtéren kívül személyesen senkit. Mindenesetre Sanyi azt írta nekem, hogy ne számítsak a megbízásra. Akkor én belül, a lelkemben már lemondtam arról, hogy a fordítás lehetőségének valaha is a közelébe jutok. De kijelöltek két részt, hogy fordítsuk le próbaképpen. Titokban mégis volt némi reményem. Rövid idő múlva megkaptam a választ. Az öttagú zsűriből ketten mellettem, hárman Kálnokyra szavaztak. Így tehát az övé lett az Európa szerződése."  (p. 199.) Csorba azonban nem volt olyan, aki könnyen megadja magát: "Nem tehettem mást, tudomásul vettem, hogy nem én kaptam meg a megbízatást. De ugyanakkor nem akartam már abbahagyni a munkát. Elsősorban azért nem, mert már jócskán fordítottam addig is. Nem csak azokat a bizonyos kijelölt részeket. Gondoltam, a verseim úgysem kellenek most, fordítok tovább. Nehézség volt számomra, hogy itt Pécsett szinte semmiféle nagyobb tanulmányt vagy segédkönyvet nem tudtam megtalálni. Olyasmit, amire időnként talán szükségem lett volna. Mondhatnám persze, hogy nem is akartam. Egy volt csupán, azt is ajándékba kaptam Achátz Imrétől, pécsi tanártól és neves könyvgyűjtőtől. Goethe néhány beszélgetése volt benne Eckermannal. Szóval nem volt az sem annyira komoly segítség. Persze, amikor egy-egy olyan szóval találkoztam, ami nem stimmelt, akkor én is megnéztem az összes rendelkezésemre álló szótárt. Igyekeztem, élvezettel csináltam, hát tudod, hogy milyen változatos a formája, görög forma, latin forma, német forma… Én tanultam ógörögöt, és valósággal örültem, amikor csinálhattam azokat az ógörög ritmusokat. Tény és való, hogy abban az időben, amikor ezt csináltam, még nem volt szabad szombat. Amikor csináltam, azt sem tudtam, hogy mikor van karácsony, mikor van húsvét. A kis toronyszobámról beszéltem már. Azt nem lehetett könnyen megközelíteni, mert át kellett menni egy bejárati folyosón is. Ott, eléggé elzárva, időben-térben egyaránt, ott dolgoztam, ott fordítottam. Annyit segítettem magamon, hogy amikor Kálnoky fordítása már megjelent, azért olvastam el, hogy én ne írjam ugyanazt, amit ő írt. Ez persze talán még nehezebbé tette a dolgomat. Ahogy később megnéztem, húszon alul, hogy pontosan hány, azt nem tudom, húszon alul van azoknak a soroknak a száma, amelyek egyeznek. Ha figyelembe vesszük, hogy 7499 sor, tehát egy híján 7500, akkor azt hiszem, ez nem sok. Mert hát vannak olyan sorok, amiket egyszerűen nem lehet másképp megcsinálni… A kritika akkoriban is, később is nagyon hallgatott a fordításról. A fő oka szerintem az lehetett ennek, hogy nem voltak Magyarországon olyan kritikusok, akiknek képességük lett volna mindkettőt elolvasni és összehasonlítani. Egyedül Vajda Endre írt róla, ha jól emlékszem, a Könyvtáros című folyóiratban, és talán Rónay László az akkori Jelenkorban.
CSI: – Mikor is jelent meg ez pontosan?
CSGY: – Az enyém 1959-ben. De akkor már úgy voltam, mivel addig sem serkentett egyetlen kiadó sem, tulajdonképpen nem is nagyon zavart, hogy nem írnak róla. A kiadásnak egyébként külön története van. Először a Magvető akarta kiadni. Az író Szántó Tibor segítségével. Ott Hegedűs Géza volt akkor az igazgató. Nyilván ismered Hegedűs Gézát, nagyon nagy tudású ember, nagyon tájékozott, de kicsit nagyvonalúan kezeli az irodalmat. Úgyhogy nekem valami olyasmit írt, „Ne törődj vele, ahogyan most van, abban az állapotban küldd el, majd mi kiadjuk”. Én azonban nem küldtem el neki, és akkor húzódott a dolog tovább, míg végül a könyvművész Szántó Tibor jóvoltából átkerült a Helikonhoz. Kaptam egy megbízható szerződést a Helikontól […] Úgyhogy akkor nagyon sokat kínlódtam, de mindenesetre megcsináltam a megadott határidőre, és így a Helikon kiadásában jelent meg 59-ben.
CSI: – Igen, ez a Faust-kiadás egyik kötete lett a „Helikon Klasszikusok” című sorozatnak, bibliapapírra nyomva. Szép és elegáns könyv." (p. 200-201-202 begin_of_the_skype_highlighting INGYENES 200-201-202 end_of_the_skype_highlighting.)
Lám, az egyetlen levél a Szépirodalmi Kiadótól ilyen Csorba-emlékezést juttatott eszembe. Talán nem haszontalanul.

