A történet:

             Csorba Győző nagyon kemény és őszinte ember volt, nem ismert tekintélyt, ha úgy gondolta, megbántották, vagy nem igazat mondtak, netán hazudtak neki, bárkinek keményen válaszolt.
             Ismertem erről az oldaláról, hallottam történeteket arról, hogy a helyi és a fővárosi potentátok előtt soha nem hajolt meg, maga is mesélt néhány történetet A város oldalában c. kötetben arról, hogy sok esetben ez gondot is okozott neki… 
           Tudtam már annak idején, 1983-ban, hogy volt például valami vita Csorba és a Janus Pannonius Tudományegyetem – pontosabban az Egyetem Magyar Nyelvi Tanszéke – között is, mert Csorba kemény kritikával illette a Tanszéket, de akkoriban nem érdekelt a dolog, Csorba pedig nem is szokta az ilyen ügyeket mesélgetni. Azért néha eszembe jutott, mi is lehetett az a vita, de ő nem beszélt róla, én meg nem kérdeztem, az idő maga alá temette az emléket.

            Most, a Csorba-könyvtár katalogizálása közben, aztán kiderült, mi is történt akkoriban. Kezembe került Pesti János nyelvész Csorbának dedikált könyve, egy különnyomat, Pécs földrajzi nevei címmel. (Pontos adatait ld. később.) A sokszázadik dedikált darab volt a könyvtárban, a megszokott módon írtam a könyvészeti adatokat, ám egyszerre kiesett a könyvből két félbehajtott A/4-es írólap. Egy gépelt levél két lapja, melyet a könyv szerzője a könyvvel küldött Csorbának. Még ez sem volt különös, nem egy könyvben benne felejtette (talán tudatosan?) a leveleket a költő. Számomra a levél szövege sem volt megdöbbentő: udvarias kötetajánlás, egy fölkérés előadás vagy egyetemi szeminárium vezetésére, és a Csorba-család tisztelgő üdvözlése. Igenám, de a gépelt levél 2. lapjának hátoldalán Csorba válaszlevelének piszkozatát fedeztem fel. És mire a válaszlevelet elolvastam, világossá vált előttem a vita, a sértődés oka. Mert természetesen sértődés lett Csorba válaszának a vége, a költő ugyanis, vitriolba mártott tollal fogalmazva, visszautasította a felkérést.

           Alább mellékelem a kötet leírását, első borítójának képét az ajánlással, valamint a levelek szkennelt és gépbe írt változatát. Aki olvassa ezeket, maga is azonnal megértheti, miért sértődött meg Csorba a fölkérést olvasva, aztán meg miért érezte magát sértve a JPTE Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője és munkatársai. Néhány magyarázó mondatot azért hozzáfűznék a történethez. Csorbát magam is hallottam panaszkodni: már megint nem volt senki az egyetemről az irodalmi esten, előadáson, beszélgetésen… Se tanár, se hallgató. Nem az esett rosszul Csorbának, hogy őt nem hívták meg előadónak, szemináriumvezetőnek az egyetemre, vagy az ő estjeire nem mentek el (persze az is…), hanem főként az, hogy annak az egyetemnek a tanárai és diákjai nem járnak irodalmi estekre, amely egyetemen a magyar nyelv és irodalom az egyik "fő" tantárgy, és amely egyetemnek később a Tanárképző Kar „utódjaként” bölcsészkara is lett. Fájt Csorbának, hogy az egyetemistákat és tanáraikat nem érdekelte olyan mértékben a helyi irodalmi, művészeti alkotógárda (amely azért, pl. a Jelenkor révén is, országos, sőt európai hírű volt), mint például néhány „fölkapott” „divatos” „fővárosi” szerző, „modern művész”. Csorba régebben sem ment el szó nélkül az ilyen "fővárosmajmoló" jelenségek mellett, epigrammáiban is föl-föltűnik a „fővárosi író”. Pesti János levelét olvasva pedig nyilván fölerősödött, mondhatni újra feltört  a benne fölgyülemlett sérelem, „kicsordult a pohár”. (Galsai Pongrác Angelika c. mulatságos emlékezését olvasva mindjárt jobban érthetővé válik, miért?) Elképzelhető, mennyire mellbevághatta Csorbát Pesti János levelének szimpatikusan őszinte, de a költőben nyilván annál fájóbb emlékeket, vélt vagy valós sérelmeket felvillantó önkritikája ("városunk szellemi értékeit csak felszínesen ismerjük"), a kissé talán ügyetlen fogalmazás az írók, költők "tapasztalatainak átadásáról", vagy az a mondat, hogy a "heuréka" a "szimpatikus", sőt "szeretett" Csekő Gyöngyitől, "a városi tanács egy kisebb beosztású alkalmazottjától", származik: ő hívta fel Szépe professzor és az "egyetem tudományos" dolgozóinak figyelmét Csorba Győzőre. És a költő máris csepegtette a vitriolt.

