BERTÓK LÁSZLÓ

   MI VAN A HALÁL UTÁN?

Csorba Győző születésnapján

Mi van a halál után?, szerinted mi van?,
kérdezted, s kérdezgeted (bennem) azóta is,
tizenegy évvel a halálod után, s egyre
sürgetőbben, mintha most már helyetted

(s a saját érdekemben) is tudnom kellene, sőt,
mintha tudnám is, én tudnám csak, s ha
mégsem, akkor igyekezzek, mert könnyen,
bármikor úgy járhatok, hogy tudatlanul

végzem, akárcsak te s a többi halandó, bár

ki tudja, akik (mint mondják) visszajöttek
odaátról (az alagútból?, a kapuból?, honnan?),
mind valami jóságos (megnyugtató, végtelen)
fényességről (boldogságról?) beszélnek,

igaz, ők közben a testükben (a testük
közelében) maradtak (lebegtek?, figyeltek?,
kapaszkodtak?), bizonyíthatóan egyetlen
pillanatra sem szakadtak el tőle, te pedig

hipp-hopp eltűntél (kiszálltál) belőle.

Vajon melyik valahai részed befogadója
(elrablója?, folytatója?)„tud” többet

(valamit) rólad? A levegő-e, amelybe
„kilehelted a lelked"? A testedből is

táplálkozó gyökér? A fű, a fa, a féreg?

A koporsód maradványaival s a földdel

összekeveredett „porod”? A csontjaid,
amelyekből évszázadok múlva is

„azonosítható” leszel? Vagy mégiscsak

a gondolataid, amelyek a verseidben (a
könyveidben), mint zárt (?) palackban a
„szellem”, ringatóznak, sodródnak
valamely óceánban? Miközben az utókor
a fütyijével játszik (magáévá akarja tenni
a mindenséget megint), s azé lesz előbb,
aki megerőszakolja? Miközben csak a véreid
s azok védenek, kik még emberként szerettek?
S hogy a palack akkor is, azért is, továbbra is?
S egyszer majd kinyílik? Kinyitja valaki?
Ezt most te mondod (telefonálod?, esemesezed?,
emilezed?, villámlod?) nekem, vagy magam
találom ki? A falnak ezen az oldalán ennyi,
amit tudhatok (remélhetek)? S ahol te vagy
(ha vagy), ott (lent?, fönt?), ott mi van?

(Jelenkor, 2006. nov. p. 1073-[1074.])