Emlék

Láncaiból kiszakadt a halott,
kiszakadt testvérei láncaiból.
S jő, imbolyog, arca merengve ragyog,
köd füstölög ősz pillái alól.

Ím, újra erős, aki félt, akinek
lábára síkos kígyó tekerült,
vendége se már e világi hideg,
amely eddig a csontjai fészkein ült.

Megzendül a teste, kigyúl, bizsereg,
fürtjére szelid felhő gomolyul,
tenyerébe simulnak a messzi terek,
hűs homloka hajnali fénybe borul.

Szabadulás (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 43.)