Miért fordított orosz nyelvből Csorba Győző?

Talán néhány mondatnyi magyarázattal tartozik az oldal szerkesztője, miért is fordított Csorba Győző orosz verseket, s miért vállalt többször is fordítást a Szovjet Irodalom c. lap szerkesztőinek kérésére.

A „szovjet irodalmat” (helyesebben talán: „orosz nyelvű irodalmakat”) a „keleti blokk” minden országában kötelessége volt pártfogolni az ország (szovjet mintára kialakított) írószövetségének. A magyar nyelven kiadott Szovjet Irodalom c. lap is ezen pártfogás alatt állott. A lapnak szovjet (fő)szerkesztősége volt, moszkvai székhellyel, a magyar kiadásnak pedig olyan főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese, mint Király István és E. Fehér Pál. A honlap látogatóinak valószínű nem kell további információt adni róluk… S talán arról sem, mit jelentett volna, ha valaki ilyen szerkesztők hívó szavát visszautasítja, s elhárítja a megtisztelő felkérést: fordítson a Szovjet Irodalom számára valamilyen „szovjet” műalkotást, vagy írjon a folyóiratba…
Igazságtalanok lennénk persze, ha azt mondanánk, csak ez volt az oka annak, hogy Csorba orosz nyelvből fordított. A magyar írók személyes ismeretségeket is kötöttek a szovjet érdekszférához tartozó alkotók különféle nemzetközi találkozóin. Az ezekre a tanácskozásokra szóló meghívás visszautasítása szintén nem lett volna illendő és szerencsés…. A hivatalos szlogen szerint a találkozókra menő delegációba bekerülni „dicsőség” volt, de sokan mondhatták-gondolhatták másképpen, köztük Csorba is: a kiküldetési „parancsot” nem lehetett visszautasítani, a Magyarországra, Pécsre (viszont)látogató vendégeket pedig megfelelően „magas” fogadóbizottsággal illett várni. Az ilyen találkozások alkalmával aztán – sokszor csak az ülésrendnek megfelelően – váratlan találkozások, beszélgetések, esetleg barátságok alakultak ki (akár tolmács segítségével…) Így került kapcsolatba, Csorba Kugultinovval is – ahogyan azt Tüskés Tibor is megírta – vagy Mezsirovval. (Mezsirovval való találkozásairól Csorba maga is ír…)
Csorba nem tudott oroszul, legidősebb lánya Eszter viszont orosz szakos főiskolai hallgató, később orosztanár volt, ő segített a költőnek a kiadóktól kapott nyersfordítások pontosításában, az eredeti szöveg értelmezésében, aztán Csorba a nyers szövegekhez „hozzátette a költőt”. Külön érdekessége a fordításnak, hogy a verseket sokszor nem is oroszul írják alkotóik, hanem már az orosz szöveg is fordítás. Talán nem nehéz elképzelni, mennyi gondot okozott ilyen többszörös áttétel után visszaadni valamit az eredeti versből. De Csorba vállalta a fordítást, ahogyan sokan mások, mert a merítés olyan nagy volt az orosz nyelvek irodalmából, hogy nagyon sok kitűnő alkotót és embert tudtak így bemutatni – nemcsak a kor sematikus szocreál irodalmát. A szerkesztőség mellett szól, hogy a  „búvárkodás” eredményeként felszínre hozott gyöngyszemeket is közölték, s így a Szovjet Irodalom hasábjain nagyon sok jó és értékes munka látott napvilágot magyarul.
Abban a számban például, amelyikből a Kugultinov fordításokat (1984. 9. sz.) közöltem, Jevtusenko Ahol a vadgyümölcs terem c. egészen kiváló regénye is olvasható (Soproni András fordítása), s a további versek és elbeszélések fordítói között olyan neveket találhatunk, mint Nikodémusz Elli vagy Tandori Dezső. (Tandori szintén Kugultinov verseket fordított.) A tanulmányok között két Bulgakovról és egy Bikov prózájáról szóló írás is fellehető, mindkettő érdekes, friss szemléletű. Szinte unikális az udmurt irodalomról szól könyv – Foma Jermakov: Az udmurt irodalom kapcsolatai az orosz és más irodalmakkal (Izsevszk, Udmurtija Kiadó, 1984.) – ismertetése Galina Popova tollából, hiszen ennek a kis népnek az irodalmából szinte semmit nem ismerhettünk eddig, néhány folyóirat-közlést kivéve. (Ezeknek szinte teljes bibliográfiáját is megkapjuk az ismertetőben.)
Igazságtalanok és túlzóak lennénk persze, ha csak a „jó” oldalt mutatnánk be, mert van ebben a számban hosszas közlés Zalka Máté kiadatlan írásaiból is. Mondhatnánk: valamit valamiért, így működött a rendszer. Zalka oldalait szabadott gyorsan átlapozni, szerencsére azt senki nem tudhatta, a mégoly kiterjedt figyelőszolgálat ellenére sem, hogy otthon vagy a könyvárban mit olvas el egy folyóiratszámból az ember…
Sok olyan szám van aztán, amelyikben pl. Weöres Sándor fordításokkal is találkoztam. Ő elsősorban az udmurtokéhoz hasonló egzotikus irodalmakból fordított – tőle  megszokott zsenialitással. Csak érdekességképpen említem meg, hogy az egyik olyan számban (1984/3.) amelyikben Csorba, Rab Zsuzsa, Szilágyi Ákos, Tandori Dezső, Veress Miklós és Weöres Sándor fordításokat olvashatunk, nyolcoldalas mellékletet is beletettek a szerkesztők: Jurij Vlagyimirovics Andropov SZKP KB főtitkár halálának hírét , illetve az elhunyt méltatását közlik az egyik részében, míg Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko új SZKP Kb főtitkár kinevezéséről írnak a kis melléklet másik három lapján. Ki emlékszik már nevezett elvtársakra? (Andropovra, mi magyarok, még talán… ) De emlészünk a fordítókra és az írókra, költőkre, akik ugyanebben a számban voltak olvashatók – és lám, emlékezünk is rájuk. A Szovjet Irodalom majdnem olyan volt, mint a kor, amelyben kiadták: hogy mégsem egészen olyan lett, az éppen azoknak az alkotóknak köszönhető, akik emberek és művészek tudtak maradni az embertelenségben is…
Nem utolsó szempont talán az sem, amikor azt kutatjuk, hogy Csorbától Weöresig miért fordítottak a legnevesebb magyar szerzők a Szovjet Irodalom számára, hogy ez a folyóirat mindig jól fizetett a fordítóinak, szerzőinek. Bizony sok magyar költő, író örült karácsony táján annak a pénznek, amit a november-decemberi számokban megjelent fordításokért, írásokért kapott, s amiből vásárolhatott a fa alá valamit… Kicsit csúfolódva azt mondhatnánk, a szovjetek így segítették fényesebbé tenni a magyar költők gyerekeinek a Kisjézus ünnepét.
Remélem, ezzel a kis eszmefuttatással sikerült valemelyest oszlatni a homályt a címben feltett kérdés körül…