IDEJE LENNE

Kísértetek a szívben, de a szájon
szép rend, világosság. − Milyen kapu
nyílhat az izzó, tüskésdrót-magányon,
hogy megszűnjék e fojtott háború?

Ki vetett külső sötétségre engem?
Miért csak kőfal védi hátamat?
Emberi fészek enyhében születtem,
nőttömben kotlós-szárnyú ég takart.

Fülem mikor kezdett nem hallani?
Szavam mikor kezdték nem érteni?
Hol kezdtek útjaink széthajlani?
Lépéseim hol kezdtem véteni?

Az ég s a szívem egyre szűkszavúbb.
Ha még felelnek, nyűgösen teszik:
folyton sutább, riasztóbb válaszuk,
csak üresítenek, velőm eszik.

Ideje lenne, hogy visszataláljak,
fogytán erőim, az akol-meleg
oldó ölébe a hadból kiszálljak,
gyógyuljak és nyugodjam végre meg.