Csuhai István előszava Csorba Győző Takács Jenőhöz írt leveleihez, Jelenkor, 1996. november. p. 1005-1006.

CSORBA GYŐZŐ

 LEVELEK TAKÁCS JENŐHÖZ ÉS ÉVÁHOZ

Az alábbiakban olvasható húsz Csorba Győző-levél jelentősége elsősorban két dolog­ban áll. E levelek egyfelől visszavezetik a mai olvasót az 1940-es évekbe, amely sajátos módon a pécsi kultúrának az egészen a magyar sztálinizmus kezdetéig tartó egyik nagy korszakát jelentette, s egyúttal egy nagyszabású, ám végső soron kudarcot val­lott kulturális koncepció kísérletének időszaka is volt. Ismeretes, hogy Esztergár La­jos, aki 1940 és 1944 között Pécs polgármestereként tevékenykedett, hivatalba lépése­kor tervbe vette, hogy a várost virágzó kulturális központtá, – a korabeli szóhasz­nálattal élve – afféle „magyar Athénná” teszi. Ennek jegyében jó néhány fiatalabb vagy a középgenerációhoz tartozó, az itt olvasható levelekben is fel-feltűnő írót, ze­nészt, képzőművészt, színházi embert tudott városi állásokkal, megrendelésekkel Pécsre csábítani, illetve itt tartani: Weöres Sándortól Bárdosi Németh Jánoson át Lo­vász Pálig, Martyn Ferenctől Maros Rudolfig, Bajcsa Andrástól Székely Györgyig hosszú a névsor, a fenti levelek címzettjét és feladóját, Takács Jenőt és Csorba Győzőt is beleértve. Ebben az időben a helyi kulturális intézmények is megerősödtek: műkö­dött a Janus Pannonius Társaság, elindult és élt annak irodalmi folyóirata, a Sorsunk; a városi zeneiskolából Konzervatórium lett, megnyílt a városi könyvtár, s a korszak elején létezett még az Erzsébet Tudományegyetem is, amely megannyi kiválóságot tudott alkalmilag vagy hosszabb távon az akkori Pécs kulturális mindennapjaihoz hozzákötni. – Sajnálhatjuk, hogy a levelek e létező vívmányoknak az eltűnéséről, jobb esetben időleges visszaeséséről tudnak már csak számot adni.

Az 1902-ben Cinfalván született Takács Jenő zeneszerző 1942 őszén, a Pécsi Váro­si Konzervatórium igazgatói posztjára jön Pécsre. Szakmai múltja már ekkor is tekin­télyes: tanított Kairóban és Manilában, arab és fülöp-szigeteki népzenei gyűjtései fon­tos forrásmunkák, barátságot és kollegiális kapcsolatokat ápol Bartókkal és Kodállyal, előadóművészként számos országban tisztelik, s Pécsre költözése előtt – sok más műve mellett – megírja Nílusi legenda c. balettjét, melyet a negyvenes évek elején mu­tat be a budapesti Operaház. Második feleségével, a Csorba Győzővel egyidős Pasteiner Évával (aki korábban rövid ideig Jékely Zoltán felesége volt) Pécsett ismerkedik meg, s a zeneszerző-zenepedagógus Takács Jenő a későbbiekben is gyakran beszél úgy a pécsi évekről, mint legtermékenyebb esztendeiről.

A házaspár Csorba Győzővel való barátsága azután 1947-1948-ban az Olaszor­szágban, a Római Magyar Akadémián együtt eltöltött öt hónap alatt mélyül el (Csor­ba Győző Római följegyzéseiből is kiderül, hogy számtalan helyen és alkalommal vol­tak útitársai egymásnak, s Csorba a későbbi évtizedekben minden lehetséges alka­lommal melegen és szeretettel nyilatkozott Takácsékról). Mindhárman visszatérnek ugyan Pécsre, de Takácsék az év második felében újra Rómába utaznak, majd a nyil­vánvalóan bekövetkező politikai fordulat hatására nem térnek vissza többé Magyar­országra, és Svájcban telepszenek le. A levelezés ebben az időszakban veszi kezdetét, és tart kisebb-nagyobb kihagyásokkal a nyolcvanas évek utolsó harmadáig. Takács Jenő 1952-ben az Egyesült Államokban, a cincinnati egyetem zenei fakultásán lesz professzor, itt 1970-ben nyugdíjazzák, s ekkor költözik vissza Európába, hogy vé­gül szülőfalujában, a már ausztriai Siegendorfban rendezkedjen be. Feleségével együtt ma is itt él, mindketten jó egészségnek örvendenek.

A Takács Jenőhöz írt Csorba-levelek fentebb emlegetett másik jelentősége ép­pen abban a módban rejlik, ahogyan ez a húsz, összetartozó egészt alkotó levél át­ível a 38 egymástól távol töltött esztendőn: az egyébként a prózai megnyilatko­zást jobbára kerülő költő bennük – mintegy levélbeli önéletrajzként – akaratlanul is áttekintést ad saját életének kisebb és nagyobb rangú eseményeiről.

A levelek a család tulajdonába a Takács-házaspár figyelmes gesztusának köszön­hetően kerültek: Takács Éva a leveleket 1996 júniusában elküldte a költő özvegyének. A közlést – ahogyan a Római följegyzésekét is – Csorba Győzőné szívessége tette lehe­tővé, amiért a Jelenkor szerkesztőjeként külön köszönettel tartozom.

A közlés során a leveleket betűhíven, az eredeti helyesírást megtartva adom köz­re, a legszükségesebb – és jelenlegi ismereteim szerint megírható – jegyzetekkel. Az 1. levélből két tagmondatot, a 14. és 17. levélből egy-egy postacímet elhagytam; ezeket mindenütt jelöltem. A levelek borítékjai a címzésekkel együtt hiányoznak, a keltezés mindenütt Csorba Győzőtől való. Mindegyik levél kézírásos, az utolsó három kivéte­lével mindegyik négyrét hajtott A/4-es papírlapon olvasható. A 18. és 20. levél – ere­detileg bizonyára borítékolt – karácsonyi üdvözlőlap, a 19. kisalakú kartonlap.

Cs. I.