1. Ismételten kérem kedves olvasóimat, hogy jöjjenek el a Pécsi Társalkodó című Csorba-rendezvény következő beszélgetésére február 8-ára a Tudásközpontba 17 órára. (És hozzanak magukkal még egy embert!)

M E G H Í V Ó

A Csorba Győző Társaság szeretettel meghívja a Pécsi társalkodó című sorozatának újabb beszélgetésére,

2018. február 8-án csütörtökön 17 órára a Tudásközpont Kis Konferenciatermébe.

Ezúttal Fejős Miklós festőművésszel Aknai Tamás művészettörténész
professzor beszélget terveiről, műveiről.

A meghívó teljes szövege itt olvasható.

2. A Tüke Jubileumi Emlékérem 2018. évi kitüntetettjei névsorába – nyilván Csorba Győző neve helyett tévedésből – az én nevem is bekerült. A Pannon Televízió a díjazottakkal ötperces riportműsort készített, így velem is. A felvételt a Pannon Tv pénteken este 8 órakor kezdődő műsorában közvetítik.

Az Emlékérem nekem (is) adományozása és a tv-s felvétel egyaránt meglepett. Mivel „szerepelni” nem szeretek és nem is tudok, a felvétel előtt nagyjából leírtam, mit szeretnék majd mondani. A körülmények azonban annyira megleptek – gyakorlatilag kétszer kellett elmondani szövegemet, természetesen papír nélkül –, hogy nyilván össze-vissza beszéltem, ezért alább leírom a szerkesztett szöveget, amit szerettem volna eldadogni. (Hogy aztán az adásba mit vágnak be a mondataimból, az még egy másik kérdés.)

Remélem, az alábbi szövegből kiderül, mi is lett volna mondandóm lényege, s ebből már nem maradtak ki személyek, intézmények, akiknek pedig köszönetemet szerettem volna kifejezni.

Tehát az írott nyilatkozat.

A szerkesztőnő megkérdezte, mióta ismerem Csorbát, hogyan kerültem kapcsolatba vele. Én pedig elmondtam, középső lányának a férje vagyok 1972 óta, a költőt pedig 1970-ben ismertem meg. Azóta naponta találkoztam vele, sőt két évet a házukban is laktunk. Aztán mikor meghalt, mivel senki nem vállalta, végül rám maradt a költő hagyatékának, ennek a kifogyhatatlan kincsestárnak a gondozása. Ezt aztán azóta, vagyis 1995-től csinálom. És rögtön köszönetet kell mondanom Margitkának, a költő kedves és hűséges feleségének, és a család többi tagjának, lányainak, hogy ezzel a feladattal megbíztak, hiszen a laudáció szerint a hagyatékőrzésben végzett munkáért kaptam a díjat. Remélem, nem csalódtak bennem megbízóim.

A Fonográf együttes slágerével mondhatom: „A széllel szemben járok…”
Igen, mert negyven éves könyvtáros munkám a könyvről, könyvtárról, könyvtárosokról és a hús-vér olvasókról szólt, szemben az 1990-es évek elejétől a könyvtárat is teljesen leigázó számítógépet, bunkofont, e-bookot használó, csetelő, fészbukozó, viberező és még mittudomén milyen modern információtechnikával elért/elérhető virtuális olvasóval-kölcsönzővel. (Erről még később.)

Nyugdíjasként is a széllel szemben járok, mert technicizált világunkban a halk szavú, nem politizáló, a családját, kertjét, városát versbe foglaló, filozofikus költő Csorba Győző dicséretét zengem, szemben a sokszor már érthető szöveget sem tartalmazó, vagy politikával átitatott modern(?) költészettel(?).

S a széllel szemben járok, mert olyan költő emlékét ápolom, akinek a versei nincsenek benne a tankönyvekben, s aki nem volt járatos a pesti művészvilágban, nem volt tagja írói-költői csoportosulásoknak. S ez bizony súlyos hiány, mondhatni szinte végzetes hiba.

Csorba visszahúzódása, vidéken maradása ellenére még életében megkapta a legrangosabb díjakat, bizonyítva, hogy úgy is lehet sikeres valaki, ha soha nem a kitüntetésekért dolgozik, hanem lelki igénye miatt, és úgy is, hogy magányos költőként, poéta doctusként ír és él.

