1. Talán még nem késő: meghívót küldök elnökünk, Nagy Imre professzor könyvbemutatójára, Budapestre. Nagy Imre egyik legnehezebb feladata volt ennek a kritikai kiadásnak az összeállítása. Aki arra jár, ne hagyja ki a bemutatót. Remélem, professzor úr beszámolója alapján írhatok még az eseményről.

2. Elkészült a Csorba 100 című kötet. Bemutatója majd november 21-én, Csorba születésnapi emlékezésének napján lesz. Az emlékest meghívóját időben postázom, meglepetés is lesz benne!  A Csorba Társaság tagdíjat fizető tagjainak a 2000 Ft-nál drágább könyvet ingyen adjuk át az esten. Aki tagdíjat még nem fizetett, de az emlékestig befizeti, szintén ingyen kap a kötetből. A kötet a helyszínen megvásárolható lesz, nagyon kedvező áron, könyvárusi forgalomba nem kerül.

3. Ma a szuterénban rendezgettem a könyveket. Sok érdekességet találtam, mint midig, ha lemegyek. Mindegyik könyvet ismerem, hiszen fölvettem őket Csorba könyvtárának katalógusába. Mikor azonban újra kézbe veszem valamelyiket, mindig más megvilágításba kerülnek, mint első alkalommal, mindig valami más tűnik föl bennük. Most is sok érdekes kötetet forgattam, egyről-egyről írok is majd.

Elsőként Nagy Gáspár Múlik a jövőnk című kötetéről néhány mondat. Már a fülszöveg (fül az első borítón és fül a hátsó borítón.) is erősen megérintett, azt olvasva döbbentem rá, hogy Nagy Gáspár, ha élhetne szegény, ugyanannyi idős volna, mint én. Nagyon közeles időben születtünk: ő 1949. május 4-én, én 1949. május 17-én. Bizony, Nagy Gáspár az idősebb. A bátyám ő az időben és nagyon-nagyon előttem járó bátyám tudásban, bátorságban, tehetségben. Ismertem tisztességét, tiszteltem érte, de az évszám most még közelebb hozta hozzám. Micsoda igazságtalanság: miért ne élhetne pár nappal idősebb bátyám ma is, mint én?
Most Csorbának küldött könyve bemutatásával tisztelgek előtte.
A könyv leírását idézem a könyvtár katalógusából, erre utal az 1842. sorszám. (A könyvből szkennelt képeket a katalógustétel után közlöm.)
„1842. Nagy Gáspár: Múlik a jövőnk : Válogatás régi és új versekből, 1968-1989. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1989. – 338 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek őszinte barátsággal, becsüléssel küldöm Nagy Gáspár 1989. Karácsonyán”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „Érk.: 89. dec. M. k.: 90. III. 22”. – Csorba válaszlevelének sok javítással teli gépelt piszkozata a könyvben: „Kedves Gazsi, / 89 karácsonyára kaptam Tőled a »Múlik a jövőnk« c. kötetedet, s íme, húsvétra köszönöm meg. Ez még jóbarátok között is meglehetősen illetlen. / Legyen mentségemre, hogy az utóbbi hónapokban, sőt lassan években, igen-igen megcsappant a munkaerőm. / Most azonban, hogy József Attila-díjat is kaptál (nagyon-nagyon megérdemelten), nem várhattam tovább a kötet megköszönésével, s egyben a gratulációval. / Könyved kezem ügyében tartom, s gyakran bele-bele olvasok. Azt gondolom, illetve képzelem, hogy ebben az irányban kellene haladnia a költészet megújulásának. A köteted egészen eredeti, saját hangon szól, világlátásod ugyancsak egyéni; fantáziád, képteremtő erőd mindenütt meggyőző, s az egész köteten végig vonul az a jó értelemben vett »humor«, amit Arany János »Halandó létünk cukrozott epéjé«-nek nevez. * / Meghatott a sok tisztelgő és búcsúztató vers is. Valamennyi igen jó értékhordozókat dicsér. [A csillaggal jelölt rész szövegét a lap tetejére nagyon rossz, alig olvasható kézírással toldotta be Csorba. Csillagozás az eredetiben. P. L.] / Persze kötetedben nem szabad figyelmen kívül hagyni a csöndes, de makacs bátorságot sem, mellyel egy-egy alkalommal felrúgtad a moslékos vödröt, s csináltál nagy lármát széles e hazában. / Verseid már szinte az elsőtől kezdve kész és gondosan megírt költemények, s azt hiszem, fejlődésedet egyáltalában nem látványos mélyülése jelenti. / Sok versedet szeretném kiemelten megdicsérni, erre azonban kevés lenne a levél. Így aztán csak a különösképpen belém fészkelődött versekből említek néhányat: »Születésnapomra«, »Utóvázlat az »elsüllyedt csatatérhez«, »Csak nézem Olga Korbutot…«, »Tanúvallomás«, »Felé hullunk a porszemekkel«, »Változat« »Hogyan védekezzünk a vízvezeték befagyása ellen« »Tékozlók imája«. // Kedves Gazsi, jó szívvel gondolok különféle együttműködésünkre. Morális keménységed, baráti melegséged tartós emlékem marad. / Igaz szeretettel: Pécs. 91. márc. 22. Gy”. – ISBN 963 15 4168 1 kötött. – Jó állapotban. – Magyar irodalom, vers.

