BETEGSÉGEDBEN
Mézek és melegségek jele és záloga,
jóság bizonyítéka,
parázs és tűz nélkül gyújtogató,
te, ki kemény és horpadástalan
lágyság voltál és fészek,
s táncos hullámokon
biztosan, rengés nélkül
szállattál tündök part-szélek felé,
s ki szabálytalan mozdulásaiddal
szigorú-tervű szőnyeget
szőttél érzékeny talpaim alá:
ó test, ó áruló test!
Megbomlik a zavartalan,
humuszba szórja magjait a baj,
vastagabb lesz az árnyék. −
Erős, mi lett veled?
Szám nem kíván, szemem sirat,
görbülsz, mint nyomorék,
ó test, ó áruló test!
Ketten állunk ki ellened,
ketten kiáltunk;
a vakon-hivőt,
a lelkest, a bízót,
a kezedbe fogózó,
vidám rajongót,
apró országod két hiszékeny
polgárát mért csaptad be,
mért engedted marasztó ingoványra,
mért fújtál rájuk
jeges szádból jeges szelet,
ó test, ó áruló test!?
Hálós aggodalommal nézlek,
akin át hangos rétek örömébe mehettem,
játékos ösvény,
szilárdan ívelő híd,
fölvert a gaz, árokba rogytál.
− S most zárt kapu vagy, súlyos és merev,
melyről az igérettelen közöny,
mint suta illat szálldos szüntelen,
ó test, ó áruló test!
