Ágoston Zoltán

Figyelni, elmélyülni

A Csorba Győző Társaság megalakulására

Kedves Egybegyűltek, Csorba Győző
Tisztelői!

Hadd kezdjem ezzel: mindazok, akik e leendő társaság tagjai, azzal a megnyugtató érzéssel lehetnek jelen az alakuló ülésen, hogy olyan kezdeményezés részesei,támogatói, amelynek értékéhez nem fér kétség. Nem akármilyen dolog ez ma,amikor olyannyira ritkul azoknak az értékeknek, személyeknek a száma,amelyekben és akikben különböző világlátású emberek közös nevezőre tudnak jutni. Minden olyan törekvés, amely értékek mentén közösséget teremt, a társadalom jobb és gazdagabb működését segíti. Az e felett érzett öröm tehát az, amit elsőként érzek.

Persze a Társaság megalakulásának társadalmi, kulturális hasznosságán túl eszembe jutnak sokkal személyesebb mozzanatok is ez alkalommal. A Csorba Győzővel kapcsolatos emlékforgácsok közül most csak néhányat említek. Ahogy a könyvtári szobájában magyarázza egy Olaszországba utazó fiatalembernek a Fülep Lajostól kapott tanítást arról, hogyan kell képeket nézni múzeumokban. Nem rohanni, figyelni, elmélyülni. Látom aztán, ahogy szokásos sétái egyikén a Barbakán közelében hazafelé tart. Máskor a régi szerkesztőség ablakából nézem,ahogy a Jelenkor akkori főszerkesztője, Csuhai Pista kíséri a Széchenyi téren át a régi megyei könyvtár felé, a szobájába. Eszembe jutnak annak a bensőséges, minden protokoll nélküli kis ünneplésnek a képei, amikor, mivel nem tudott elutazni Budapestre magas állami kitüntetését átvenni, az államfő, Göncz Árpád maga hozta el és adta át azt az író kollégának a Művészetek Házában. Amikor pedig film készült a Jelenkor alapításának 35. évfordulójára, emlékszem, az egyórás interjú alatt az akkor már törékeny, esendő teste hogyan csúszik egyre lejjebb ültében. Egyszer pedig erdélyi írók felolvasása zajlott Pécsett, s ő többek számára meglepő módon szót kért a végén a közönség soraiból, majd mindenki munkáit komolyan értékelve, latra téve kimondta a verdiktet, amikor Kovács András Ferenchez ért: ez az ember igazi költő.

És végül, de mégis mindenek előtt: fölidéződnek a versek, a versei. A személyessé vált élmények a Séta és meditációtól A város oldalában címűig számos darab. Ahogy Janus Pannoniushoz írta, reméli, hogy egyszer majd lesz valaki, aki:

„minket öt századévnyi / bérc két szél-távolából / Janus bátyám öcsém te / fázékony árvaságban / irigy nosztalgiával / talán majd összegondol”.
Én abban bízom, a Társaság megalakulása, léte elősegíti majd Csorba Győző e versben megfogalmazott reményének teljesülését.

Nem tisztem, hogy leendő céljait, programját meghatározzam, de úgy gondolom, a Társaságnak, éppen úgy, ahogy Csorba Győző tette, egyetemes szellemi horizontban kell gondolkodnia, s minden tevékenységét ebből a szellemből kell
levezetnie. Ha így lesz, akkor a Jelenkor folyóirat készen áll majd a Társaság munkájának támogatására. Sokan elmondták, leírták már: Csorba Győző mérce volt mindenkori környezete számára. Legyen Csorba Győző szelleme ismét mérce ennek a
városnak a kultúrájában, s akkor majd nem kell szégyenkeznünk a minket megítélő utókor előtt, mert biztosan nem végzünk silány, dilettáns munkát, nem válunk barbárokká és nem engedjük, hogy a pénz vagy bármely más hatalom diktáljon a
művészetben, a kultúrában.

    Ezzel a reményteli várakozással köszöntöm a Társaság tisztelt tagjait.