2005. december 14.

Csorba valamilyen meghatározhatatlan sorrendű, rangsorolhatatlan elemekből álló térben töltötte életét: a család, a poézis, városa, kertje és a könyvtár ötszögében, ebben a kicsinek tűnhető, mégis teljes világgá kibomló környezetben. Az elemek tényleg rangsorolhatatlanok: egyik a másikat erősítette, gyengítette. Állandó pulzálás, változás volt közöttük-bennük a költő élete, aki környezetét, így kertjét is éles szemmel figyelte. Valami emberi életre érvényes tanulságot keresett a növények életében, abban, ahogyan azok elhaltak, kivirultak az évszakok változásával összhangban. 

Mindegyik évszakhoz, hónaphoz, találhatunk verset az életműben. A decemberhez elsőként a Szamócavirág c. versét választottam. Kedves és szép vers, a költő örömmel ünnepli benne a mégoly rövid időre kinyíló szamócavirágot, az élet küzdelmét és pillanatnyi győzelmét az elmúlás, a tél fölött. 

Másodikként a Csörög a fagyos föld c., a Szélkiáltó együttes által megzenésített Csorba verset olvassuk el, a karácsonyra készülés jegyében.

Kedves-játékos decemberi-karácsonyi vers a Hó-hívogató is. Ugyancsak könnyed strófák-sorok olvashatók a Fenyőfa című versben is, melynek  azonban nagyon komoly a mondandója…

Nagyon súlyos, nem is igazán a karácsonyi hangulathoz illő töprengést, "kétkedést" fogalmaz meg a költő a Karácsony táján c. versben.

Akár azt is mondhatnánk, Csorba eltévesztette az évszámot. A Karácsony 1967 c. vers, sajnos, napjainkig érvényes moindnivalót "közvetít"…

Az öregedő költő fohásza karácsonykor: Kegyelem 

Karácsonyról, az ádventről, a várakozásról szól az Ünnep előtt című Csorba vers.

"Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága." – írja Csorba a Téli ünnep című versében.

"December, télelő hava, / a föld fagyott, a szív melegben. / Az év csúcsa, az év java, / ó, víg, komoly, bundás december!" – olvashatjuk a "víg-komoly" számvetést a befejezésül választott Csorba versben, a December címűben.