Kishalál

                 KISHALÁL

Megindulnak: a vadszőlő először
s kipirosodva mintha lázban
majd kopaszodva fokozatosan
aztán a körte szintén pirosan
s bandában a kajszi a meggy a ringló
a barack a ribizli és a szőlő
ők már inkább rákbeteg sárgulással
az egész kertet bánattal beszórva
s a sor végén a kórház-kertből egy-egy
ágát átnyújtó aggastyán akácfa
a legkésőbb elalvó s ébredő
Valamennyin látszik a nyugtalanság
csöpp légmozgásban is nagyon remegnek
súgnak-búgnak: egymást s maguk csitítják
(hiszen Júlia is − bár esküdözve
hogy bátor lesz − mielőtt az üvegcsét
kihörpintette megborzadt a szörnyű
kételytől hogy fölébred-e megint)
Mert nincs itt sincs biztos garancia
s a hervadás egyfajta kishalál:
a halál szokásos tünetei
vonulnak föl s ki tudja hogy a szokvány
                            folyamat megáll-e meg bír-e állni
a még eltűrhető végső határnál
vagy túllép rajta s nem lesz visszaút?