1. Hírlevelünkben először Nagy Imre elnökünk novemberre választott Ady-versét és verselemzését olvashatják.

Új s új lovat

Segítsd meg, Isten, új lovaddal
A régi, hű útra-kelőt,
Hogy sóbálvánnyá ne meredjek
Mai csodák előtt.

Az Irgalmatlant küldd társamnak,
A rohanó, büszke hevet
S az emberségem ezután már
Legyen kegyetlenebb.

Ne rendeld romló nyájaidnak
Sorsa alá a sorsomat,
Az embered, ha nem ma-ember,
Kapjon új s új lovat.

A nagy Nyíl kilövi alóla
Kegyelmed egy-egy szép lovát,
De ültesd szebb lóra az embert,
Hadd vágtasson tovább.

A végesség: halhatatlanság
S csak a Máé a rettenet,
Az Embernek, míg csak van ember,
Megállni nem lehet.

A nagy Nyíl az útját kiszabta,
Teljes és nyugodt mámorok
Célját áhíttatja süvöltve,
Míg a Föld háborog.

Változat és Halál adódtak
Belül egy-egy gyarló körön,
De várja az Embert víg célja:
Piros, tartós öröm.

Élet s Halál együtt-mérendők
S akit a nagy Nyíl útja bánt,
Hadd, óh, Uram, szépülten futni,
Megérkezett gyanánt.

Boldogíts, hogy a nagy Nyíl útján
Megállás nélkül az Öröm
Álmát álmodhassam magamba
Minden mértföld-kövön.

Riadó, szennyes, kerge nyájak
Ne állítsák meg új lovát
Emberednek, hogy hadd nyargaljon
Előbbre és tovább.

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

NAGY IMRE: ÚJ S ÚJ LOVAT

Novemberi versünk, az Új s új lovat 1914 októberében íródott, s a Nyugat november 1-i számában jelent meg. Nem került bele a Hatvany Lajossal együtt összeállított A halottak élén (1918) című kötetbe (ami eléggé meglepő, hiszen a költemény vitathatatlan remekmű), csak a hátrahagyott verseket magában foglaló Az utolsó hajók című posztumusz kötetben került közlésre.

A vers műfaja ima: Istenhez szóló emelkedett hangú kérés. A szöveg két fő motívuma a ló és a „nagy Nyil”. A ló-motívumot, annak gazdag jelentéskörét jól ismerjük az Ady-költészetből, a mi tizenkettes kis centenáriumi ciklusunkban is olvashattuk már A ló kérdez című költeményt, amely szintén e motívumra épül, de hadd emlékeztessem még Társaságunk tagjait Az eltévedt lovas című versre, ami a háborús évek egyik kiemelkedő darabja (sok ilyen magaslati pont van), s az újabb értelmezésekben gyakorta előtérbe kerül. Ez a szimbólummá emelt képzet az ősi magyar mitológiára is vonatkozik, elegendő a fehér lóval kapcsolatos történetekre, mesékre utalni. A végtelen cél felé történő vágtatás – váltott, mindig „szebb” lovakkal – Ady emberről alkotott fogalmának lényegi jegyére utal: az ember úton lévő lény, élete lankadatlan, töretlen vágtatás a létezésnek értelmet adó boldogság, a „piros, tartós öröm” felé.

A vers másik jelentésképző motívuma, a nagy Nyíl nehezebben értelmezhető. Jelentőségét egy retorikai alakzat, az ismétlés erősíti: ötször bukkan elő a szövegben. Vannak, akik egyfajta keleti istent, a duális túlvilági hatalom negatív pólusát, valami rontó Ármányt vélnek felfedezni benne, egy kegyetlen, nyilazó istent, aki ellentéte annak a jóságos, adományozó Teremtőnek, akihez ez az ima szól. Földessy Gyula, Ady költészetének egyik kiváló magyarázója konkrétabb jelentéssel ruházza fel ezt a jelképet. Szerinte a nagy Nyíl nem egyéb, mint a háború, a vers komor élményhátterét adó világháború, s minden korábbi vérontás, amely a kultúrát időnként pusztulással fenyegette. De talán mást is, többet is jelent. A rejtélyes erő által lenyilazott lovak, amelyek helyett az imádkozó hang mindig új s új lovat kér, akár eszmék is lehetnek, a változó korszellem ideái, amelyek egy-egy ideig formát, értelmet adnak a világnak, s ezzel előre lendítik földi útján az embert, hogy aztán kiüresedve elerőtlenedjenek, elveszítsék hatóerejüket, aminek következtében mindig más és más eszmékre van szükség a továbbhaladáshoz. Új hitre, filozófiára, világmagyarázatra. Madách is erről beszélt nagy művében, amelyet Ady jól ismert, de a Tragédia költőjétől eltérően, ő nem zárja le ezt a történelmi folyamatot, hanem nyitva hagyja. A nagy Nyíl eszerint a romboló, destruktív „luciferi” erő. Erre, ennek ismétlődő – rontó és mégis ösztönző – aktusaira válaszol ez az ima.

A nagy Nyíl kilövi alóla
Kegyelmed egy-egy szép lovát,
De ültesd szebb lóra az embert,
Hadd vágtasson tovább.

Az Új s új lovat az emberbe vetett hit verse, s az Isten iránt megnyilvánuló bizalomé. A „rohanó, büszke” hév dicsérete, és az isteni kegyelem reménye De ez nem a mára vonatkozik. A „rövid Mának” sóbálvánnyá meredt szennyes és gyarló emberei „kerge nyájak” módjára élnek. Ettől a mai „rettenettől” elfordulva a költő a határtalan távlatú, prófétai jövőbe tekint, ahol hite szerint az ember, Isten segítségével, elérheti, de legalább is megközelítheti „víg célját”, a megálmodott örömöt. Úgy legyen! (2019. november 27.)

2. A vers mellett a Csorba Győző Könyvtár két decemberi rendezvényét ajánlom figyelmükbe:

2. 1 Az egyik Halmai Tamás Jézus öregkora című válogatott és új verseit tartalmazó verseskötetének bemutatója. Időpont: 2019. december 11. (szerda) 17.00 óra, helyszín: Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár és Pinokkió Gyermekkönyvtár (7624 Pécs, Nagy Jenő u. 24.) A szerzővel Bartusz-Dobosi László beszélget.

2.2 A másik rendezvény, amit figyelmükbe ajánlok egy író-olvasó találkozó Tóth Krisztinával. Az írónővel Fehér farkas című új novelláskötetéről Ágoston Zoltán, a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget. Helyszín: Csorba Győző Könyvtár (7622 Pécs, Universitas u. 2/A), nagy előadóterem (-1. szint)
Tóth Krisztina Csorba Győzővel 1984-ben találkozott először személyesen, azután többször meglátogatta Pécsett, s azóta is mindig barátsággal, tisztelettel emlegeti. A költőnő, nagyon szép, lírai emlékezést írt Csorbáról, a költő halálának első évfordulóján a Jelenkorban. (Jelenkor, 1996. 11. sz. 984-986. 1. oldal; 2. oldal;  3. oldal)