[Bach és Napóleon…]

[Bach és Napóleon…] 

Bach és Napóleon. A Fölemelő és a Meggyötrő. Más párt is állíthatnék. A művészet edz ugyan, de az emberrel szemben impotenssé tesz. (Alapvetően humanista.) Ez az impotencia olykor kártékonnyá is tud válni.

Agresszívebb tulajdonságok is kellenek az emberben. Néha éppen a sikeres humanizmusért. Kegyetlenségek szülnek kegyességet.

Napóleon – roppant érvágás, irgalmatlan meghajszolás. Az áldozatok is szimatoltak valami jót. Nyilván ezért sem dőlt el máig sem a Napóleon-vita.

És mit nehezebb vállalni? Az ünneplést, áldást-e vagy az   átkokat, a gyalázást, az embertelenség vádját. Kárpótol-e érte a hatalom? Aligha.

A nagyság minden területen fölismerhető. És mindig tiszteletreméltó. Mindig tiszteletreméltó.

Őrült rend kormányozza az emberiséget.

Értsük meg végre az őrültséget is, ne csak a rendet.