ÁLDOTTAK AZ ÉJSZAKÁK

A nappalok s a fény merev
formákba öntenek.
Külön vagyunk, határaink
tiszták, nincs senkinek

velünk érintkezése. Mint
a sürgönypóznák, hogyha a
drótjuk szakadt, nem küldenek
s nem kapnak tétova

jelzéseket a tág világ
felé s felől. – Csak száz s nehány
kilométerre vagy, de ha
ezerre lennél vagy nehány

méterre, mindegy volna, mert
erős a fény és visszatart;
és nem jöhet közel
a messzi part. –

A nappalok s a fény merev
formákba öntenek,
de áldottak az éjszakák:
lágy kapcsoló-közeg

a dús sötét. Az ég meleg
és roppant nagy kosár,
és minket, mint ma-kelt
csibéket összezár

pihés ölén. A sürgöny-
póznának számtalan
új drótja nő, és érzem:
már nem vagyok magam.

S határát vesztett testem
és tested szétterül
a sűrű légbe, s itt vagy
a bőrömön belül.