Dr. Tóth István, kedves főiskolai tanárom, posztumusz került az oldalra, Szabó László Gyula professzor pedig – hála Istennek – élőben jelentkezik. Ő nem volt a tanárom korábban, de szerencsémre „nem hivatalos tanárom” lett. Tanárnál is több, magatartásával egyik gyakorlati „életvezetőm”, baráti, „levelező” útmutatóm. (Akárcsak Nagy Imre és Aknai Tamás professzorok, ld. a Csorba vendégoldal szerzőit.) A tudás kiapadhatatlan szeretetére, a soha föl nem adás magatartására tanítottak/tanítanak ők és az oktatás, esetemben az átadás kényszerére. (Ld. „íródeáki vénám” – én sajnos nem a saját tudásomat osztom, hanem másokét… de talán ez is ér valamit.) Megjegyzem Szabó László a Pécsi Tudományegyetemen biológia szakán kislányom – szigorú – tanára is volt, aki jó tanítványként Itáliába is a flóra és a fauna, úgy általában a természet szeretetét vitte magával.

Következzék tehát Dr. Szabó László tanulságos bevezetője a Csorba blogban megjelent és megjelenendő írásaihoz, a hozzám küldött email változatlan szövegével.

„A magyar irodalom szeretetét gimnáziumi magyar tanáromnak köszönhetem. Dr. Tóth István a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban 1956-1960-ig osztályfőnököm is volt. A humán tagozatba jártam, s nagyszerű tanáraink voltak még: Kardos Lajos latintanár (később a szakközépiskolában gépkocsiszerelést tanított, micsoda változás!), továbbá Horvát Adolf Olivér (akkor szerzetesből lett biológiatanár), Simon István (ő volt akkor a legfiatalabb tanár, precíznek hívtuk, egyébként matematikatanár, idén, 2026 elején hunyt el), Csaba László történelemtanár (aki az igazságot bátran kimondta), Simai Margit fizikatanár (nő létére fegyelmet tartott és a fizikát is tudta! [Na, na! professzor uram, jön ám a me too mozgalom 🙂 P. L.]. Az igazgató akkor Czéh László, a helyettes pedig Gyulavári László volt.

Osztálytársaim közül legtöbbre vitte Sólyom László, aki alkotmányjogászként tűnt ki, majd köztársasági elnök lett. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Soltész Gyula a Gyermekklinika igazgató professzora volt, Rapcsák (később Révész) László magyar-latin tanárból filmrendezővé képezte át magát, sok szociológiai filmet rendezett, Egyed Jenő szülész-nőgyógyász professzor lett Pécsen, majd Budapesten, Aradi Ferenc fizikusként kutatott a pécsi orvoskari központi laboratóriumban. Többen lettek orvosok, jogászok, tanárok, kertészmérnökök.

Leginkább Sólyom Lászlóval és Rapcsák Lászlóval barátkoztam. Együtt tettünk kirándulásokat a Mecsekben is. (Szabó László Gyula professzor Sólyom Lászlóról készített képes, Powerpoint-os életrajzát hamarosan közlöm, abban láthatók nevezettek is. P. L.)

Egy darabig Tóth István irodalomszakkörének is tagjai voltunk. Tóth Istvánt (osztinak becéztük) különös becsben tartottuk, kedves, vidám természete miatt rokonszenvet éreztünk iránta.

Sok-sok év elmúltával, előkerült két kéziratos gyűjteménye, a Tollsöprű és a Villanások. Ezeket Schultzné Márta őrizte, miután dr. Marton István ügyvéd, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület akkori elnöke hagyatékából kimentette. Ő tisztelt meg azzal, hogy megkért, próbáljam kiadatni, nehogy elporladjon. Eszembe jutott Sólyom László, aki korábban említette, hogy mint köztársasági elnök, rendelkezik bizonyos, kultúrpolitikai célokra használható pénzügyi kerettel. Így hozzá fordultam. Azt ajánlotta, hogy az írások elektronikus formában legyenek megörökítve. Sikerült a pécsi Nevelők Háza igazgatójával megegyezni, elkészült a digitális változat és honlapra került.

Most is hozzáférhető és letölthető. Tehát közkinccsé vált, bárki idézheti Tóth István adatait, irodalomtörténeti írásait.

Ezt a lehetőséget használom ki a Csorba Társaság blogjában. Kis sorozatot indítok, idézeteket szemlézve Tóth István műveiből. Lektornak Pintér László barátomat kérem fel, aki időnként kiegészítésekkel teszi közelebb hozzánk, Csorba Győző szellemében.

Fogadja az Olvasó szeretettel és tisztelettel!

A kép a Szigetvári Városi Könyvtárban készült az 1972 márciusi Janus-ünnepségeken. Balról Pákolitz István, Várnai Ferenc zeneszerző, Tóth István, Csorba Győző, Molnár Imre tanár, helytörténész, Szigetvár múltjának jeles kutatója. (In: Csorba Győző Társaság 210. körlevele, Pintér Lászlótól, 2019. aug. 20.)”

