Hozzá

Hozzá 

Elkéső Ilikém, lábod már ott van a könyvtár-
              járdán s gyönge farod még csak a Zirci-közön.
Elkéső Ilikém, úgy vágyik rád ez a poshadt
              költő-szív, Ilikém, vesd bele, vesd magadat
vesd bele büszke fejessel, loccsantsd szerte vizét és
              fürtjeid illata dús kölnire váltsa a sárt.
Jaj, Ilikém, a pohár üvegét ha tapintja az ujjam
              lábköz-bőröd jó, hűs simasága simul
hozzám, szép Ilikém, Jehov adja maradj örökétig
              ily gyönyörű s ha netán ágyba von egyszer a hím
más hím, gyürüvel gyürüzve magához a sorsod,
              el ne feledd soha azt, kit temiattad a vágy
furt csikar, addig míg a vizes hant nem födi egyszer
              sőt netalán ott is, mélyen a sír hidegén,
s majd ha kukac szétrágja kukacát, tőle az is még
              vágyra fakad s Ilikém elmegy az ablak alá
hol lobogó lánggal kefekedtek friss daliával
              s ágy lábára tapad s szivdobogón figyeli
hogy lettél hűtlen Kicsi ahhoz, kit heti vendég-
              ként fogadott a cipész, annyiszor ugra föl ő
író asztala mellől, hogy nézzen szomorúan utánad
              s tűrte barátaitól érted a gúny nyilait.
Ó Ilikém légy jó, légy hozzám, légy az enyém is,
              jöjj házasságom törni kicsit Kicsikém.

A hagyatékban kéziratban talált vers. (Címzettje ismert, kegyeleti okok miatt nem nevezzük meg.)