Aztán itt van egy másik levél, Nyűveőm, Aranyom! megszólítással. Magánlevél, 1947-ből. Jól rávilágít az akkori viszonyokra: a kiadó csak akkor volt hajlandó foglalkozni egy-egy kötet kiadásával, ha a megfelelő számú vásárlót előre "biztosította" a szerző. A levélhez kis magyarázat jár: Dunaszekcső kedves állomáshelye volt Csorbának, fiatal korában szinte minden nyarát Szekcsőn töltötte, még feleségével, sőt, családjával is nyaralt ott, (majd egyszer képeket is közlök ezekről a nyaralásokról), s kiváló baráti társaság középpontja volt. Színjátszókört szervezett, fényképezni tanította szekcsői barátait, szerelmesleveleket írt helyettük a barátnőiknek, igazán jól érezte magát ott. Ennek a baráti körnek a szűk magja pedig állt az unokatestvérekből, Halász Antalból (gyógyszerész volt, meghalt szegény), Halász Miklósból (a Pécsi Sörgyár főmérnöke lett, ma már idős nyugdíjas) és Agócs Józsefből, aki Csorbával együtt jogot végzett. Hát ezek a barátok különféle beceneveket adtak egymásnak, így lett például Csorba "nyűveő" azaz nyűvő, Agócs pedig, ki a levelet írta, Szeögh azaz szög. (A furcsa "hajlításokat" a "nemesebb" hangzás miatt találták ki.) Halász Antalt viszont, kinek több levele is van valahol, valamelyik dobozban, egyszerűen csak Ubulnak nevezték. A kedves kézírásos levél ilyenformán Csorba egy ismeretlen "életpillanatáról" lebbenti fel a fátylat. (A nevek feloldását a "kortárs" Halász Miklósnak köszönhetem, aki igazán kellemes társalkodópartner, kiapadhatatlan meséi vannak, nagy szeretettel beszél a társaságról és Csorbáról.)

Van egy "nem levél" is a sok "igazi" levél között. Csorba verseit több nyelvre is fordították, ezeket a fordításokat Bertók László Csorba bibliográfiája igen alaposan feltárta. A levelek között most megtaláltam egy könyvből vagy folyóiratból kitépett lapot, melyen a két Csorba vers – Nyugalom, Két metamorfózis – német fordítása – Ruhe, Zwei Metamorphosen – is olvasható. A két vers német nyelvű változata.  A német fordítások eddig másutt nem voltak olvashatók, "első közlések."

És végül egy unikális "levéllel" zárul mára a "levéltár". Csorba 1941-1943-ig a pécsi Polgármester Hivatal "rendes", 1943-1952-ig, állandó könyvtárosi kinevezéséig pedig "időnként visszahívott" alkalmazottja volt. Ebben az időben nagyon sok furcsasággal találkozott, mindenféle levelek, beadványok kérvények "mentek át a kezén." Csorba, jó könyvtárosi vénával megáldva, az érdekesebb darabok közül egyet-kettőt "megőrzött". Ilyen ez az utolsó levél is, melyet "Mélalázatal Megkérem A Méltóságos Polgár Mester Nagyságos Urnak" megszólítással írt egy szegény szerencsétlen, de magát a "jositen" és az "urjézus" küldöttének tartó ember. A különös levél fénymásolt oldalait alább közlöm, a "megfejtéssel" együtt. Azt gondolom, afféle Tiborc panaszaként is felfogható, egy szerencsétlen sors dokumentálásaként is, de úgy is, hogy ilyennek látta egy "sikertelen" öngyilkosság után életben maradt szegény ember a Horthy-korszakot. Szerintem érdemes egy kis időt rászánni: megható, megmosolyogtató, de mélyen emberi panaszáradat és "jövendölés".

A levél első oldala.

A levél második oldala.

A levél harmadik oldala.

A levél negyedik oldala.

