A Csorba Győző hagyatékban egy első pillantásra olcsó brosúrának tűnő füzetecskére bukkantam. A borítóján ez a felirat volt: Pécsi Nemzeti Színház 75. Először azt gondoltam, valami műsorfüzet, már-már félretettem, későbbi átnézésre, de aztán a borítón levő kép gyanút keltett: nagyon emlékeztetett Martyn Ferenc rajzaira. Mégis belenéztem a füzetbe és címként ezt láttam: A Pécsi Nemzeti Színház jubileumára 1895-1971. Számomra különösen a második évszám fontos: 1971. Ekkor voltam harmadéves hallgató a Pécsi Tanárképző Főiskolán, a diákbizottságtól olcsó, bérletet kaptam, elég sokat jártam színházba. Tehát, gondoltam, emlékébresztőnek belenézek a brosúrába. Először végigpörgettem a lapokat (35 oldal, haránt füzetecske), s láttam, tele van képekkel. Akkor már alaposabban megnézem, hátha akad ismerős színész, előadás, amelyre emlékszem. Hát volt. Sok is.
És a 20. oldalon ott volt Csorba Győző emlékezése, köszöntője. És Weöres Sándor zseniális versikéje a 12. oldalon. Aztán annyira megtetszett az egész füzet, hogyne, hiszen tele volt ismerős arccal, névvel a két költőn kívül is, hogy szinte az egészet beszkenneltem. Most itt közzéteszem. Gondolom, a pécsieken kívül is sok művészetkedvelőt érdekelhet, s remélem, lesz akiben az enyémhez hasonló szép emlékeket idéz.

Csorba azt írta emlékezése befejezéséül: „Mondtam, hogy 1960 körülig tartott „bensőséges” kapcsolatom a színházzal. Aztán szétsodródtunk: néző lettem csupán. De amint most kötelezően meditálgattam közös múltunkról, belémállt a nosztalgia: rájöttem, hogy a színházat én még mindig jobban szeretem, mint akár a legjobb néző. S mocorog bennem valami titkos reménység, hogy a következő 75 évben lesz még dolgunk egymással.”
Csorba érzése nem csalt, vagy  talán már tudott is valamit: hamarosan megint „bensőséges” kapcsolatba került a színházzal. No nem írt drámát, ahogyan prózában sem szívesen fogalmazott – azt mondta, ő abszolút költő, a fontos dolgokat csakis versben tudja pontosan kifejezni -, hanem drámákat fordított  a Pécsi Nemzeti Színház kérésére. Méghozzá hármat, amelyek közül kettőt be is mutattak.
Következzen egy kisbibliográfia Csorba színházi, drámai kalandozásairól.

