Rajnai László kitűnő irodalomtörténész, műfordító és kritikus volt, a pécsi irodalmi élet ismert alakja, a Jelenkorban is több írása jelent meg. Szirtes Gábor a pécsi Pro Pannonia Kiadó vezetője mostanában újra felfedezte, kiadta köteteit. (Az összművészet kísérlete, Fekete könyv) Csorba is sokat beszél róla az A város oldalában (p. 100-101.) c. beszélgetőkötetben, én is említettem már a honlapon. Azért írok róla megint, mert az alábbi, Csorbának dedikált könyvben – melynek ő volt a kitűnő fordítója – megtaláltam egy a költőnek írt levelét, melyet most közzéteszek.
Filoszok számára érdekes lehet, mert előfordult már, hogy Csorba és Rajnai rossz viszonyát, sőt, Csorba Rajnaival szembeni rosszindulatát emlegették egyes "közírók", ám a dedikáció szövege, a levél és az idézet Csorba emlékezéseiből talán elégséges bizonyíték arra, valóban haragudott-e Rajnai Csorbára, s valóban Rajnai "tönkretevői", "gáncsolói" közé sorolhatjuk-e Csorbát, mint azt az egyik pécsi újságíró állította 2004-ben.
Riegel, Alois: A későrómai iparművészet / [ford. Rajnai László] ; [a fotókat Hegyi Gábor készítette]. – Bp. : Corvina, K., 1989. – 272 p., 139 t. : ill. ; 24 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek a régi barátsággal és szeretettel Pécs, 1990. ápr. 3. R. Laci”. – Rajnai László a könyvvel levelet küldött Csorbának, a levél és a boríték a könyvben volt. – ISBN 963 13 2749 3 fűzött. – Jó állapotban. – Iparművészet, Római Birodalom, művészettörténet, Csorba Emlékszoba. (A leírást a Csorba Győző könyvtára c. általam összeállított, több mint 300 tételt tartalmazó számítógépes fájlból másoltam.)
A levél szövege:
"Pécs, 1990. ápr. 3.
Kedves Győző, köszönöm leveledet és szomorú hírt tartalmazó mellékletét. Aki valaha ismerte Marit*, soha nem fogja elfelejteni. Így távozik el belőlünk időről időre a magunk életének egy-egy darabja, melyről azt képzeltük, hogy másoké.
Nagyon féltem Jocót**: levele komoly aggodalomra ad okot.
Bár, ahogy írod, egészséged nem a legjobb, újabb verseid tökéletességéből és érettségéből arra következtetek, hogy szellemed töretlen, és ez csakis pozitív hatással lehet testi állapotodra. A lélek nem öregszik, legföljebb árvaságát és eszközeinek fogyását érzi egyre fájdalmasabban. Akárhogyan is, az utat végig kell járnunk, és szerencsés az, aki alkotó módon tud beszámolni ennek az útnak minden állomásáról. Ezt te elmondhatod magadról.
Bárcsak én is elmondhatnám magamról ugyanezt. De egy-két éve valósággal irtózom az írástól. Közhelynek érzem szinte minden gondolatomat, leírását tehát megbocsáthatatlan gyengeségnek érezném. Még az írás manuális része is fáraszt. Megkötözik a kezemet az örökös csalódások, a betegségek, a visszahozhatatlan idő rémképe, a tartalmatlanul száguldó hétköznapok, az az elborzasztó tudat, hogy voltaképpen semmire sem vagyok már jó. És nem utolsósorban az, hogy alig hagyok valamit magam után.
Talán emlékszel még Vörösmarty-könyvemre.*** Egy évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt vele egy pesti magánkiadó, akinek még a tartózkodási helye is kideríthetetlen. – Két évvel ezelőtt befejeztem a Corvina részére egy Dürer-monográfia fordítását, géppel letisztáztam azóta sincs sem erőm, sem kedvem. Pedig anyagi helyzetem egyszerűen kétségbeejtő. Most, hogy végre itt a szabadság, nem érzem magamat felszabadultnak. Úgy látszik a szabadság általánosan, a felszabadulás személyesen értékelendő fogalom.
Valahányszor módom van rá, mindig érdeklődöm felőled. Most személyesen küldöm jókívánságaimat Neked és szeretteidnek.
Baráti üdvözlettel
R. Laci"
* Mari ** Jocó: sajnos, nem tudom, kikről lehet szó.
*** A könyvről, melyet végül 1999-ben és 2000-ben is kiadtak, itt és itt talál tájékoztatót
A levél kéziratos szövege: 1. oldal; 2. oldal; a levél borítékja.
