Jó Fehér Zoltántól, kedves segítőtársamtól, ezúttal megint Galsai Pongráchoz írott Csorba levelet (1. oldal; 2. oldal) kaptam. Hogy tartalmát jobban megértsük, a Budapesti levelek c. kötetből itt közlöm Galsainak azon leveleit, amelyek megmagyarázzák a "Toronyóra"-kérdést. (A régebbi, szintén Fehér Zoltántól kapott Csorba-leveleket ld. itt.)
Az újabb Csorba-levél fontosságát jól megvilágítja Fehér Zoltán hozzám írt kísérőjének néhány mondata. Idézem: "Kedves Laci, most csak gyorsan: ismét küldök egy – szerintem igen becses – Csorba levelet. Szeretettel küldöm, jól esne, ha örömet szerezhetnék vele Neked és s Csorba-leányoknak. Legyen ennek is a Csorba-hagyatékban a helye. Becses levél, mert megmutatja,hogy a barátság, a szeretet sem homályosította el "kritikai szemüvegét", igen keményen, alaposan megbírálta barátját. Igaz, azt is nagy szeretettel tette."
Én ehhez a pontos fogalmazáshoz néhány rövid megjegyzést fűznék.
Csorba valóban kritikus alkat volt, nem csak a művészeti kérdésekben, a "való világban" is. Erről sok ismerőse, hozzá kéziratot küldő reménybeli költő, író tanúskodhatna. (Például Szántó Tibor vagy Kende Sándor…) S persze családtagjai, rokonai is…
Volt bizony, amikor Csorba a kritikát, bírálatot nem nagy szeretettel alkalmazta: a buta, agresszív "alkotókat", a magukat túl fontosnak tartó, de tehetségtelen munkahelyi-politikai vezetőket sokszor igen éles, bántó, sértő kritikával illette. S nem kért érte bocsánatot tőlük később sem…
Tehetséges barátai viszont ugyanúgy viszonyultak kritikáihoz, mint – leveleiből látjuk – Galsai Pongrác is: belátták, Csorbának igaza van, s általában megfogadták tanácsait. Hiszen azért küldték-mutatták meg neki kézirataikat, Bertók Lászlótól Kalász Mártonig, Bertha Bulcsutól Szántó Tiborig nagyon sokan, hogy okuljanak kritikájából.
Utolsó megjegyzésem, mely előre kívánkozik: kedves Zoli, a küldeménnyel valóban nagy örömöt okoztál, lassan teljessé válik a Csorba-Galsai levelezés, annyit megszerzel Galsai leveleiből. (A Budapesti levelek összeállítása idején kértem az örökösöktől a Csorba levelek másolatát, akkor ők azt válaszolták: nem tudják hol vannak azok. Lám, lám, lassan mégis előkerülnek.)
A Csorba-levél előzményét, és "következményét", vagyis Galsai véleménykérő írását és véleményt megköszönő levelének részletét – úgy is, mint egy igaz barátság sokadik dokumentumát – idemásolom a Budapesti levelek c. kötetből:
„Kedves Győző, / mivel köztudomású, hogy a kellemetlen ígéreteket rendszerint be is váltják − itt küldöm az úgynevezett »kisregényt«, saját … [Olvashatatlan szó. P. L.] / Tehát: csak igen, vagy nem! (Vállaljam a szégyent, vagy dobjam a fenébe?) / Egyébként a szöveg olvasása és a válasz nem sürgős. / Előre is köszöni és ölel: / 979. aug. 24. / G. Pongrác” / [A kötetben a levélhez fűzött magyarázat. P. L. Kézírás. − Fejléc: „Nők Lapja SZERKESZTŐSÉGE Budapest, VIII. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100”. − Az írólap hátoldalán Csorba Győző kézírásával: „Válasz: 79. aug. 29. Nem! Toronyóra lánccal.”
És a válaszlevél Csorba dorgálására:
„Kedves Győzőm, / mindenesetre, szokásomhoz híven, elküldöm Neked új könyvemet. Az »ehetit«.[1] Nem hiszem, hogy el kellene olvasni… Különösen annak, aki balkézzel írt kisregényemet baráti szívességből végigkínlódta. A »Toronyóra« terjedelmes unalmából egyébként 4 flekket átmentettem egy novellába. Meg is jelent a Népszabadságban.[2] De még ez a manőver sem vált nagy hasznomra. Azon a kétes örömön kívül, hogy Vidor[3] másodszor is megsértődött…"
[1] Valószínű, a Nézzük a tévét! c. kötetet, amelyik kicsit később jelent meg 1979-ben, mint az Antanténusz c. Galsai kötet. A Csorba hagyatékban nem találtam.
[2 A búcsúlevél vége = Népszabadság, 1979. okt. 28. p. 14.
[3] Vidor Miklós.
Látható: Csorba kritikája miatt a szeretett Gráci nem sértődött meg, sőt elfogadta azt, s csak erős változtatások után közölte a "kisregényt" … a Népszabadságban. A levélből az is kiderül, a Toronyóra főszereplőjének, Rostásnak Vidor Miklós volt az ihletője.