Az A város oldalában c. beszélgetőkötetben Csorba a versíráshoz és a többi műfajhoz való viszonyáról, a Faust és egyebek c. részben részletesen beszél. Többek között ezt mopndja:
„Később inkább a műfordítás irányában hajoltam el. Bár engem a pécsi színigazgatók vagy dramaturgok mindig valamilyen színmű írására próbáltak biztatni. Bécsy Tamás, aki a pécsi színháznál dramaturgként kezdte, határozottan agitált, hogy írjak drámát, mert ő az én költészetemben drámai feszültséget érez. Az volt a véleménye, hogy nyilván jó drámákat tudnék írni. Én ezt azzal hárítottam el, hogy nagyon tisztelem a színműírókat, de hogy valaki alig ismerjen rá az írására, mikor színpadra kerül, az engem végtelenül idegesít. Amikor mégis kapcsolatba kerültem a színházzal, az műfordítói minőségemben történt. Lefordítottam egy Hauptmann-darabot, a Patkányokat, korábban egy német ifjúsági darabot, Gergő király címmel. Ez egy Heltai-szerű, rímes versben írt mesejáték.
Egy fordításomat nagyon sajnálom, pedig, azt hiszem, azzal lehetne valamit kezdeni. Mikor én Franciaországban voltam, egy magyar nő volt a patrónám. Férjével úgy keveredett össze, hogy az a kolozsvári egyetemen volt francia lektor. Mikor visszamentek Párizsba, a férje az ottani egyetemen kapott valamilyen állást. Egyszer Nógrádi Róbert, a pécsi színház akkori igazgatója Franciaországban járt. Ugyanez a nő kísérte, és Nógrádival elküldte férjének egy groteszk színművét, hogy fordíttassa le velem, aztán tűzze műsorra. A darab azt a címet kapta, hogy Arisztotelész rablólétrája. Az eredeti címe nem ez volt. Tartalma röviden annyi, hogy Nagy Sándornál fogságban van egy királylány, Nagy Sándor nevelőjénél, Arisztotelésznél pedig annak a királylánynak az első udvarhölgye. Az udvarhölgy a darab végére elérte azt, hogy Arisztotelész négylábra ereszkedve a hátán vitte a csinos udvarhölgyet, és Nagy Sándor is mindenre hajlandó volt, amit a rab királylány kért tőle. Vagyis a szépség és a hatalom, a szépség és az ész ironikus találkozásáról volt itt szó, ekörül forgott a történet. A szépség hatására mindenre képesek voltak ezek az emberek; az egyik bölcs volt, a másik a fél világ ura, és a gyönyörű kis fruskák, húszegynéhány éves teremtések mindent el tudtak náluk érni. A fordítást odaadtam a Pécsi Színháznak, de nem merték műsorra tűzni. A nagyon kevés szereplő és a darab rafinált értelmezési lehetősége miatt féltek a bukástól. Én igen jókat nevettem rajta, és nagy élvezettel fordítottam. Érdekes, hogy az írója egy szobatudós-szerű alak volt, vékony, beteges alkat, mégis egy ilyen vérbő, gazdag művet tudott írni.
Ezen kívül is fordítottam sok mást. Fordítóként jöhet a színház, úgy nem zavar. Lehet, hogy azért, mert nem közvetlenül az én szövegemet cincálják szét.”
Az említett fordítások megjelentek kötetben is: a könyv borítója és a könyv címlapja. A drámafordítások – Eschner, Eugen: Gergő király. Színmű 3 felvonásban); Hauptmann, Gerharhart: A patkányok (Die Ratten); Régnier, Robert: Arisztotelész rablólétrája (Dieux, belles et betes). Történelmi groteszk 6 képben – elolvashatók itt.
(A Nobel-díjas Hauptmann tragikomédiáját, a Patkányokat, Parti Nagy Lajos új fordításában a Radnóti Színpad is bemutatta 2001-ben.)
Csorba legnagyobb munkája a drámairodalom egyik remekének Goethe tragédiájának (a 2. résznek) a fordítása. A fordítás történetéről olvashatunk az A város oldalában c. kötetben is, szintén a Faust és egyebek c. fejezetben.
Csorba mint az ismertetett füzetben is olvashatjuk, színpadra ültette  Szabó Dezső: Feltámadás Makucskán c. írását, a darabot a Pécsi Nemzeti Színház be is mutatta.
Csorba Győző bábjátékokat is írt, íme:
– A kopasz farkas = Dunántúl. 1952. 2. 84-88. = Hárs László: A menyecske meg a nyúl. + Tersánszky Józsi Jenő: Olgi, Gyurka, Lonci. + Erdődy János: Bábkormány. + Csorba Győző: A kopasz farkas. [Bábjátékok.] Bp. 1952, Művelt Nép. 58 l. /Bábszínpad 6./
– Pityi Palkó = Szentkuthy Miklós: Udvari gyász. + Muharay Elemér: Ki az erősebb? + Csorba Győző: Pityi Palkó. + Szilágyi Dezső: Mackó Mukik hadakoznak. [Bábjátékok.] + Mészöly Miklós: A bábszínpadi ábrázolás. [Tanulmány.] Bp. 1954, Művelt Nép. 64 l. − /Bábszínpad 13./
Csorba Győző: Sovány Sanyi kalandjai. Bábjáték. Kézirat. Bemutatták a Pécs Városi Művelődési Ház Bábszínházában, 1958-ban. – A kézirat Csorba Győző örököseinek tulajdonában.
Csorba és a gyerekirodalom kapcsolatáról, illetve a bábjátékokról itt írok bővebben.

A Csorba fordításairól írt kritikákból és Csorba fordításról írt tanulmányaiból, cikkeiből bőséges válogatást állított össze Tüskés Tibor: (Csorba Győző, a fordító. – Pécs : Pro Pannonia, 1998. – 200 p.)
A bábjátékok és a tanulmánykötet, sajnos, még nincsenek digitalizálva.
El ne felejtsem, a költő a színházról még verset is írt Szavak a szépségről címmel. A verset Csorba maga mondta el a Pécsi Nemzeti Színház újjáépített Kamaraszínházának megnyitó ünnepségén. (Mulatságos momentuma a vers előadásának – a költő maga mesélte később -, hogy a világítás hibája miatt nem látta jól a kezében lévő gépelt írást, így egypár helyen „improvizált”: „helyben költötte” a verset.)

A fenti összefoglalóból is kiderül: Csorba valóban jól érezte, szoros kapcsolata lesz 1971 után is a színházzal. Ha nem drámaíróként, hát fordítóként. S az is igaz : abszolút lírai költőként, a színházról is versben tudott legjobban „beszélni”.