Észrevételek [III.] 

  Utakat nem találok. Pedig ezerfelé várnak a szúnyó Csipkerózsikák.

              Néhányuknál ott voltam már, de nem mondtam el, holott tanulságnak se lett volna utolsó. De meg enyémmé is így váltak volna.

              Például egy szikrázó-derűs téli vasárnap délután falun. Barátaimmal. Az ünnepi ebéd ízével szánkban és az ifjúság túlcsorduló gazdagságával bennünk.

              Az a néhány óra tucat-jegyeivel is esszencia volt. Falusi udvar, szalmakazal, rajta átvetett rudak a szél ellen; érdesen megfagyott s nyomokat őrző sár, mely nyúlósan engedett a talpnak; kopár eperfa, körtefa, kövér tyúkok, teli góré, drót-rácson át harsogó napsárga, kukoricacsövek, vakító házfalak, fáradt-piros cseréptető… S a többi szokvány-kellék – kinek-kinek fantáziája és tapasztalata szerint.

   Mindezzel együtt esszencia volt.

   És mondhatnám még és mondhatnám még…

   Gyarapszanak a falak és a zárt kapuk. S mérhetetlen szabad területek elhanyagoltan.

   Most a hozzájuk vezető utak felszabadítása lenne a legfontosabb.

*

    Az Éden: harmónia, a Kiűzetés: egyensúly-vesztés, a világtörténelem: az elveszített harmónia keresése.

             Roppant öldöklésekben és egy négysoros versben is.

             De az öldöklők (vagy az okot adók) tragikus tévúton járnak, a négysoros versek írói erősebbek.

             A keresés már azonosult az élettel.

             A megszületett harmónia: Éden; az Éden nem a homo sapiensnek való.

             A homo esotericus-nak? A homo salvatus-nak? Lehetséges efféle?

             A küzdelem szüntelen destrukció. Az agyondestruált (elnyomorodott) lélek képtelen lesz lassan a méltó-ívű emberi mozdulatokra.

             A Gonoszság Tengerének túl gyakori a dagálya. A bűn sója kimoshatatlan a lelkekből.

            Persze, hogy egészséges a törvény, a funkció az anyagszerűség – az igazság felismerése és diadalra jutása a tárgyi világban.

            Csakhogy a lélekben a manipuláció a legsunyibb visszakozás. A legszörnyűbb hazugság, a legotrombább  formalizmus.

            A kor alaptragédiája.

            A környezet, a művészetek és a használati létesítmények funkcionalizmusa – lelkifurdalás. Annál maróbb, mennél nagyobb az ember hazugsága.