És a "megfejtés" az én olvasatomban, betűhíven:

Mélalázatal (mély alázattal) Megkérem A Méltóságos Polgár Mester Nagyságos Urnak

mivel hosszas betegségbe szenvedek és minden beteg ségből keresztül viszem a leg erőseb csoda nagy sziv fájdalomba és kel szenvednem amiér a doktorok nagyon hamisak hozám engem nem vesznekbe a klinikára akinek van hozá tartozó aki meg ápoljon engem és olyan betegségbe és nagy fájdalomba más nem birnáki ami nekem van hetfenhétszer ősze szarná magát kínjába ami énekem mikor sokszor elfog engemet a nagy kinszenvedés elenére azért mert az egész összes mindenféle urak gonoszok hozámazért akor még joban vanak fájdalmak mert nekem sehol senki nincspárt fogom mint csak a joisten az urjézus és a boldogságos szüzmária ezek az én párt fogom és amikor meg mérgeztem magamat és akor azt monta a nekem a szüzmária hogy hijába akar meghalni  nem lehet mert nincs meg az időt meghalni azért mert a magyar urak mint nagyon gonoszak hozám és ezért vanak még nagyob fájdalmak és szt monta a szüzmária hogy ne szégyeljem magamat és netőrődjek senkivel csak magamal hol énekelni és hol dalolni ha erős a fájdalom és minél erőseben énekülök akor nem érzem a fájdalmamatés evel mentem meg az életemet és tényleg ///

épen ugyvan hogy akor nem érzem a fájdalmakat énse gondoltam volna eztsose hogy így lészen hogy nekem a szentek velem legyenek segitségemre és mikor visza tartom magamat és mikor így kel menem az élelem után és a tüzelő anyag miat mikor elfog az uton és nem tehetem az éneket akor nem birok meni énekem kivan adva parancsba hogy az utcán nem énekelni csak bent a lakásba mert énekem nem azért az énekem nekem azért hogy az magyar mint nagyon gonoszak hozám és az ének még azért van hogy evel mentem az életemet azt hiszik az magyar urak a doktorok hogy énekem nincs ész a fejbe hijába gondolnak az urak azt hiszik hogy bolond vagyokaz magyar urak előt nem vagyok bolond mert a jóisten sose hagyot elengem az azén pártfogom más nincs senki mint csak a szentek és a kaszap istván azis nagyon sokat volt egyedül azis sokat szenevedet de csak a betegségébe és a tudományába szenvedet de én még tőbet szenvedek százezerszer mint a kaszap istván mert nem csak a nagy csoda erős betegségbe huszonőt évota ///

szenvedem a nagy betegségbe de ez nem elég akor még urak miatis kel szenvednem nem baj semi enek ígykel leni és én enek születem ijen orába és mikor születem énekem nem volt bába aszony ajóisten volt a bába aszony és az én anyám maga elvégezet és nem feküdt még egy perszetseés (percet se és) a tőbi testvérjeim mikor születek minjával (mindegyikkel) megkelet neki feküdni a gyerekágyat és én mikor születem engemet a joisten magához vet és a lelkibe hordozot engemet és mindedik még demas (de most) a joisten a kaszap istvánt ara rendelte a joisten hogy meghalt és engemet pedik a joisten ere rendelte az életemet hogy én teljes szent legyek és hogy ara a népeket tanitani mert a népek teljesen elvanak roszulva és kanász kodva a népeket teljesen tanítani kel mert és nagyon butág mint a sötétt éjszaka és én nem tehetek róla ha a joisten engem választott meg mert a isten nem jöhetle a főldre népeket tanítani és az urjézus mikor lent a főldőn és ///

nagyon rongyos ruhába járt mert hogy a népek netudják hogy kicsoda ment aval probálta ki az urjézus kimicsinál (ki mit csinál, bizonytalan olvasat) és az urjézus elment előb egy gazdaghoz kéregetni és szálást kérni a gazdag kihajtota a szegény embert és akor elment egy szegényhez és adot nekiszálást és eni is és regel mikor felkelt és adot neki regelit és akor monta meg az urjézus hogy ő hát [olvashatatlan szó] rongyos ruhába kel járni és azért nem hisznek az urak nagyon szépen felkérem az urakat hogy legyenek mint azon hogy megkel térni jora és igazságra és mert a joisten azt akarja hogy jonép [olvashatatlan szó] és jóvilág legyen és minden legyen ez kiványa a joisten és énekem a joisten megjelent és kiata parancsba hogy mindenuraknak és jelencsemki hogy megkel térni jora és igazságra hapedik nem térnek és nem hisznek akor majd joisten továb adja az isten verés mert azért van a háboru éhség nagydrágaság és az buta nép nem jön észre hogy mert van a […] A levél itt megszakad.  

Egyszer majd leírom szebb magyarsággal, tagolva is talán, hogy érthetőbb legyen, de azt gondolom, így, ebben a nyers formában hatásos igazán: egy írni alig tudó (talán nem is magyar nemzetiségű, "kisebbségi"), betegelméjű ember látomása a világ gonoszságáról és a megváltás-megváltozás szükségességéről…