TRIPTICHON AMORIS
1
Ó, e szerelem! Ha több se volna,
világraszóló éhségem ellen
de gyönge volna,
de semmi volna!
Száz gyomrot kell megtöltenem,
ezer szájat kell jóllakatnom.
Hol a tavaszok, hol a hajnalok
izgalma-láza?
Hol az őszök,
hol az alkonyok fészek-illata?
Hol a levegő körülöttem?
Botolva kapkod a tüdő.
Hol a levegő körülöttem?
Hol a fény? Korom szállt a napra.
Hol a meleg? Elbújt a nap,
nyirkos felhők mögé lapult.
Ruhaszárító padlás a világ.
Hol a tudós nyelv? Duruzsolhatok,
kiálthatok, nem bólint vissza értőn
a fal, a fa, a kávésbögre széle.
Hol a kerekség, hol az ég,
apám, anyám, testvéreim,
az első rímek, első lányok,
az út hossza, a gödör messzesége,
testem könnyű hajlásai,
könnyű testem szép bűnei,
szép bűneim örömei?
Ó, e szerelem! Ha több se volna,
de semmi volna,
de semmi volna!
Monstrum-éhségem fölriadt,
száz-torka, ezer szája tátog:
táplálékomnak kellenél,
táplálékomnak kellenél!
2
A szeretők elkomolyodnak.
A szeretőkre gond zuhan
Nincs ennél játék igazabb,
nem lehet benne játszani.
Egy mozdulat, szemvillanás,
véletlen sóhaj: végzetes
jel, jelkép.
Mindig sors forog
kockán, mindennek árnya nő,
öblös-makacs visszhangja támad,
sok ágbogú értelme nő.
Vigyázz, ha karod emeled,
vigyázz, ha szoknyád igazítod!
Én is mint a fontos rabok
személyes börtönőre, oly
éberen élek érdekedben,
hogy a játék játék legyen,
míg föl nem falja az idő.
3
Féltenélek, de vajon ki a gyöngébb?
Pokolra induló Istár, van mit levetned.
Nekem szinte bőröm maradt csak,
szinte csak életem maradt.
Felőlünk nyilván elvégeztetett.
A kirajzolt jövő ábráiba
engedékenyen ömlik bele sorsunk.
A jaj nem menti, fullasztja a szívet.
Hűs szél csap föl az örvény mélyiből.
Tudnod kellene, hány nap a világ.
Úgy markolnom s lazítanom a markom,
hogy ne kelljen majd fölfeszíteni.
Te légy okos! Ha van kedved, lehetsz.
Lobogás helyett másik lobogás,
máglya helyett, tűzvész helyett
békességes-langy enyhület,
melybe távolról villog láng, üvöltés
távolról zúdul majd, attól, aki,
mert késő vesztenie már:
mindent veszít.
