KÉT GYERMEK FOGATÁN
Csak gátak voltak köztünk,
nem távolodtunk,
sőt, bár mozgott a föld alattunk,
egymás felé köröztünk.
Meg kell magunkat adnunk,
nyelje le szomját lelkünk és a testünk:
már egymás sorsából kiestünk,
él a törvény, és nem másul miattunk.
Két gyermek fogatán repülsz,
suhansz a csillagokba,
ott koccanó legű tetőkig érsz,
sikamlós hátú szikla-csúcsra ülsz,
villogsz ragyogva,
többé már el nem érhető lidérc.