És a széllel szemben azért dolgozom, hogy ne a feledés legyen a nagyszerű költő és ember sorsa, hanem a versei, életműve, emléke minél több emberhez eljusson.

Bizony, az ilyen széllel szembeni vitorlázáshoz jó hajó, jó tengerészek kellenek. És bár a hajó elveszett – Csorba Győző eltávozott közülünk – a hajó és kísérői állták a vihart, mint Pál apostol és társai. (ApCsel 27,21-25). A jó hajósok – kapitányok, első tisztek, tengerészek – hála Istennek, kiértek a partra, még élnek és viszik a hírt abból a hagyatékból, ami a költő után, a hajóról rájuk maradt. Én is ebből a hagyatékból élek, mondhatnám, Csorba hagyatékán élősködök. Ezért a díjért tehát elsősorban őt illeti a köszönetem.

Csorba azt írja az Őszi kert című négysorosában:

„Ami a föld fölött maradt,
az élet periszkópja csak.
Az élet lent a föld alatt
az elmúlás ellen halad.”

Azt szeretném, azt szeretnénk mi, még élő, széllel szemben vitorlázók, hogy amikor Csorba a periszkópon fölnéz a sírból, vagy valami felhő széléről letekint a Földre, azt lássa: az élet itt, a föld fölött is, az elmúlás ellen halad.

Én most nekik, a még élő hajósoknak szeretném megköszönni, fölajánlani a nekem ítélt díjat, amit ők jobban vagy ugyanúgy megérdemelnének, mint én. (Akik már megkapták, azoknak újra felajánlanám…) Röviden méltatok mindenkit, mert kevés idő adatott. (Most, ebben az írásban igyekszem mindenkit fölsorolni, aki a beszélgetésből feledékenységem miatt kimaradt, mintegy elégtételt adva nekik.)

Elsők közt Bertók Lászlót említem, aki Pécsre költözése óta jó szelet fog a Csorba-hajó vitorláiba: soha nem felejti el megemlíteni és méltatni Pécs nagy költőjét, a Hátrahagyott verseket is kötetbe válogatta, s nekem Csorba-ügyekben tanítóm volt.

És az elsők között említem természetesen prof. dr. Nagy Imrét, aki első szóra elvállalta a Csorba Társaság elnökségét, s  tekintélyével, odaadó munkájával azóta is növeli a Társaság elismertségét, öregbíti hírét, kormányozza a Társaság hajóját modern világunk scyllái és charybdisei között, s mostanában ő a tanítóm. Nem csak Csorba-ügyekben…

Elsők közé tartozik még dr. Pesti János, akinek fejéből a Társaság ötlete kipattant, s aki szinte „végigverte” ötletét a megvalósulásig.

Ott van még Tüskés Tibor, az életmű legjobb ismerője, a posztumusz kötetek sorának összeállítója. Sajnos, már ő is az égi szerkesztőségben beszélheti meg az irodalom dolgait Csorbával.

Nem hagyható említés nélkül dr. Szirtes Gábor sem, aki a Pannonia Kiadó vezetőjeként 12 kötetet adott ki Csorba halála után a költő írásaiból, verseiből és a róla szóló írásokból, így őrizve a költő emlékét.

Természetesen támogatást nyújtó intézmények, társaságok is vannak. Az ő vezetőik és dolgozóik is megérdemelnék a díjat.

