UNOKA

      Én is kíváncsian lesem
      hogy formálódom csöndesen

      Ki nemrég nem is létezett
      már ellenem hadat vezet

      Ugyan mikorra lesz hogy a
      még-idegen akusztika

      végül oly sok mindent saját
      hullámhosszára hangol át

      Megmoccant-e már valahol
      bennem a későbbi motor

      hogy mint lányaim azelőtt
      majd egyszer ezt a csecsemőt

      ezt is oly szédült-szertelen
      imádjam szinte térdemen

      sőt mert azoknál is tovább
      őrzi itt-járásom nyomát

      érezzek iránta nagyobb
      hálát még több alázatot

      s úgy nézzem mint kiből soha
      nem távozik el a csoda

      hisz mire rászürkül a fény
      már örökre vak leszek én