Különféle dolgok − mint például a saját nyavalyáim és a kutyánké is − hátráltatnak a Csorba-ügyekben, de azért igyekszem itt is tenni valamit.

Mostanában Csorba Győző és Takács Jenő levelezésének összeállításán dogozom. Legalább addig eljutok a napokban, hogy a 71 levél digitalizálva, ill. word formátumban is megfelelő sorrendben olvasható legyen. Sok helyről kellett összeolvasztani, még az emlegetett Mikulás-ládából is négy-öt levél került a word fájlba.

Közben azért mással is foglalkoztam. Tegnap és ma pl. Örsi Ferenccel. Egy kedves volt kollégám, némi közvetítéssel, azt kérdezte tőlem, nem találtam-e a Csorba hagyatékban Örsi − Tenkes kapitánya − Ferenc fényképet. Nem találtam. De aztán kiderült, valójában nem is Örsi érdekli a kérdezőt, hanem Abrudbányay Ödön, akiről egy cikket készül írni. Na, itt már jobban fölfigyeltem. Abrudbányay Ödön tehetséges költő és gyógyszerész volt, aki Pécsett állapodott meg. Apósom könyvtárában pedig van egy Csorbának dedikált kötete. Feltöltöttem a dedikáció, a borító, valamint Várkonyi Nándor (!) előszavának szkennelt képeit és a szerző két versét is, itt megtekinthetők. A versekből és az előszóból világossá válhat, hogy mennyire jó megfigyelő, jövőbe is látó, tehetséges ember volt Abrudbányay.  És az is nyilvánvaló lehet, miért kering a halála óta Örsi Ferencről Abrudbányayval kapcsolatban több városi legenda. Legenda??? Az nem legenda, hogy Abrudbányay nevelt lánya Örsi felesége lett 1947-ben, a többi pedig… Nos, Örsi múltját ismerve a többi sem lehet olyan nagyon „legenda”. De bizonyít(hat)atlan történeteket itt nem akarok továbbadni. Maradjunk a tényeknél.

A múlt század második felének állapotára pontosan rávilágít, ha tudjuk, hogy Csorbának nem csak Abrudbányay, hanem Örsi is „híve” volt. Járt Csorbához, tanácsát kérte. Aztán utána jelentett róla. Micsoda világ! (Igaz, Örsi talán nem sokat ártott jelentéseivel, nem volt velejéig romlott ember, de azért mégis, ld. az ajánlott írást.)

Örsi lett, ami lett − Abrudbányay pedig maradt, aki volt. Talán többet érdemel, mint amit őriz róla az irodalomtörténet. Azért ha beütjük a nevét a google keresőbe több találatot kapunk. Irodalmit sajnos alig, de romantikus szerelmére és annak emlékhelyére utalót annál többet. Ajánlok is néhány címet a könyv és a versek mellé hősünkről és szerelméről, Magdusról, meg a fonyódi Kripta villáról. Aki arra jár ne felejtse el megnézni. Az írások itt, itt és itt találhatók.

A mai másik történetem egy szintén feledett és elhallgatott szerzőről, Herczeg Ferencről szól, éppen ma találtam. Szégyen, ami vele történt. Itt olvasható az emlékezés. Temetésének leírása rémtörténet, szintén szomorú korjellemző. Lassan azért eljutunk talán oda, hogy újra felvételt nyer neve a most divatos irodalmi kánonba… Addig is ismerjünk meg róla igaz írásokat, és kitűnő, róla író szerzőket, tisztességes utódokat. Kicsit furcsa talán, de mégis igaz, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Szekciója volt a Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulóján tartott konferencia és könyvbemutató szervezője. Csendben jegyzem meg, nyugdíjba vonulásomig én is ennek a szekciónak a tagja voltam. Azt viszont hangosan és büszkén, hogy Nagy Imre professzor, Társaságunk elnöke a Herczeg életmű feltárása, megismertetése érdekében is tett lépéseket. Pl. ennek a konferenciának a levezető elnöke volt.

Remélem, a nagy író emlékét egyre jobban őrzik, műveit egyre többen olvassák. Bizánc című drámájának felújítása (amiben most nem Gregor Bernadett ruhátlan alakja, hanem tehetsége is megvillan) talán segít ebben. Petővári Ágnes színikritikájából idézek: „Ez a Bizánc bizony erős koncentrációt igénylő dráma. A figyelem még fél perc erejéig sem lankadhat, mélázásra nincs idő. Veretes, itt-ott templomi zengésű, többszörösen összetett mondatokból álló nyelvezetének megértése szellemi munkát igényel, mert ezáltal lehet csak felfogni a dráma mondanivalóját. A ma nézője azonban az efféle agytornától elszokott már. De jólesik újra felfedezni és átélni, hogy eszünket is használnunk kell, nem kapjuk készen vagy kevés befektetett energia árán a színház nyújtotta örömöket, hanem meg kell dolgoznunk értük.” Sajnos, a mai néző − és olvasó is − elszokott az agytornáktól. Számára már csak a képregények vagy a kommersz filmek ajánlata nem jelent agytornát. Kérem, olvassák el a régi Bizánc és a mai Európa romlásának  párhuzamát is feltáró kritikát.

Újra olvastam a bejegyzést, s most látom, mennyire konzervatív (majdnem azt írtam, maradi) szemléletű lett. Nem baj. Maradok maradi.

Köszönöm a figyelmet.