A Csorba Győző Társaság 138. hírlevele
2018.03.17.Áldott, szép Húsvétot!
2018.03.29.1. Tegnap, március 22-én 17 órakor Nagy Imre professzor úr megtartotta A Bánk bán időszerűsége c. előadását a Tudásközpontban. A hallgatók nagy tapssal jutalmazták a több mint másfél órás, igazán színes, egy percig sem unalmas, rengeteg érdekességet, újdonságot tartalmazó, képekkel illusztrált előadást és a kiváló előadót. Nagy siker volt. Nem szeretnék sokat írni róla, ugyanis megkértem professzor urat, foglalja össze ő az előadása mondanivalóját. Vállalkozott rá, hamarosan közzéteszem írását a hírlevélben a képekkel együtt.
Összegzésül csak annyit, az ismeretterjesztésnek és a tudományos előadásnak egészen különös ötvözetét láthattuk, hallhattuk a Csorba Társaság szervezésében tartott márciusi rendezvényünkön. Köszönjük professzor úrnak az élményt.
Egy kép az előadás illusztrációi közül: Déryné Széppataki Róza, aki 1833-ban a Bánk bán kassai ősbemutatóján Melinda szerepét játszotta. (Katona ekkor már három éve halott volt.)
2. Hamarosan megkezdem a Társaság közgyűlésének a szervezését. Előzetesen megkérdezem: megfelelőnek tartja-e a tagság, ha a közgyűlést a Hrabal sörözőben tartjuk április második felében? Addigra a könyvelőnk elkészíti a hivatalos pénzügyi jelentést, én pedig a beszámolót a tavalyi munkánkról. Kérem a visszajelzéseket ebben az ügyben.
3. Az előző körlevélben írtam arról is, hogy a könyvtárosok és muzeológusok egész napos konferenciát tartanak március 21-én, szintén a Tudásközpontban. Mivel meghívót kaptam, én is elmentem. Az egyik bevezető előadást dr. Hoppál Péter államtitkár tartotta a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című projekt pécsi konferenciáján. Előadásában főként a könyvtáraknak és múzeumoknak eddig adott és a továbbiakban adni tervezett állami támogatásokról, valamint az olvasáskultúra fejlesztésnek fontosságáról beszélt. Az előadások zöme arról szólt, mit tehetnek a szakma képviselői az olvasóvá nevelés érdekében, milyen az olvasás jelene és milyen lehet a jövője a szupergyors információk, az internet mindent elárasztó korában. Sajnos, nem tudtam egész nap ottmaradni, pedig lett volna mondanivalóm a meghallgatott előadásokkal és a körülménnyel kapcsolatban is. Észrevételeimmel azonban nem untatom olvasóimat, azok nem a hírlap témakörébe tartoznak.
Köszönöm figyelmüket és várom a közgyűléssel kapcsolatos visszajelzéseket.