[Csak egy utalás azoknak, akik azt mondták, esetlég mondják még ma is: miért csak Csorbáról szól a Csorba Honlap és a Társaság. Költő, zeneszerző, népzenekutató, helytörténész, most meg még biológus is… Van olyan színes a paletta, mint a … zászlója. P. L.]

[Folytatom dr. Szabó László bevezetőjét. Milyen nagyszerű élet volt minden nehézség ellenére Arany János korában! Ld. 2. idézet. P. L.]

„Dr. Tóth István (1913-1992)

Megjelent: Új Dunántúli Napló, 1992. július 14. Szerkesztőség tollából

            Mielőtt bement a klinikára, felhívta a szerkesztőséget, elküldött két Tollseprűt, – ne legyen gondunk, míg újra nem lát… Most is, mint súlyos betegsége óta, másfél éve mindig, így köszönt: Morituri te salutant. – Tiltakoztunk.
S szombat délután csendesen, észrevétlenül elaludt dr. Tóth István, egyetemi docens, irodalomtörténész, közéleti férfiú és nyelvművelő. A 919.-nél megszakadt a Dunántúli Napló legismertebb, legolvasottabb sorozata, a Tollseprű.
Dr. Tóth István 1913-ban született. A gimnáziumot a jezsuitáknál végezte, és a Piushoz évtizedek múltán is elválaszthatatlanul kötődött. Nem múlt el pünkösdi találkozó az ő szervezői közreműködése nélkül. Az ő javaslata volt, hogy az alapító Zichy püspök szobrát újra helyezzék el az Alma Materben és az elsők között írta alá: adják vissza az iskolát a Rendnek. Eminens tanuló, ismert sportoló, mindvégig oszlopos tagja a cserkészcsapatnak.
A pécsi Erzsébet Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, – az elsőt. Kolozsváron és Szegeden a bölcsészetet végezte el, az ELTE-n történelemből, nyelv- és irodalomból kapott tanári oklevelet. Dolgozott az egyetem Kisebbségi Intézetében, a Tankerületi Főigazgatóságon, tanított kisiskolában, nevelte az ifjúságot a Széchenyi Gimnáziumban – s milyen büszke volt sok-sok értékes tanítványára évek múltán is –, és végül tovább adta tudását a tanárjelölteknek a főiskolán.
Irodalomtörténész volt. Ismereteink Janus Pannoniusról és Balassi Bálintról az ő római levelezései és bécsi levéltári kutatásai révén váltak teljesebbé és főleg pontosabbá. Ott volt a Batsányi Társaság alapítói között, majd évek múltán új életre keltette a Janus Pannonius Társaságot.
Különösen vonzotta szűkebb környezete, az Aranyhegy, a daindolok, – számos tanulmányt írt Pécsről, és sorra vette az utcák névadóit Pécsi utcák – híres emberek címmel. A Városszépítő Egyesület alapító tagja és spiritus rectora. Szívesen és meggyőzően szállt síkra választókerületének érdekeiért, boldog volt, amikor elérte, hogy a Mikes Kelemen utcát megnyissák.
Nekünk, a Dunántúli Naplónak 33 éve a külső munkatársunk. 1959-ben jelent meg az első Tollsöprű, és az utolsó majd most szombaton. Ez a rovat az énjéből fakadt. Túlléphetett az iskola keretein, teret talált és a legszebbre taníthatott – édesanyánk nyelvére. És még egyre: igényességre.
A város Pro Urbe, Pécs emlékplakettel tüntette ki, irodalomtörténészi munkásságát SZOT-díjjal jutalmazták, tanári pályafutását az idén tavasszal az Apáczai Csere János díjjal ismerték el.
Kitüntetése után gratuláltunk. S ha már latin, a köszöntés új formáját javasoltuk: Sic itur ad astra. Ez az út a csillagokhoz vezet.
Állócsillagnak tűnt, magasan s mégis közel, világított, irányt mutatott, de fénye meleg volt, vonzott és igazodni lehetett hozzá – tanított.

Ízelítőül hadd idézzek egy kedves, humoros példát!

Dr. Tóth István: Villanások, Pécs, 1979 (kéziratból másolva)

ARANY JÁNOS HUMORA

1851. október 8-án a nagykőrösi iskolafenntartó testület, a református egyháztanács megválasztotta a nemzet nagy költőjét az ottani középiskola irodalomtanárának. Arany János csak hosszas töprengés után szakadt el szülőföldjétől, Nagyszalontától, s eleinte a megélhetési nehézségek miatt is nagyon elkedvetlenedve, zárkózottan éldegélt családjával Nagykőrösön. Később azonban a tantestület tagjainak társaságában megtalálta azt a „szellemdús társalgást”, amelyben feloldódott a szabadságharc elvesztése miatt érzett fájdalma, szülővárosa iránti sóvárgása. Kirándulgatott jó barátaihoz, tanártársainak a város határán levő szőlőibe. „Kimönt a högybe!” – mondták a kőrösiek a szőlőlátogatókról. Amikor egy alkalommal Arany lassú, óvatos lépésekkel megérkezett, a társaság már kintlevő tagjai azt hitték, hogy beteg. „Semmi bajom, mondta Arany – csak a högyet keresem, de nem találom.”

