Döbbenten olvasom a hírt: meghalt Albert Gábor.

Csorba Győző nagyon szerette őt, leveleket váltott vele. Elismerő és értő szavakkal, mondatokkal méltatták egymás munkáit. Albert Gábor Csorbához írt leveleiből őrzök párat, de nem merem közölni egyiket sem, személyes vallomások és karcos mondatok is vannak bennük. Nincs engedélyem, hogy közzétegyem őket… és most már nem is lesz.
Helyettük megkerestem Csorba Győző könyvtárának katalógusában Albert Gábor Csorbának dedikált köteteit, leírásukat itt közlöm. Ebből a kis gyűjtésből is kiderülhet, valóban milyen sokoldalú alkotó volt Albert Gábor.

Most jutott eszembe: Albert Gáborral én is „összefutottam” egy könyvismertetés erejéig. A szép emlékű Pécs-Baranyai Könyvtáros 1985. évi 2. számában írtam egy recenzió-félét Emelt fővel című könyvéről. Bocsássa meg nekem, ott fönt a Parnasszus kies vidékén: nem volt méltó az ismertető a műhöz, hozzá. Korántsem…

Egy mondatot, melyet akkor is idéztem, most is idéznék a könyvből, ezzel búcsúzva az írótól. Gáspár Simon Antal istense­gitsi születésű székely ember mondta a nemzetiségek sorsáról, ez lett egyben a könyv mottója is:

„… sok rosszat híreszteltek rólunk azok, akik ellenségnek néztek münköt. Hát az, biza nem igaz, amit reánk mondtak a rossz szájok, mert egy kicsit bépiszkolták nevünköt, de idővel bébizonyitjuk, hogy ezek rágalmak vótak, s akkor mü es felemelt fővel járhatunk, és mindenki láthatja, hogy hü gyermekei vagyunk a drága magyar hazának…”

Sajnos, még 2004. december 5-én is voltak olyan magyarok, akik ezt nem akarták elismerni, és szörnyű, hogy azóta is vannak. Azért talán megérik gyermekeink azt a kort amikor Gáspár Simon Antal jóslata beteljesedik. Isten adja, hogy úgy legyen és ebben a tudatban nyugodhasson békében Albert Gábor.

Drága Albert Zsuzsának, a hűséges társnak pedig őszinte részvétünket fejezzük ki a Csorba utódok és a Csorba Győző Társaság nevében is. Együttérzésünk enyhítse fájdalmát és a Jóisten adjon neki erőt a veszteség elviseléséhez.