Arezzoi képeslap, XXI-ből;)

Tegnap találtam egy "el nem küldött" képeslapot Csorba hagyatékában. A képen az arezzoi Pieve di Santa Maria delle Grazie templom árkádja látható. A kép hátoldalának bal alsó sarkában a kiadó és a kiadási év olvasható: 5. Ediz. S. A. F. Milano XXI. Az  S. A. F rövidítés Stampa Artistiche Firenze lehet, egy művészeti képeslapokat is készítő kiadó neve,  a XXI. pedig, bármilyen furcsa, évet jelöl! Benito Mussolini, fasiszta diktatúrájának első évében, 1922-ben, új időszámítást vezetett be, s az éveket attól kezdve római számokkal jelölték: az  olasz fasizmus első éve, vagyis az I. év 1922 volt, a XXI. év tehát – a "rendes" időszámítás szerint – 1943, mégpedig éppen ennek a Mussolini-féle  "időszámításnak" az utolsó éve.

No, de hogyan kerül a csizma az asztalra? Mit keres ez az el nem küldött képeslap a Csorba Emléklapon?

Csorba 1947-1948-ban Olaszországban a Római Magyar Akadémia lakója volt, hivatalosan nyelvtanulás céljából. (Nem hivatalosan inkább turistáskodás volt ez, s főként leghűségesebb társaival Takáts Gyulával, Takács Jenővel és Weöres Sándorral – ahogyan mondani szokták – "keresztbe-hosszába" (inkább persze hosszába;) bejárták Olaszországot. Az olasz úton, szinte naponta, Csorba feljegyzéseket írt egy A/5-ös formátumú spirálfüzetbe. Meg aztán, fiatal házas lévén, forró és lelkesült leveleket küldött nejének Pécsre. Margitka a leveleket gondosan összegyűjtötte, eltette… s ez volt a baj. De lássuk inkább, mit ír erről a költő. Az egyszerűség kedvéért ide is másolom a verset:

                  Gyöngéd vizit

Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény)
jó papként élt korai s végzetes
betegség-okozta haláláig,
méghozzá jó katolikus papul.
Viszont alig merném állítani, hogy egyben
jámborként is a szó szokott
értelmében (lásd: öregasszonyok).
A katolikus jelzőt sem sokan
tennék nyugodtan a „pap” név elé.
De én megesküszöm, ha kell,
hogy jó pap volt, ahogy
a keresztények (keresztyének) Úr-
istene papjait képzelheti.
Ennyit jogom van kijelenteni,
mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok
alá), én is csak beletartozom
Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom,
a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret –

Történt egyszer – de hogy pontos legyek,
előre kell bocsátanom: szegény
sógor valamiféle rendhagyó
új-ősi szerzetesrend tagjaként
indult a pályán: napi kétszeres
étkezés, deszkán-alvás, szigorú
hallgatási fogadalom, alig
alvás, kemény munka, imádkozás
és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng).
E szerzetet feloszlatták, akár
a többit, internálótáborok
fogadták őket, bár… nem folytatom
egy szó mint száz: a sógor megszökött,
hozzánk szökött, és ott elrejtezett.
„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.
Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali
legény a házat körbevette, néhány
az ajtónknak rohant, és verni kezdte,
míg én mezítláb, és hosszú, fehér
hálóingben ki nem mentem s kinyitottam.
Igazolványt (?) és valami papírt
lobogtatva vagy három-négy vitéz
betódult.
                 A szegény sógort hamar
elkapták aztán adj neki! vadul
fölforgattak mindent, miközben én
mezítláb, hálóingben ott valék
mellettük (mert úgy rendelték), hogy a
törvényesség betartassék, mivel,
ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit
fölvenni mennék, könnyen meglehet,
hogy közben a rendszert megingatom.
Az egyik éber közben boldogan
föllelte a levélcsomót, amit
Itáliából majd félév alatt
ifjú nejemnek írtam: túl-tele
szerelemmel s lelkesedéssel a
csodákon – pátoszos, de részletes
beszámolókat.
                                  Egy perc és a dús
fejekben készen volt az épület:
„Pap… szökevény… Róma… római
pápa… köteg levél… szervezkedés
a hatalom megdöntésére… tiszta ügy,
hogy őfőszentsége, a Pápa Úr
mint reformátust engemet szemelt ki
gaz terve cinkosául”
                                          Úgy körül-
belül reggel négyig tartott a szép
vizit, aztán egy forma-űrlapot
löktek elém aláírásra, és
a sógort a levelekkel s mi más
egyébbel, azt már nem nagyon tudom,
elhurcolták.
                      A sógor hónapok
múltán szabad lett, ám leveleim
végképp elvesztek, s velük bennem is
sok minden s nem lett meg többé soha.

