Veled a télbe

                 VELED A TÉLBE

Tenyereit a nyár fordítja kifelé:
mutatja sarjadó szegénységét. Halomba
gyűlik a szenny. A hajnalok szeme folyton zavarosabb,
folyton mogorvább a lombok beszéde. −

Kire árnyat vetett a termékenység, egyre több
fényben ragyogsz. Nyugodtan magasodsz ki a kert
romjaiból a gyengülő termékenység erőszakos
jelei közt virágzón, sérthetetlenül. −

A négy fal közé kényszerít majd a hideg. Az ablakon
betódulnak a gyász kietlen képei,
s belülről gazdagon sugárzik szét a biztatás
− temetőkápolnából hívők éneke.

És én is elbírom. Jut majd elég belőled
számomra is. Az éjszakák fagyában megmelengetsz.
Szemébe mondom a hivalgó pusztulásnak
igazságod győzelmes érveit.

Vissza a Tartalomhoz