A Csorba Győző Társaság 95. hírlevele.

            

A Csorba Győző Társaság 95. hírlevele

1. 2017. március 29-én a Pécsi Mandulavirág Kulturális Konferencia előadásait hallgattuk meg Társaságunk elnökével, dr. Nagy Imrével. Itt olvasható beszámoló a nap előadásairól. Az összes közül Csath Magdolna A kultúra gazdasági hatásai című előadását emelem ki, melyet dörgő vastapssal köszönt meg a népes közönség. A sok kulturális szakember egy közgazdász előadót éltetett. Igen, mert az előadó azt bizonyította, hogy a GDP önmagában nem elégséges, sőt rossz mutató. "A szakember szerint el kell végre terjeszteni Magyarországon, hogy a GDP rossz mutató. Csath Magdolna szerint helyet kell adni a közgazdasági gondolkodásban a puha mutatóknak (életminőség, kulturáltság, jól-lét, boldogság), egyúttal azt sürgette, hogy a kultúra is legyen a magyar jövőt hosszú távra biztosító stratégiai ágazat." (Ld. az idézett cikket.) Ki az, aki ezzel a megállapítással nem ért egyet?

2. Ugyanezen a napon, délután, "háztűznézőben" is voltunk. Elnökünk Nagy Imre javaslatára a pécsi Hrabal Sörözőt szemeltük ki a Csorba Társaság jövőbeli összejöveteleinek színhelyéül. (Ld. itt) Sárvári Csaba barátommal, elnökségi taggal, elmentünk a sörözőbe terepszemlét tartani. Jelenthetjük, a környezet, a kiszolgálás és a sör is kedvünkre való volt. Javasolni fogjuk a közgyűlésen, hogy a Társaság egy-egy alkalomra a Hrabalban, ebben az irodalmi nevű sörözőben gyűljön majd össze. A találkozók sűrűségére, tartalmára vonatkozó javaslatainkat is megtesszük a közgyűlésen, ugyanakkor az Önök észrevételeit is várjuk az ötlettel kapcsolatban.

3. Emlékeztetek: közgyűlésünket április 7-én délután tartjuk. Minden tagot, érdeklődőt szeretettel várunk!

4. Horváth Ádám, önzetlen számítógépes segítőm, az emléklapot egy új rendszerben, új dizájnnal alakítja ki. Emiatt a tagok tájékoztatásában esetleg kis csúszások lesznek. Nekem is tanulni kell a szerkesztést. Öreg fejjel ez már nem egyszerű. A teljes átállás határideje május 7. Az esetleges döccenőkért elnézésüket kérem.

5. Kodály Zoltán 50 éve, 1967-ben halt meg. Csorba szerette, tisztelte a művészt. Mi most a Parlando című zenepedagógiai folyóirat 2017. évi 2. számát közzétéve emlékezünk Kodály Zoltánra. (A folyóiratszám elektronikus változatát éppen most, a hírlevél szerkesztése közben kaptam meg e-mailben.) A bevezető írás Csorba Győző Kodály című verse. A versről, keletkezéséről, két változatáról a Csorba Győző Emlékkonferencián (2016. november 23.) Kovács Attila zenekutató tartott vetítettképes előadást. A szerzőtől megkaptam az előadás szövegét, ezt itt olvashatják.

Köszönöm figyelmüket.