A Csorba Győző Társaság 84. hírlevele.

A Csorba Győző Társaság 84. hírlevele

Ünnepi hírlevél ez: a Csorba 100 emlékév nagyszerű pillanatairól számolhatok be, a Kodály Központban megtartott Csorba Emlékestről.

Azt hiszem, elég annyit írnom, sajnálhatja, aki nem volt ott. Ünnepélyes, felemelő, szívmelengető pillanatokat élhettünk át a műsor első részében. Dr. Őri László alpolgármester méltatta Csorbát, nyitotta meg az estet, majd átadta a Csorba Győző-díjakat. Gratulálunk a díjazottaknak, dr. Fodor István professor emeritus földrajztudósnak és Kereszturi József nyugalmazott könyvtárigazgatónak. Miszlai Tamás, a Csorba Győző Könyvtár igazgatója köszöntötte a könyvtár Csorba versek zenei és énekfeldolgozására kiírt pályázatának díjazottjait, s átadta a díjakat. Utána a már többször ismertetett meghívóban leírtak szerint a díjazottak be is mutatták a műveket. Az est második részében a Pannon Filharmonikusok nagy sikert aratott igen kiváló előadását hallgathattuk. Nem értek a zenéhez, de éreztem végig a költő iránti szeretetet és tiszteletet, s tudom, hogy kimagasló zenei élményt nyújtottak. (Ezúton külön gratulálunk az est egyik szereplőjének, Papp Dánielnek, a Pannon Filharmonikusok koncertmesterének, aki a zenekar tagjainak titkos szavazása alapján az év zenésze lett, bár még csak első teljes évadját töltötte Pécsett.)

Minden résztvevőnek köszönöm a Csorba utódok nevében is a lelkes és magas színvonalú munkát, s a pécsieknek, hogy ennyien emlékeztek a város költőjére, megtisztelték az estet jelenlétükkel.

Igazi, tiszta élmény volt. Köszönjük a szervező Csorba Győző Könyvtárnak az egész évben érezhető támogatást: Miszler Tamás igazgató úrnak a patronálást, Pajor Zsófiának a precíz, kedves, mindent és mindenkit mozgató munkáját és szervező társainak, Szeifer Csabának és Németh Lucának a segítségét. Köszönjük a könyvtár munkatársának Drinóczi Ildikónak a sikeres Csorba Vándorkiállítás összeállítását. A kiállítás segítségével Csorba híre már nem csak Pécsett, de az országban másutt is öregbedett. 

Bár Nagy Imre tanár úr november 30-án még tart rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak a Nagy Lajos Gimnáziumban, ezzel az emlékév lassan a végére ér. Bízunk abban, hogy Csorbára a következő években is szeretettel emlékezik városa és a Csorba Társaság  is eredményesen tud működni az emlékezet fenntartása érdekében, összefogva más irodalmi csoportokkal, Jelenkorral, Művészetek Házával, Civil Közösségek Házával, Sólyom Katalinnal és versmondó körével, iskolákkal. S mindenkinek köszönjük eddigi munkáját is, a megjelenéseket az ünnepi alkalmakon.

Itt pótolom Csuhai István Élet és Irodalomban megjelent emlékezését, mely az előző hírlevélről valamilyen malőr miatt lemaradt.

Tóth Krisztina író, költő nagyon szép előadást tartott a Csorba Emlékkonferencián. Kaptam a hírt, nyilatkozott is a konferencia után a Pécsi riport internetes oldalán. Az érdekes beszélgetés itt olvasható. Tóth Krisztina Csorbával nem csak levelezett, többször meglátogatta a költőt a Damjanich utcai házban, magam is láttam ott. Kedves-humoros anekdotám is van az egyik látogatásáról, de a benne érintettek miatt nem írom le. A költőnő Csorba halála után is mindenhová elmegy, ahova emlékezésre hívják, s őszinte, szép szavakkal emlékezik mentorára. Köszönjük.

A Jelenkor novemberi számában több Csorba-írás is olvasható. Sajnos, most vettem észre, amikor el akartam olvasni azokat, hogy az emlékkonferencián véletlenül az októberi számot vettük meg. Amint meglesz a novemberi szám, pótolni fogom a beszámolót.

Ami engem illet, én a jövőben is teszem a munkámat, amennyire erőm engedi. Az elismerő szavakat köszönöm, de nem érdemlem. Azt tudom írni nyilvánosan is, amit az egyik kedves levélírónak válaszoltam: érdemtelen vagyok a dicséretre. Én csak, mint a tapló a fán, élősködöm Csorba hagyatékán. Persze tudom, sok mindenre használják a taplót, de azért nem jó, ha sokáig a fán marad. Én is akkor fogom jól végezni a dolgomat, ha még időben leszednek (leesek) a gazdatestről, még mielőtt kárt tennék benne. Minden, ami történt, Csorba érdeme, az ő szelleme élteti az utódokét, ösztönzi őket munkára. Ahogyan ő írta: "Ha másokkal fölétetem / Akkor lesz élő életem."
Mi fölcsipegetjük a költő életének morzsáit, s így lesz az ő élete is teljes, még halálában is.