Weöres Sándor Salve Regina c. versének története.

 

Csorba és Weöres Sándor barátsága közismert az irodalmárok és az irodalmat értő-szerető közönség előtt. A barátság dokumentálására nagyon sok bejegyzés készült a honlapon, található itt például egy Weöres verssel, a Salve Reginával kapcsolatos levél is. Hogy a történet "kerek" legyen, ezt a régi oldalt bővítem most két Weöres-levéllel, melyet a hagyaték rendezése közben találtam (1. levél; 2. levél). 
Munka közben "ránéztem" "Salve Regina-ügyben" az Internetes keresőre, a Google-ra is, divatos szóval "meggugliztam a kérdést";), s íme, Tüskés Tibor emlékezését is megtaláltam erről az esetről. A levelek olvastán szerintem jól érezhető: Tüskés a többes szám használatával finoman eltúlozta szerepét az ügyben: Csorba írt minden levelet Weöresnek a címváltoztatás és pénzutalás ügyében, s tudjuk, maga Csorba mondta el, ő óvatosabb volt Tüskésnél, minden valószínűség szerint ő ajánlhatta elsősorban Weöresnek az Aubade címet a pártkatonák számára jól "kódolható" Salve Regina helyett. Csorba hihetetlenül jó memóriájára utal és őszinteségét igazolja, hogy a költő az emlékezéseit – Csuhai Istvánnak, a beszélgetőtársnak az A város oldalában című könyvhöz írt utószava szerint – minden segédeszköz használata nélkül, folyamatosan mondta el, s a magnófelvétel alapján készült nyers kéziraton is csak néhány stilisztikai javítást kellett végezni. Lehet, ma már mosolyognak a fiatalok az óvatoskodó szerkesztőkön, akkor azonban a folyóirat vagy a szerkesztő sorsa múlhatott rajta, hogy mit, hogyan közölnek. Ékes példája ennek az a Jelenkor körüli hajsza, amely után Tüskést leváltották, Csorba pedig egy kis idő után lemondott szerkesztői állásáról Tüskés menesztése miatt.
Jöjjön tehát először – dőlt betűkkel – a költő emlékezése a Weöres-Csorba levelezésről, majd következzenek a dokumentumok egy csokorba gyűjtve is.

 

  CSI: – A Weöres Sándorral való barátságodat és életednek azt az időszakát, amikor ez a barátság kialakult, jól illusztrálják azok a leve­lek, amiket Weöres Sándor írt hozzád. A levelezésnek egy részét a Je­lenkor 89-es évfolyamának július-augusztusi száma közölte.

   CSGY: – Igen. Két megjegyzéssel szeretném kezdeni. Az egyik a címre vonatkozik. Eredetileg, még a kefelevonaton is úgy szólt a cím, hogy Weöres Sándor levelei Csorba Győzőhöz; nekem az volt az érzésem, hogy ez így azt sugallja, mintha aztán megszakadt volna a mi levelezésünk telje­sen, pedig hát csak azért szerepel ott ennyi, mert akkor éppen nem talál­tam meg a többi levelet. Ha egy másik fiókomat nyitottam volna ki, és ab­ban kutattam volna, alighanem még jónéhány előkerült volna. Ezért ala­kítottam úgy a címet, hogy leveleiből. Gondoltam arra is, hogy válogatás, csak az az összes levél ismeretét feltételezte volna.

  A másik megjegyzésem az, hogy találtam köztük egy levelet, ame­lyikben Sanyi nekem a hindu versformákat írja le. Én ezt nem éreztem olyannak, amit bele kellett volna venni ebbe a válogatásba. Mert hát az végeredményben olyasvalami, amit akárki leírhatott volna. Nem volt benne semmi, ami Sanyit egyénileg jellemezné.
CSI: – Annak a levélnek inkább a tény lett volna az érdekessége, hogy akkoriban ilyesmivel foglalkozott, és erről részletesen írt is neked.  

CSGY: – Nézd, hát ez igaz, de szerintem annyi teret nem ér, amenynyit elfoglal. Azt hiszem, hogy ezek mégsem olyan érdekesek. Ha ezt megjegyezzük egy mondattal, magát a tényt, az untig elég. A versfor­mákat nyilván ő is valamilyen könyvből írta ki.

     Van aztán ott egy olyan levél (már későbbről, 1962-ből), ami első olvasásra kicsit talán homályosnak tűnhet. Az történt, hogy Sanyi egyik versének honoráriumát végül Rajnai László kapta meg. Sanyi azt írta annak a bizonyos levélnek az előzményében – ezt akkor nem találtam meg –, hogy imádságért nem illik honoráriumot elfogadni. Egy Jelenkor-beli versét úgy fogta fel, mintha imádság lett volna, ezért küldte vissza az érte kapott pénzt. Megkért, hogy adjuk egy olyan em­bernek, aki rászorul. Rám bízta a döntést. Én Rajnai Lacinak adtam át ezt a pénzt, akinek hosszú ideig tüdő-defektusa volt, és akkor is éppen betegeskedett. Sanyinak megírtam, hogy mi történt. Erre írta ő azt a le­velet, ami aztán megjelent, hogy jól tettük, hogy egy beteg írót segé­lyeztünk. Ez így érthető, az összefüggéseivel együtt. A vers címe, az Aubade is tulajdonképpen rafinéria volt. Mert az eredeti cím talán úgy szólt, hogy Salve Regina, az Egybegyűjtött írásokban is így van benne. Mi ajánlottuk Tüskés Tiborral Sanyinak, hogy változtassa meg a címet. Ne tereljük azonnal valamilyen bunkónak a figyelmét rá, hogy vallá­sos versről van szó. Ez az „aubade” francia szó, és hajnali éneket je­lent. Így nem derült ki olyan közvetlenül, a megszólítás. Sanyi bele­egyezésével történt ez, és pár sorral lejjebb már ő is így említi.

 Csorba Győző: A város oldalában. 68-69. p. A kérdező: Csuhai István a Jelenkor akkori főszerkesztője.

Weöres Sándor levelei Csorbához az Aubade ügyében:

1. levél; 2. levél; 3. levél;

A Salve Regina kézirata:

1. oldal; 2. oldal; 3. oldal; 4. oldal; 5. oldal; 6. oldal; 7. oldal

Tüskés Tibor emlékezése a vers történetéről az Új Emberben