Ilyen a Csorba Győző Társaság, amelynek tagjai jó tengerészközösségként lavíroznak a hajóval, vitorlába fogják a jó szelet és tömködik a lékeket. Nem szeretném, ha sértődés lenne és idő sincsen, hogy az alapítókat, tagokat fölsoroljam, de néhányukat megemlítem. Elsőként dr. Sárvári Csabát, aki matematikusként is több verset és irodalmi művet ismer, mint jó néhányan közülünk, s a társaság vezetőségi tagja. Aztán – névsorban –Aknai Tamás művészettörténész professzort és nejét, akik erős támaszai a Társaságnak, Boda Miklós könyvtáros-irodalomtörténészt, minden rendezvényünk látogatóját, ötletek adóját, Halmos Gábort a Tüke Alapítvány kurátorát, aki már a Társaság létrejötte előtt támogatta tanácsaival munkámat, utána pedig – rendszeres tagdíjfizetésével is – a Társaságot, dr. Hernádi László Mihályt, akinek Csorba-versmondó műsorokat köszönhetünk, én pedig a hírlevelek korrektúrázását, Friedszám Mártát, aki nem csak rendszeres jelenlétével, pénzügyi támogatásával is kiemelkedik a tagok közül, Kereszturi József címzetes könyvtárigazgatót, aki még kollégája is volt Csorba Győzőnek a régi Baranya Megyei Könyvtárban, s maga is Csorba Győző-díjas, Kiss Tamás könyvtáros kollégámat, barátomat, aki nem csak tanácsokat ad, hanem szintén lelkes adományozója a Társaságnak, Staub Ernőt, a kulturális bizottság egykori vezetőjét, aki a Damjanich utcai emléktábla létrejöttében játszott nagy szerepet, s a Leöwey Klára gimnázium igazgatóját dr. Zalay Szabolcsot, akinek – egyebek között – Nagy Imrét, elnökünket is köszönhetjük. (Ő volt, aki ajánlotta elnöknek, s mint egykori tanítványa fölkérte, hogy vállalja a tisztet.)
Itt kell megemlítenem két külsőst: Sólyom Katalin színművészt, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagját, Tüke-díjast, aki versmondó körével többször is előadta Csorba-versekből összeállított műsorát, rendszeresen szerepel a Társaság megemlékezésein és Achs Ágnes egyetemi docenst, aki a háttérből segít, jó szóval, hírveréssel.

Nem hagyhatom ki a Leöwey Klára Gimnáziumot, a Nagy Lajos Gimnáziumot, a Koch Valéria Iskolaközpontot, a Szent Mór Iskolaközpontot vagy a Tudományegyetem I. sz. Gyakorló iskoláját és tanárait sem. Ezek az intézmények Csorba emlékműsorok, versmondó, versfordító, versillusztráló versenyek szervezésével segítettek ápolni a költő emlékét. A neveket fölsorolni sem tudom, oly sok szervező van. Köszönöm nekik emlékőrző munkájukat és egy-egy kis darabot nekik is fölajánlok a díjból.

A Csorba Győző Megyei Könyvtár vezetőinek, munkatársainak segítsége nélkül a Csorba-hajó már régen léket kapott volna. Kalányos Katalin nyugdíjas könyvtárigazgató a Csorba Győző Emlékszoba megalapítása és a könyvtár névadása körül bábáskodott, s az egykori könyvtár falán lévő Csorba-emléktábla és a Csorba mellszobor létrejöttében is nagy szerepe volt. Dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka, a következő igazgató, szintén jó ápolója volt Csorba emlékének, csakúgy, mint Miszler Tamás, a jelenlegi igazgató, aki minden segítséget megad a Társaság részére és nekem is. A munkatársak közül kiemelem Pajor Zsófia és Szeifer Tamás kulturális szervezőket, akik minden ügyben támogattak, s amikor a szervezésben ügyetlenül csetlettem botlottam, ők mindig szívesen kisegítettek. Drinóczi Ildikó könyvtárosnak köszönhetjük a Csorba nevét határokon túl is megismertető nagyszerű vándorkiállítás megalkotását. Cseresnyés Anikó a társaság alapítója, a közgyűlések örökös jegyzőkönyvvezetője pedig egyben a kapocs a Könyvtárosok Baranya Megyei Egyesülete és a Társaság között. (Ezért is itt, és nem a tagok között említettem.)

Természetesen segíti munkánkat a Jelenkor szerkesztősége és főszerkesztője Ágoston Zoltán is, aki a 2016-os Csorba Emlékkonferenciát vezette, s ott előadást is tartott.

Köszönet illeti a Pécsi Filharmonikusokat a Csorba Emlékkoncert megszervezéséért, a nagyszerű zenei élményért és Kovács Attila zenei szerkesztőt, a Csorba Győző Könyvtár zenei szakreferensét, aki Csorba Győző és Pécs zenei világának kapcsolatát tárta fel az Emlékkonferencián tartott beszédében.

