Ágyban

               ÁGYBAN

   Az egyik babát visz aludni,
   a másik eleven babát.
   De aki maga megy aludni,
   s viszi az ágyba csak magát?

   A titkolózó bőr mögött hány
   fenevad, tűzvész, alvilág −
   örökös görcsökbe borítván
   a békésnek szánt éjszakát.

   Szárazvillámok: föl az égre
   egy-egy megrángó fény vetül.
   Miféle okból? és mivégre?
   nem nézi már értetlenül.

   Mentség? Hát nincs mentség ilyenkor:
   el kell viselni reggelig;
   hullong a mellre vashideg por,
   és óhatatlan ellepi.