Szegény Pesti tanár úr pedig, aki nagy tisztelője volt – és ma is az – Csorbának, és akit kötetével és levelével nyilván mintegy "maga előtt tolt" a professzor (ugyan már, ne neki kelljen exkuzálnia), megkapta a verdiktet: "„Amicus Plato, sed…” Nem tudom, volt-e válasz a Csorba levélre, sajnos, ha volt is, az már nem volt benne a kötetben, csak azt tudom, hogy akkortájt néha hallottam emlegetni: "A Győző bácsi most a Nyelvi Tanszéket haragította magára"…

Jól emlékszem, nem is egyszer előfordult, hogy Csorba felesége bocsánatkérve-vígasztalva kísérte ki a Damjanich utcai házból Csorba vendégeit, akiket  véleményének nyers kimondásával a költő szinte megríkatott, hát most én is ilyen bocsánatkérve-vígasztalva "kísérem ki" Pesti Jánost erről az emlékező oldalról: ne haragudjon Csorbára, a leírtak ismeretében talán jobban megérti és meg is bocsájtja, amiért reá csapott le a költő haragja 1983-ban.  "„Amicus Plato, sed…” 

          És akkor lássuk a dokumentumokat:

A különnyomat, melyben a leveleket találtam:

Pécs földrajzi nevei / Pesti János. – Pécs : Baranya Megyei Levéltár, 1983. – p. 697-808. : ill., 11 térk. mell. ; 25 cm. – (Baranyai levéltári füzetek ; 32.). (Klny. a Baranya megye földrajzi nevei 1. kötetből). – Dedikálás a borítón a cím alatt: „Csorba Győzőnek őszinte tisztelettel és szívélyes barátsággal küldöm: Pesti János Pécs, 1984. III. 15.”. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „84. IV. 5. + Ritmus…” (Csorba a Ritmus, rend, zene c. kötetéből küldött viszonzásul Pesti Jánosnak.). – Pesti János gépelt levele és Csorba Győző – Pesti levele hátoldalára írt – válaszlevelének piszkozata a kötetben volt. – Fűzött.

Pesti János levele: (1. oldal) (2. oldal)

 "Csorba Győző

 Pécs   

                                                                                                  Kedves Győző Bátyám!

Nemrég ismét szóba került tanszékünkön az a téma, hogy városunk szellemi értékeit csak felszínesen ismerjük. Erre mentség aligha akad, legfeljebb magyarázat. Mulasztásainkat úgy szeretnénk feledtetni, hogy – az anyagi, idő és egyéb tényezőket figyelembe véve – meghívjuk majd az egyetemre azokat az írókat, költőket, akik tapasztalataik átadásával segíthetnék a bölcsészképzést.  

Csekő Györgyi javaslata alapján Szépe György professzor és a magam nevében arra kérlek Téged, légy szíves tarts a Magyar Nyelvi Tanszéken előadást a műfordításelmélet és gyakorlat főbb kérdéseiről. Időpontul mi június 3. hetét, vagy szeptember 2. hetét javasoljuk. Munkádért – természetesen – illő tiszteletdíjat fogunk adni.   

