Vers 1951-ből 

A sóhaj csöndben száll tova,
nyögés és jaj se ér eget,
de elcsepeg, bár csak csepeg,
bár lassan csepeg csak a vér. 

A piacaink hangosak,
hangos a szó, hangos a toll.
Írják, mondják, ahogy szabály,
ahogy a Nagy-Nagy Könyvben áll. 

Fölkél az ember, hunyorog,
nyújtózik, szíve megdobog.
Jeges szél csap be ablakán,
összegörnyed és fázni kezd.

Indul az ember, fúr, farag,
ás, épít, ócskát földre dönt.
Karjába zsibbadás ömöl,
erein végig ón-közöny. 

Ölel az ember, mindene
gyöngéd-lágy öllé válni kész.
Pénz csörren, megbénul szeme,
s magán kívűl senkit se lát. 

A sóhaj csöndben száll tova,
nyögés és jaj se ér eget.
A piacaink hangosak,
hallani csak hurrát lehet. 

Írják mondják, ahogy szabály,
ahogy a Nagy-Nagy Könyvben áll.
A vér lassan csepeg, csepeg
s megalvad sűrűn, feketén.