Babits-apokrif a “Jónás könyve” utánról

 

                       Babits-apokrif a "Jónás könyve" utánról, a vers a költő előadásában.

        BABITS-APOKRIF
A „JÓNÁS KÖNYVE” UTÁNRÓL

Züllött és gőgös a világ,
csak nem sikerül rendbe tenni.
Akart vagy tűrt prófétaság,
Ninive… Jónás… cethal… ennyi.

Jónás… cethal s új ostorok,
s holtig termek, bölcs Istenem.
Vagy csak szokásból gajdolok?
Hát termés az, mely így terem?

Hittem, hogy rontok, építek,
s hány csőd ért és hány mozdulatnál.
Rím, szó, pont, vessző, ékezet −
s több lett-e egy-egy tiszta lapnál?

Nyugalom kellett, béke, csönd,
de rám dörgött a „Kelj fel és menj!”
S míg ugattam a bűz-özönt,
kavartam botrányt Ninivében.

Ó, jobb lett volna árnyain
kertemnek a hegyen ledűlni,
s egy pintes könnyű szárnyain
tetszőbb tájakra menekülni,

vagy nézni, ahogy a hajók
a szürke-zöld vizet hasítják,
s a megroncsolt felszínt habok
sebhintőporával csitítják;

igétlenül, igátlanul
örülni az örülhetőnek,
s bár a napok virága hull,
nem vélni, hogy ez már előleg.

Hiába! − Máshogy lett, nem
küldettem egyre Ninivébe,
s ahogy rossz gégémtől telik,
nyílik szám most is az igére.

Torkomban új s új buzdulás,
az eleve elrendelésé,
nem használ a szabadkozás
s a szörnyű nyisszantás, a késé.

csak termek, termek… Nagy az Úr:
a szó enyém, övé a fegyver.
Hát mondom, bár vér is tolul
számból rikács intelmeimmel,

mert egy-egy szó későn-korán
csírát lök tán ki végre béke
s igazság költözik nyomán
a züllött, gőgös Ninivébe.