Ha időd, elfoglaltságod engedi, jó lenne – akár speciálkollégium keretén belül – ezt a témát előadássorozatban kifejteni. Hallgatóságod köre várhatóan ez: magyar-orosz, magyar-esztétika szakosok; – illetve a magyar, orosz, német, angol, szerbhorvát és a magyar irodalom tanszék érdeklődő tanárai.   

Örömmel olvassuk minden új munkádat. Az újabb verseskönyveidhez ezúton is szívből gratulálok! Szinte valamennyi ott sorakozik a könyvespolcomon; és gyakran veszem kézbe könyveidet. Számomra verseidnek legfőbb értéke – a tökéletes nyelvi formán túl – az, hogy a gerincroppantó, nehéz világban is élni segítesz. Ezt az élményt én viszonozni nem tudom, csupán annyit tehetek, hogy léleküdítő olvasmányul elküldöm Neked a Pécs helyneveiről írott szerény kis munkámat. (Megfelelő helyen benne van a Vilmos utca is!¹)   

Várom válaszod.  

Szívélyes barátsággal üdvözlöm kedves leányaidat: Esztert, Noémit, a verseidben gyakran szereplő kisunokákat és kedves Feleséged.   

  Neked is őszinte tisztelettel küldöm         

                                                             üdvözletem:    

 Pécs, 1984. március 15.                                                                             Pesti János” 

Csorba válaszlevelének piszkozata: 

            „K. Barátom,

 köszönöm szíves leveledet, s a nyomatékosító tanulmánykötetet. Már nézegettem a „Baranya megye földrajzi nevei” c. kötetben is ezt a részt. Megtaláltam bennük a Vilmos utcát, azt viszont nem, hogy honnan kapta nevét. Én valahonnan úgy tudtam, hogy a Miklós és a György utcával együtt a Zsolnay-család tagjairól.  

Munkádhoz – a nagy kötethez is² – őszinte elismeréssel gratulálok. Szerény viszonzásul csatoltan küldök egy bibliofil versesfüzetet, ami könyvárusi forg.-ba nem került^.3 Fogadd szeretettel!  

Eddig a mi kettőnk ügye.  

Ami a továbbiakat illeti, többféle okból kénytelen vagyok meghívásotokat sajnálattal visszautasítani.   

A J. P. T. egyetem⁴ (ill. elődje) soha nem tartott igényt „szakmai” tapasztalataimra, sőt arra is alig, hogy hallgatóival mint író találkozzam. Pedig olykor szívesen leültem volna a [… olvashatatlan szó P. L.]; nem szereplési viszketegségből, hanem mindig erős pedagógiai hajlamomból.   

A mostani felkérést, ha akarom [… olvashatatlan szó P. L.], ha akarom sértésnek is vehetem. Csekő Györgyit régóta ismerem, szeretem, de enyhén szólva kissé furcsának, sőt groteszknek érzem, hogy az egyetem tudományos dolgozói, az egész Magyar Nyelvi Tanszék Szépe György professzorral az élen (akivel, sajna, még nem volt alkalmam személyesen találkozni) a városi tanács egy kisebb beosztású alkalmazottjának a kezdeményezésére vártak, hogy eszükbe jussak.   

Úgy vélem, most már kibírjuk mi (az egyetem tanárképző kara és én) egymás nélkül is. Ha meg az intézet a hallgatókat netán a műfordítás rejtelmeivel kívánja megismertetni, bizonyára sikerül fővárosi előadókat fölkérnie, ez itt egyébként úgyis rendes gyakorlat.   

Szeretném hinni, hogy levelemet nem veszed személyed ellen irányulónak, s barátságunk továbbra is töretlen marad. Ám: „Amicus Plato, sed…”⁵ 

Köszönöm kedves érdeklődésed lányaim és unokáim iránt. Jól vannak. Ezt Neked és egész Családodnak is melegen kívánom.

 Baráti üdvözlettel:

                                                                                    Cs. Gy."