„»Versben élő Pécs« címmel új interaktív irodalmi kezdeményezés indul az Európa Kulturális Fővárosa civil programjaihoz kapcsolódva. A Jelenkor Alapítvány és a Művészetek és Irodalom Háza együttműködésében, Sólyom Katalin színművész […] ötletét felkarolva hozta létre azt a programsorozatot, amely a legszebb, legnépszerűbb »pécsi verset« szeretné kiválasztani mind a városlakók, mind pedig az itt élő neves irodalmárok bevonásával.” (Ld.a pecsiujsag.hu tudósítását.)
Nagy Imre és Jankovits László a PTE tanárai, Valamint Ágoston Zoltán a Jelenkor folyóirat főszerkesztője választott ki a sok közül száz „pécsi verset”, az interaktivitás pedig azt jelenti, hogy a verseket nem csak irodalmi zsűri „pontozza”, hanem a verset szerető emberek is szavazhatnak kedves költőjük versére, Interneten, személyesen és levélben is.
A kiválasztott verseket többek között olyan neves színművészek adják majd elő a költészet napjához kapcsolódó gálaesten, április 12-én, mint a kezdeményezés mozgatója Sólyom Katalin, Dunai Tamás, Kiss Mari, Kézdy György.
A kezdeményezés fővédnöke és névadója Bertók László, kiről ezen az oldalon már sokszor írtunk, hiszen kezdetben Csorba patronáltja, aztán költőtársa, barátja lett, majd Csorba után a város második Kossuth-díjas költője.
A listán Csorba 11 verse és Csorbához írt versek is szerepelnek, olyan költők művei mellett, mint Babits Mihály, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Bertók László, vagy Janus Pannonius.
Interneten a Jelenkor folyórat honlapján a jobboldali menüoszlop Versben élő Pécs c. ikonjára kattintva lehet szavazni, ill. itt megtekinthető a szavazás állása is.
Az EKF évében Pécsett már mindenféle kulturális eseményt hirdettek a multikulturalitás jegyében, Pécs művészetét bemutató programok viszont szerintem viszonylag kis számban szerepelnek fentiek mellett a műsorajánlatban. Hogy a művészet egy szeletét, nézzük, pl. a pécsi irodalomról alig-alig olvashatunk az (eddigi) programok sorában. Azt már szinte nem is érdemes megjegyezni, hogy Csorba Győző neve a programpontok között sehol nem található. Biztos elfogult vagyok Csorbával, de azt elfogultság nélkül is nyugodtan állíthatja bárki, kevesen tettek annyit a város művészetéért, irodalmi életéért, mint a költő, akinek Pécs volt „A Város mindörökre”. Egy említést talán érdemelne ő is valahol…
De most, a fenti civil kezdeményezés nyomán, talán végre megmozdult valami…
Kérem, akik szeretik Csorba költészetét, ismerik verseit, tudják mennyire szerette városát, látogassanak el a http://www.jelenkor.net honlapra, s szavazzanak, így talán elérhető lesz, hogy a költő neve mégis szerepeljen egy EKF-programban.
A kezdeményezésről részletesen ld. a pecsiujsag.hu tudósítását.