Béke ellen

Már ásít, ásít minden porcikám:
hunyorgó órák doh-szagát igéri
orromba a hatéves küszködés
lázában fél-halottra nyűtt s pihenni
hajló világ.
                  A sarki házhelyen
fogócskát játszó kisfiúk sokágú
zajgása fúl belé a sűrüdő
homályba,
                  s ó, a csillagok, megint ők,
a csillagok s a hold, a jég-szemű,
megint csak ők az egyetlen szinesség!
Reggel nap ébred, este csillagok
s növő-fogyó hold, mint ma is: tudom jól!
és alszom és eszem meg dolgozom,
és újra, újra, mint ma is: tudom jól!
A vérivó kalandok hadsora
széjjelszaladt, kis életem vigyázva
kerítik árkok, bástyák, őrszemek,
és mind az én nyugalmamért vesződik. –

Már ásít, ásít minden porcikám,
de izzó sóhaj füstöl néma számról:
tántorgó percek, kik csúszós hidak,
omlékony parti-ösvények vidékén
terelgettétek ingó lábaim,
hogy rémület térképe lett az arcom,
tántorgó percek, most, hogy ólmosan
hunyorgó órák doh-szagát igéri
orromba a hatéves küszködés
lázában fél-halottra nyűtt s pihenni
hajló világ –: koporsómig kivánt
tündér-idő tanúiként becézem,
dajkálgatom megfásuló szivem
fészkében sarkait sietve vesztő
emléketek pokol-szépségeit.

Szabadulás  (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 20.)
Hadak múltán címmel megjelent az Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978.) c. kötet 110-111. oldalán.