HARMINCKÉT ÉV
Föltépetett a hólepel félig lucsok félig vászon-cafatkák
Mivé lett az az utca az az utca az az utca
s a jó köd a jó alkonyat mindenfelé szálló porával?
Hát bizony nagyságos asszony hát bizony kedves elvtársnő vagy éppen
tisztelt nyanya ön is bizony elhullatta hát bizony elhullatta
Valami nem stimmel: kitaposott cipőben minek úgy tipegni −
Fölkígyóznak szeszélyes füstpántlikák kioltott erdőtűz után a tájból
a tűzoltó rájuk se hederít: komolytalanok
a piromániás megcsalatva érzi magát: kicsit dühös szégyenkezik
Bizony kedves … azon a nyelven nem lehet folytatni hiszen
halott nyelv az a nyelv
bizony kedves … mai nyelven meg minek és egyáltalán
Kegyetlen a tavaszi fény kegyes csalásokat sem engedélyez
Jobb csak köszönni egymásnak jobb illó villanás után
jobb másra gondolni jobb nem kijönni
sodrunkból jobb vállat se rántani
Talán benőnek a hó sebei visszaáll a puha-szép folytonosság
visszasompolyog az a köd az az alkonyat újjászületik az az utca
s lehet továbbcsinálni az érzelmes képzelődést
hogy az ember megindul egyszer és odaér és odaér…