Nagy Gáspár ajánlása a könyvben. – Csorba bejegyzése az első fül alatt. (Érk.: = érkezett; M.k: = megköszöntem. A bejegyzés írásképe is utal Csorba gyenge egészségi állapotára.) – Csorba válaszlevelének első oldala. – A válaszlevél második oldala. –

Nagy Gáspár versei az interneten. (Valami ilyesmit kellene készítenem Csorba verseiről, jobb és áttekinthetőbb, mint a DIA kötetenkénti felsorolása. Mennyi munka!)

A költő híres verse, amit talán még a kevésbé olvasottak is ismernek: Öröknyár: elmúltam 9 éves. (Istenem, én is kilencéves voltam abban az öröknyárban!) A Wikipédia bejegyzése Nagy Imre oldalán: „Meghalt 1958. június 16. Budapest.” Micsoda eufemizmus! Meghalt, mert kivégezték, jeltelen sírba vetették. Erre emlékeztetett Nagy Gáspár a versben. Ez megbocsájthatatlan bűn volt 1983-ban. És talán még ma is az. A Kádár-kor ma élő emberei és utódaik a verset is a föld alá száműznék a költő mellé. Sorok a Wikipédiából: „Görömbei András irodalomtörténész szavait idézve: Nagy Gáspár művészete és emberi tartása a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája volt a magyar irodalomban. Több költeményét, köztük A Fiú naplójából (1981) és az Öröknyár: elmúltam 9 éves (1983) című verseket* az 1989-es politikai rendszerváltás szellemi előkészítőjeként tartják számon. Utóbbi szerzeménye Nagy Imre (kezdőbetűiből: NI) jelöletlen sírjára utal. A cenzorok figyelmét ez elkerülte, így az Új Forrás 1984. októberi számában le is közölték. A lapszámot bezúzatták, Nagy Gáspár pedig kénytelen volt lemondani írószövetségi tisztségéről… 1969-től megfigyelés alatt tartották, a titkosszolgálat felbontotta leveleit, lehallgatta telefonjait. A Fiú naplójából a Tiszatáj 1986. júniusi számában jelent meg, s egyik oka volt a pártállami vezetés újabb irodalmi folyóiratot érintő retorziójának: a lapszámot bezúzatták, a folyóirat szerkesztőit leváltották.”
* A Wikipédia-szövegben említett két vershez én szerkesztettem linket, a wiki azokat nem linkelte.
És egy megjegyzés a wiki-szöveg alatt: „Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!” Persze, hogy hiányos, hiszen a költőt ma is felejtenék az irodalmi kánon éppen soros alakítói. A Tiszatáj lapszámát bezúzatók és a szerkesztőket leváltók egyike-másika még köztünk él. Mit várhatunk?

Végül egy nekem különösen tetsző Nagy Gáspár-vers az idézettek mellé: Két nyárfa a hódoltságban (föllelt janicsárnapló 1556-57-ből.) Most, a nagy törökbarátság korszakában talán megszívlelendő intés.

Köszönöm figyelmüket.