A PTE Orvosi Karának könyvtárában dolgozó kitűnő könyvtáros barátomnak, Kiss Tamásnak, elküldtem egy Csorba könyvtárában talált orvosi tárgyú dokumentum másolatát, Tamás pedig, mint irodalmi szerkesztő, megjelentette azt a PTE Orvoskari Hírmondó c. lap 2010. november-decemberi számában, a következő szavak kíséretében:

"Tisztelt Olvasók!

Az 1916. november 21-én született Csorba Győző költő hagyatékának […] gondozójától, Pintér László könyvtáros barátomtól kaptam az alábbi, érdekességképpen bemutatott különlenyomatot. A „szellem nagy emberei” is tiszteletteljes megbecsüléssel tekintettek egymásra, legalábbis egymás munkásságára. Ezt bizonyítja, ahogy Környey István professzor úr megemlékezik a neuropatológus előd Schaffer Károlyról, és az írást dedikálja a fiatalabb kortárs Csorbának: „Tisztelettel és hálás köszönettel a szép műfordításokért”.

Kiss Tamás
könyvtáros"

Mivel a kétféle „lélekgyógyász” Környei István neuropatológus és Csorba Győző költő kapcsolatának dokumentuma érdekes lehet a Csorba recepció szempontjából is, a Hírmondóban megjelent dokumentumokat – Kiss Tamásnak szóló hálás köszönetemet ezúton is „mellékelve” – a honlapon is közlöm. A Csorbának küldött különlenyomat címoldala; a különlenyomat utolsó oldala és a dedikálás.