GYERMEKI BÖLCSESSÉGEM

Hej ez az édes és savanykás
szeptemberi szag:
gyomok alatt
a nyirkos föld szaga! −

Sírokat ástak föl, kriptákat bontogattak,
szivacsos, sárga csontokat
emeltek ki a fényre.
Alig voltam tízéves.
Hej ez a szag!

Akkori bölcsességem!
Fogtam koponya gömbjét,
ujjperecek
miniatűrjeit,
lyukas gerinc-korongokat.
Fogtam, ledobtam, továbbiramodtam
az élet tárgyaitól
az élet tárgyaihoz.

Ma ez az édes és savanykás
szeptemberi szag
szívemre fonódik,
elkülönít, tagol,
börtönbe rekeszt,
a halált idézi.

Gyermeki bölcsességem
hova lett?