(Történt 1950. júliusban)

[Megjelent a  Csikorgó c. Csorba kötet 176-179. oldalán. A verset Csorba sógora, Velényi János Ciprián halála után 1981-ben vagy 1982-ben írhatta.]

Hát, igen. A Rómából Pécsre küldött, Margitka által gondosan őrzött, "túl-tele / szerelemmel s lelkesedéssel a / csodákon – pátoszos, de részletes / beszámolók" végképp elvesztek, de a külön helyen tartott spirálfüzet, s az el nem küldött arezzói képeslap – megmaradt. Azokat nem találta meg a betóduló "három-négy vitéz".
A spirálfüzetből 2002-ben kötet lett. Az el nem küldött képeslap tegnap meglett. S ha a kötetté vált spirálfüzetből vett alábbi idézetet és a képeslapot "egybeolvasom", már meg is van, mi a "közös vonásuk". Bizony, Csorba akkor vette a háború utolsó két évét is túlélt képeslapot, amikor 1948-ban Arezzóban járt. Mégpedig Arezzóban is például a Pieve di Santa Maria  árkádjainál. Íme, a bizonyíték: 

"Perugia, II. 26.

D.e. 10-kor Arezzo. A város egy domb oldalán fekszik. Sok középkori toronnyal. Ez a jellegzetessége. S. Francesco. Gót, egyszerű. Gerenda-mennyezet, egyhajós. Az apszisban Piero della Francesca freskói a Szt. Kereszt legendájáról. Különösen szép a jobb fal középső síkjának két jelenete. Középkori öltözetes nők és férfiak csoportja. Jó konstrukció, finom rajz, szép színek. A mellette lévő kápolnában Spinello Aretino freskói. A falakon trecento freskótöredékek. Egy szép Angyali üdv. (Sp. Aretino) Renaissance síremlék.

Dóm. Az oldalfala és oldalkapuja eredeti. Gótikus. Belül a legnagyobb értékei egy Piero della Francesca Magdolna, egy 1330-ból való, egészen a mennyezetig érő gyönyörű gótikus síremlék. A felírás szerint: „Hoc opus Augustinus et Angelus de Siena fecit.” Több sorban egymás fölött s az ív bélésében is remek reliefek. A legszebb gót síremlék, amit eddig láttam. Az oltáron egy gótikus ereklyetartó. Ismeretlen mesteré. Szintén nagyon szép. Gazdag faragás, reliefekkel és szobrokkal. Luca della Robbia és A. d. Robbia terrakották egy oldalkápolnában.

Pieve di S. Maria. Román. Sok oszlopos és ablakos neolatin tornya, a homlokzaton több sorban szép román oszlopos árkádok. A főkapu bélésében *66 román kori reliefek, a 12 hónap jelei. A templom bent is szép román, emelt presbiteriummal, alatta kripta. Az oltáron P. Lorenzetti egy képe. Madonna, a két oldalán szentek. Szép. Elöl a bal falon, a kijárat felé a falba illesztve egy nagyon szép román kis relief. A kripta oszlopfői újonnan készült stílutánzatok. [Kiemelés tőlem. P. L. ]

Park, Fortezza. Szép a kilátás a Palazzo Communale felé. Ez is tornyos, tető-tornyos gótikus kori (de restaurált) épület.

Petrarca háza. Épp javítják, ill. restaurálják. A Pal. Pretorióban (nagyon szép tornyos épület) múzeum. Zárva.

Élénk, forgalmas városka (Via Cavour). Igen kellemetlen, hideg szél fúj.

D.u. 6. Perugia. Útközben eljöttünk a Lago di Trasimeno mellett. Zöld, fehér fodros. Széles, nagy víz. Több szép sziget van benne. A táj gyönyörű, minduntalan kis hegytetői falvakra, városkákra bukkan a szemünk. Ez már Umbria. Hegyek, dombok, festőien elszórt fák. (A hegy éle mintha sörénye lenne.) A nagyobb gerinceken, csúcsokon hó.

Perugia a vonatról igen szép."

(In: Csorba Győző: Római följegyzések, 1947-1948. Pécs : Pro Pannonia, 2002. p. 86.)

Ez hát a tegnap meglelt fura datálású Csorba-kép hiteles története. Örülök, hogy megtaláltam, s örülök, hogy a történetét itt a honlapon is megismertethettem az érdeklődőkkel. Talán nem volt haszontalan a kalandos történet olvasása. S hogy a történetet "színesebbé" tegyem, íme, itt megtekinthetik a templomot mai állapotában is.