BIZTATÓ

Hát ha nincs kivétel, mért félsz? –
Nem könnyekért, örömekért élsz.
A lélek magánya ha nő is,
a test lassan megfészkelődik,
s a hajló ív hízó homálya
a zárt kart és combot kitárja.
Amint megérted egyre jobban,
hogy mankód s nem marsallbotod van
s neked, nekünk, mindegyikünknek,
amint lényed mélyebbre süllyed
az érzékelhető anyagba:
úgy lelsz másokra és magadra,
úgy mozdul szádon, nől az ének
csöppjévé hangok tengerének,
s úgy hullsz majd  – céljaid betöltve –
csírát rejtő magként a földbe.

Megjelent az Összegyűjtött versek c. kötetben.