Idő hiányában csak pécsi segítőket említettem, pedig a budapestiek közül a Petőfi Irodalmi Múzeumot és kedves osztályvezetőjét Varga Katalint és a Digitális Irodalmi Akadémia munkatársait is köszönthetném, vagy Albert Zsuzsát, aki eljött az emlékkonferenciára és itt mondta el könnyekig megható emlékezését, Csuhai Istvánt az ÉS szerkesztőjét, Csorba beszélgetőtársát A város oldalában című kötetben, Parti Nagy Lajost, aki az alkalomra írt verset küldött a Csorba Emlékkoncertre és Tóth Krisztinát, aki Csorba-tanítványnak vallja magát, s az emlékkonferencián elmondott beszéde és egy régebbi, Jelenkorban megjelent írása pontos és fontos emlékezések a költőre és – ha szabad ilyent írni ebben az elgenderesedett világban – nőiesen bájosak, érzők, kedvesek voltak.

Végül, de nem utolsó sorban, köszönet jár, nem is kevés, a város vezetőinek és országgyűlési képviselőinek, akik nagy összeggel támogatták az emlékévet, emlékkonferenciát, emlékhangversenyt, a Társaság megalakulását, a könyvtári rendezvényeket, s kötelességüknek érzik, hogy ápolják „a” Város költőjének emlékét. Köszönet dr. Hoppál Péter államtitkárnak, országgyűlési képviselőnek, aki Társaságunk tiszteletbeli elnökségét vállalta, a Damjanich utcai Csorba Emléktábla avatásán beszédet is mondott, s tekintélye önmagában támasz a Társaságnak, dr. Páva Zsolt polgármesternek, aki szintén támogatója ügyünknek, s a 2017-es Csorba Győző Könyvtárban tartott megemlékezésen beszédet mondott, ott adta át a Csorba Győző díjat is, dr. Őri László kulturális ügyekért felelős alpolgármesternek, aki sok rendezvényünkön jelen volt, alakuló ülésünket és az Emlékkonferenciát is megnyitotta, segítőnk minden Csorba ügyben, valamint asszisztensének, dr. Nagy Annának, aki a kapocs köztünk és a polgármesteri hivatal között.

(Azt el is felejtettem említeni a felvétel közben, hogy a Csorba Honlapot szerkesztem, az elektronikus Csorba Hírlevelet és a Csorba facebook oldalt is készítem, tehát ellenérzéseim, kételyeim ellenére is erősen használom a számítógépet, az internetet. Nem mondtam, mert elfelejtettem ezt is, de most ideírom: a legfontosabbnak tartom minden változtatásban, hogy megőrizve kell fejleszteni, mert a múlt értékei soha nem avulnak el. Dante és Arany János, Babits és Csorba soha nem lesz ósdi, elavult, még akkor sem, ha egyesek, nem is kevesen, korszerűtlennek tartják szövegüket, mondandójukat, s modernizálni akarják (csak tudnám, mit jelent a szó) őket!

Végül a szerkesztő kérdésére válaszolva elmondtam, hogy a díjat nagyon köszönöm, bár nehéz volt a díjátadón részt vennem, mert szinte irtózom a nyilvános szerepléstől, a könyvek között érzem jól magamat és a számítógép előtt, egyedül dolgozva. De természetesen öröm és megtiszteltetés olyan társaságba tartozni, amelybe annyira sok neves pécsi művész és közéleti személyiség tartozik, köztük például Bertók László.

És újra elmondtam: köszönöm, és minden segítőknek és támogatóknak ajánlom a nekem ítélt díjat.

Ha valakinek a neve nem hangzik el a műsorban, attól elnézést kérek. Hogy ki és mi jutott eszembe a beszélgetés során az az én „lányos zavaromnak” és rövid emlékezetemnek köszönhető, s hogy még abból a kevésből is mi kerülhet bele az öt percbe, arra már nincsen ráhatásom.

A sok köszönet után most köszönöm a Pannon Tv-nek és a szerkesztőnőnek a felvételt, Önöknek olvasóknak pedig a türelmet.

És aki annyira elszánt, hogy még ezek után is érdekli, megnézheti a pénteken 20 órakor kezdődő műsort.

Köszönöm figyelmüket.