JANUS MEDVEVÁRBAN
I
A köd látható s látást-romboló
ködöt virágzik a koratavasz
valódi virágaival nem ért föl még idáig
A köd a nyirok és homály
összenőtt ikre
itt a négy falon belül is úr
bár itt nem látható:
a szoba levegőjébe tapadt
a vaskos barna bútorokba tömérdek ágyneműkbe
Janus püspök őszes-csapzott hajába
bőrébe húsába csontjaiba
elméjébe szívébe
A vézna test gyakorlottan vacog
sokszor csinálta
tüze fénye hegye csak a két szemnek maradt
a két szem messze lát
látja hogy Medvevár egész környéke didereg
a szülőfalu faragott-kapus házai
a sárga szalmakazlak
Itália ege
a királyi udvar a király haragos pillantása
s a Mecsek alatt
az anyaszív-pihés püspöki vár.
II
Mégis:
jégmezőn kályha volt
sivatag-éjszakában mécsvilág
Vasfegyverekkel csöndet zajt rendet zavart
vagy ami éppen kell vagy jólesik
de szívvel aggyal
meztelennel
A belső fény a csillagként vezérlő
nem nézte a láb érdekeit
sőt az egész test érdekeit sem
Cicomás-ünnepélyesen ágak-bogak között
nem-megtépetni lehetetlen
s utána még tükörbe lesni
nehéz
Megtette mégis:
mesélni akart
hírt adni hasznosat
nem nézte a lélek érdekeit sem.
III
A fényes-piros-csontos arcból
a föltámasztott fej gödreiből
szikrázón és hallatlanul
szó-parazsak hullanak botladozva
„A kócot megfésülni igyekeztem
a bogot megoldani igyekeztem
az iszapot kiszűrni igyekeztem
az érdest lecsiszolni igyekeztem
vacogok persze vacogok
vacogok de meleg fény vág belém
meleg fény buggyan bennem és ömöl szét:
a verseim a verseim
élve maradnak folytatják a dolgom
tehetős áldott sarjaim.”
