Danse macabre

            Danse macabre

                               „Április, a kegyetlen, kihajtja
                              Az orgonát a holt földből…”
                              (T. S. Eliot – Vas István: Átokföldje)

Hát kihajtja… és már március is
és nemcsak az orgonát ki az őszi
levelekkel betakart passzív (szenvedő
nem tevékeny) szívből is a már hunyt szemű
s végső alvásra készült álmokat
és vágyakat és indulatokat
kihajtja kihajtja s töredezik
a felszín és csillagsugár-irányban
szétrobban az örvendő fájdalom
Kihajtja a gyermeket aki ott lóg
élő apja kezén silabizálja
a cégtáblákat: Concordia („c”-vel)
Temetkezési Vállalat Paunz („z”)
és Kuttna Rövidáru és Szövet
aztán a március 10-i
(néhány napja volt az évforduló)
iszonytató delet bátyám (halott
ő is) jöttét a hírrel hogy papa…
s kihajtja sorban a megboldogult
szerelmeket hogy újra éljenek
pedig a roncs idegpályák veszélyes
játékba sodródnak
                                 Lám a libák
a Duna-töltés oldalán s Tera
az első a mezítlábas parasztlány
a tizenkét éves csodálatos
gyereknő az első varázsital-korty
ami óta ünnep az ölelés
ami óta nincs mélyebb fájdalom
mint a könyörgő szóra érkező „nem”
Hát kihajtja azt is ami csak épphogy
vagy úgy se süllyedt még alá a holt
földbe amit jó lenne csöndesen
nagyon mélyre temetni hogy ne csak
április legyen véle tehetetlen
hanem egyéb erőszakos erők is
mikor kegyetlenségre vetemednek
Kihajtja kihajtja… Rabló idő
hagynom kellene hogy mit egyszer
markába fog vihesse békén
hisz ha belékapaszkodom
körmöm szakítva elragadja úgyis 

Ó a vénség bohóc-mozdulata
hogy a bohóc nem tudja hogy bohóc
s megdöbben ha régi áhítatára
nevetések buffannak innen-onnan
holott úgy szeretné hogy ami szép
gyöngéd figyelmes kedves és komoly
(mert volt ideje megtanulnia)
benne legyen mind mind e kései
egyetlen méltó ceremóniában
s a nevetések fintorok helyett
ünneplő hangulat venné körül
Kihajtja (most már április valóban)
a hajszák bokros szorongásait
melyek többé nem ökölbe szorítják
megadásra emelik a kezetÚ
mivel kivédhetetlenek hiszen
belülről támadnak miként a fontos
belső szervek megzökkenései
mikről nem tudni még mivé lehetnek –
Szégyen… szégyen… szégyen… szégyen… kihajtja
április a kegyetlen a zajos
zenebonákat vér vigalmait
s kényszeríti a fáradt lábakat
hideglelős bakkecske-hoppszaszákra

Ó sallangos rikító danse macabre!