Arany egyik kedves tanártársa Szilágyi Sándor volt, akit elevensége miatt sokan bosszantottak. Amikor 1853-ban Kecskemétről Nagykőrösre jött át tanárnak, Arannyal csakhamar barátságot kötött, s együtt fogtak egy magyar olvasókönyv szerkesztésébe. Ez azonban nem képezte akadályát annak, hogy egymás között ne élcelődjenek. Amikor egy ízben Szilágyi leölt egy süldő malacot, az ünnepi vacsora elköltésére tanártársait is meghívta. A malacpecsenye tálalásakor Arany felállott, pár papírlapot vett elő a zsebéből, s így szólt: „Ezt a verset az útszélen találtam jöttömben, engedtessék meg nekem, hogy felolvassam.”

Bár a Szilágyit bosszantó tréfás vers nem a nagyközönség számára készült, a jóbarátok csakhamar lemásolták. Két eredeti kéziratát ismerjük: az egyik Kovács János debreceni tanár ajándékából a debreceni ref. kollégium könyvtárában van; a másikat Szilágyi Sándor őrizte meg. Több másolata közül az egyik Pécsre került: Mányoki Tamás kunszentmiklósi tanár 1858. október 6-i levelében Arany Jánosnak két malac-versét is közli szüleivel.

A vers első fele 74 sorból áll, s benne a költő a malac külső és belső tulajdonságait veti össze Szilágyi Sándoréval.

A vers második része: A malac búcsúzása. Ez a másolat szövege szerint ekként szól:

Gyilkosom, kegyetlen, mivel érdemlettem,
Hogy ennyi sok éhes osztozzék felettem,
Hogy fiatalságom zsíros tavaszában
Így körülfogjanak széltében, hosszában.

Ugyan nem irtóztál belém verni késed,
Melylyel nem volt eddig egy sicher-döfésed,
Melytől ez ideig a patkány sem féle,
Hogy tudtál engemet által szúrni véle?

Gyönyörű mulatság, gyönyörű theátrum!
Ezért mondták rólunk – par nobile fratrum
Ilyen a barátság? a gyöngébb a vesztes?
Így tett Piladessel a derék Orestes?

Várj rá, mert szellemem feljár kísérteni,
Minden bátorságod az inadra keni.
Nem mersz többé este az utczán járkálni,
Nem fogsz egymagadban gyertya nélkül hálni.

Ha valami éjjel paplanodban morog,
Az én lelkem lesz az, a mely ott kuncsorog,
Az lesz, mely a legszebb női társaságban,
Egyszer csak megdördül hátul a nadrágban.

De nem… megbocsátok jó keresztény módra,
Hiszen hol találnék ily méltó utódra,
Baráti emlékül azt a gyűrűt hagyom,
Melybe – ha jól sejtem – farkam dugva vagyon.”

Eddig Szabó László bevezető-előszava. Köszönjük szépen!

Néhány megjegyzés.

A CKH-nak nevezett Civil Közösségek Háza Pécs fontos intézménye. Sokat segít minden civil kezdeményezésnek, egy ideig a Csorba Társaság székhelyeként is szerepelt, de aztán az egyszerűbb postai kézbesítés miatt átjelentkeztünk dr. Nagy Imre, társaságunk – most már így írom, első – elnöke házába, majd tavaly, 2015-ben a honlap szerkesztőjének házába. A Civil Közösségek Háza kiemelt szerepet játszott dr. Tóth István két kötetének kiadásában is.
A Tollseprűk és Villanások teljes szövege elérhető az idézett lap aljáról.
Meg kell köszönni a CHK-nak azt is, hogy a honlapról elérhetővé tették a Szabó László vendégoldal első bejegyzésében rövidített és ff változatban olvasható Egymásért vagyunk című kötet teljes, színes képes változatát.

A CKH honlapja nagyon jó, informatív kulturális honlap, itt elérhetők a programok és mindenféle események. Ajánlom szíves figyelmükbe. Az első helyen kiemelt, szívemnek különösen kedves rendezvény a Vers és Prózamondó Pedagógusok Műhelye költészet napi műsora ‘Szavak, csodálatos szavak…” címmel. Aki teheti, menjen el, szép élmény lesz!

Ismerve az internet, a „háló” erősen lyukas mivoltát, majd a fenti köteteket letöltöm magamnak, ill. a honlapra is: két helyről talán nem tűnik el egyszerre az adat.

Szabó László nevében is köszönöm a kattintást és a figyelmet, valamint  jelzem, van még több kiváló írás is a professzortól, amelyet közzé tehetek;)