Alkalmi vers, a vers megzenésített változata
(Adobe Flash Player vagy egy HTML5-öt támogató böngésző szükséges a videó lejátszásához.)
ALKALMI VERS
Október, koradélután,
kék ég, a lomb még zöld a fán,
olykor hűvöske szél suhan,
levél lebeg le lassudan.
Kék ég, az alját kőrideg
házsor-szalag szürkíti meg,
hűvöske szél felhőt sodor
a távol horizont alól.
Még mennyit meg kell mentenem,
mennyit szavakba öntenem,
megőriznem: ha nem leszek,
majd ők viszont őrizzenek.
Ez persze érzelgés csupán.
Levél, ház, koradélután,
szél, felhő, szó, én elveszünk,
és nem leszünk, és nem leszünk.
(A megzenésített változatól Fenyvesi Bélától a Szélkiáltó Együttes vezetőjétől az alábbi információt kaptam: "A zeneszerző T. Horváth József, aki a Szélkiáltó tagja volt 1981-1994-ig. A verset annak idején több alkalommal is előadtuk az együttessel. Ezen a a felvételen is Ő énekeli a dalt, de nem velünk. Azt viszont sajnos nem tudom megmondani, hogy mikor, hol és kikkel játszik együtt, hiszen 1989-ben még a Szélkiáltó tagja volt… :-)"