Gyöngéd vizit

      Gyöngéd vizit

Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény)
jó papként élt korai s végzetes
betegség-okozta haláláig,
méghozzá jó katolikus papul.
Viszont alig merném állítani, hogy egyben
jámborként is a szó szokott
értelmében (lásd: öregasszonyok).
A katolikus jelzőt sem sokan
tennék nyugodtan a „pap” név elé.
De én megesküszöm, ha kell,
hogy jó pap volt, ahogy
a keresztények (keresztyének) Úr-
istene papjait képzelheti.
Ennyit jogom van kijelenteni,
mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok
alá), én is csak beletartozom
Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom,
a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret –

Történt egyszer – de hogy pontos legyek,
előre kell bocsátanom: szegény
sógor valamiféle rendhagyó
új-ősi szerzetesrend tagjaként
indult a pályán: napi kétszeres
étkezés, deszkán-alvás, szigorú
hallgatási fogadalom, alig
alvás, kemény munka, imádkozás
és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng).
E szerzetet feloszlatták, akár
a többit, internálótáborok
fogadták őket, bár… nem folytatom
egy szó mint száz: a sógor megszökött,
hozzánk szökött, és ott elrejtezett.
„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.
Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali
legény a házat körbevette, néhány
az ajtónknak rohant, és verni kezdte,
míg én mezítláb, és hosszú, fehér
hálóingben ki nem mentem s kinyitottam.
Igazolványt (?) és valami papírt
lobogtatva vagy három-négy vitéz
betódult.
               A szegény sógort hamar
elkapták aztán adj neki! vadul
fölforgattak mindent, miközben én
mezítláb, hálóingben ott valék
mellettük (mert úgy rendelték), hogy a
törvényesség betartassék, mivel,
ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit
fölvenni mennék, könnyen meglehet,
hogy közben a rendszert megingatom.
Az egyik éber közben boldogan
föllelte a levélcsomót, amit
Itáliából majd félév alatt
ifjú nejemnek írtam: túl-tele
szerelemmel s lelkesedéssel a
csodákon – pátoszos, de részletes
beszámolókat.
                             Egy perc és a dús
fejekben készen volt az épület:
„Pap… szökevény… Róma… római
pápa… köteg levél… szervezkedés
a hatalom megdöntésére… tiszta ügy,
hogy őfőszentsége, a Pápa Úr
mint reformátust engemet szemelt ki
gaz terve cinkosául”
                                   Úgy körül-
belül reggel négyig tartott a szép
vizit, aztán egy forma-űrlapot
löktek elém aláírásra, és
a sógort a levelekkel s mi más
egyébbel, azt már nem nagyon tudom,
elhurcolták.
                   A sógor hónapok
múltán szabad lett, ám leveleim
végképp elvesztek, s velük bennem is
sok minden s nem lett meg többé soha.

(Történt 1950. júliusban)

[Megjelent a  Csikorgó c. Csorba kötet 176-179. oldalán. A verset Csorba sógora, Velényi János Ciprián halála után 1981-ben vagy 1982-ben írhatta.]