A Csorba Győző Társaság 83. hírlevele.

 A Csorba Győző Társaság 83. hírlevele

Ezúttal részletes beszámolók helyett linkeket küldök, nézzék meg, hogyan zajlottak a 100. születésnap eseményei. Válogassanak az ajánlatból tetszésük szerint!

A nap egyik fő eseménye (7 és fél óra!) a Tudásközpont nagy konferencia-termében tartott Csorba Emlékkonferencia volt.

Minden, amit tudni kell róla, itt megtekinthető.

Összefoglalva annyit, hogy elérzékenyülten emlékező és nagyon tudományos előadások váltogatták egymást. Mindenki találhat a választékból kedvére valót.
Sok hallgató volt, sokan kitartottak a végéig. Nagyon örültünk a fiatalok bevonásának is. Nem lehet elég sokszor ismételni: ők vihetik  tovább a költő hírét, ők szerettethetik meg a verset az utánuk következő nemzedékekkel. A líra sorsa az ő kezükben van.

Dr. Őri László alpolgármester kedves és dicsérő szavakat mondott a Társaságról. Ez nagyon fontos, hiszen ha ő úgy érzi, nem hiába adták a pénzt és a támogatást, akkor a jövőben is bízhatunk jóindulatukban.

A nap másik eseménye a TV5 nevű csatornán bemutatott Csorba-film volt, amelynek készítéséről a hírlevélben már többször beszámoltam. Sajnos ennek kópiáját még nem sikerült megszerezni, szerzői jogok védik: a felvétel a hosszú nevű készíttető tulajdona. Annyit írhatok róla, hogy a szereplői a megjelenés sorrendjében a
következők: dr. Nagy Imre a Társaság elnöke, Miszler Tamás könyvtárigazgató, Bertók László Kossuth-díjas költő, a szerkesztőnő Völgyi Zsuzsa, Pesti János a Társaság ötletgazdája, végül a Csorba kert maradéka, ahol a költő három lánya, Eszter, Noémi, Zsófia  és Bertók László valamint Pintér László emlékeztek Csorbára. Elégikus hangulatú film volt. A költő városa is főszerepet játszott benne: szép vágóképekkel, kevés szöveggel, sok zenével. Nekem Huszárik és Szindbádja jutott eszembe. Köszönjük a készítőknek a munkát! Reméljük, hamarosan megnézhetjük közösen, ha máshol nem, majd a következő közgyűlésünkön.

További címek, ahol velünk foglalkoztak:

Két pécsi lap:

Pécsi Riport

BAMA

Két pesti:

Egyik a Magyar Időkben jelent meg.

Csuhai István Élet és Irodalomban megjelent írására Szeifer Csaba a Csorba Győző Könyvtár rendezvényszervező könyvtárosa hívta fel a figyelmemet. Köszönöm szépen. (Csuhai István a konferenciára is eljött és előadást tartott.)

A Csorba Győző Könyvtár képösszeállítása a konferenciáról.

Végül egy javaslat: ha a google keresőjébe beírják a Csorba 100 keresőkérdést nagyon sok linket kapnak az emlékév eseményeiről. 

A múlt heti, Civil Közösségek Házában rendezett (Sólyom Katalin) est felvételét hamarosan elérhetővé teszem!

Találkozzunk az ünnepélyes évzárón, 23-án este 7 órakor a Kodály Központban.