Fehér Zoltán 11 digitalizált Csorba dedikációt jutatott el hozzám. (Ezúttal is köszönöm!) A 11 kötet dedikálása 8 embernek szól. Érdekes kört alkotnak, ezért gondoltam, néhány mondattal „körüljárom” a dedikációkat. Vegyük betűrendbe, hogy egyszerűbb legyen. Először tehát Boldizsár Ivánról. És mivel ez hosszabb „megjegyzés” lesz, külön oldalon.
Boldizsár Ivánról tudjuk, ki volt, az Interneten is több helyen tájékozódhatunk róla, pl. itt. Hogy miként került kapcsolatba a Jelenkorral, azt viszont, valószínű, csak a Csorbával történt levelezéséből deríthetjük ki.
Miből gondolom ezt? Csorba levelezése a Petőfi Irodalmi Múzeumban van (a továbbiakban PIM), ott fénymásoltam egyszer „véletlenül” egy Csorbának írt Boldizsár levelezőlapot és egy levelet. A PIM-ben a leveleket annak a neve szerint rendezik betűrendbe, akitől azokat kapta a címzettjük. Mikor első alkalommal jártam a Károlyi palotában – tényleg csak találomra –, fénymásoltam a betűrendben elém kerülő levelek közül néhányat, köztük a bemutatott kettőt Boldizsár Ivántól.
A levelezőlapból kiderül, Csorbával Boldizsár Iván kezdeményezte a kapcsolatot. Csorbának nyilván jólesett a dicséret, és a NHQ-ban történő megjelentetés felajánlása. (A költőnek valóban olvasható is verse a magyar irodalmat angolul bemutató kötetben!) Gondolom, Csorba válaszolt is Boldizsárnak. (Sajnos, a válaszlevél másolata – ha valóban volt – nincsen meg.) Boldizsár újabb levelet írt kisvártatva, amelyben már egy írásának a Jelenkorban történő megjelentetésére kéri Csorbát. (Ismert és kedvelt volt az Élet és Irodalomban Boldizsár rovata a Keserédes, melyben nagyobbrészt a Rákosi-korszak – főként vele kapcsolatos – eseményeit idézte fel, a valóban találó szóval jellemezve: „keserédes” stílusban.)
Ami aztán különösen érdekes, az a következő „dokumentum”. Ennek megértéséhez a következő magyarázat szükséges: Csorba a leveleit évenként gyűjtötte össze – az egy évben kapott levelek között különös rendet nem tartott – és az éves levélköteget egy vagy több csomagba kötve rakta el valamelyik komódjába, szekrényébe. A kötegekre általában egy nagyobb papírlapot tett, amelyre a kötegre vonatkozó megjegyzéseit írta rá, csak aztán kötötte át zsineggel a leveleket… Csorba, takarékos ember lévén, ezeket a feliratokat valamilyen „használt” írólapra, egyéb papírra írta. A fentebb közzétett boríték is egy ilyen „újrahasznosított fedőlap” volt a Csorba leveleken: Boldizsár Ivánnak a Jelenkor szerkesztőségébe küldött kéziratát tartalmazta korábban. Tudni kell a további értelmezéshez, hogy a Jelenkor szerkesztőségében a kéziratokat a szerkesztők véleményezték és a főszerkesztő – a véleményeket figyelembe véve, vagy éppen azokat figyelmen kívül hagyva –döntött a megjelentetésről. Szederkényi Ervin főszerkesztőségének idejében (is) az volt a szokás, hogy a rövid véleményeket a kézirat borítékjára írták rá. (A kéziratok általában nagyalakú borítékban érkeztek, volt hely, ahova írjanak.) Az történt tehát, hogy Csorba ­ mivel udvarias ember volt – nyilván azt írta Boldizsár megjelentetést kérő levelére, hogy küldjön kéziratot, aztán majd közlik, ha a szerkesztők is úgy akarják – ­Csorba a versrovatért „felelt”, a prózát nem ő válogatta. Így aztán Csorba megkapta a Boldizsár kéziratot a szerkesztőségben, majd a szokásnak megfelelően elindította „véleményeztető körútra”. Aztán, mikor az ügy már „lecsengett”, a borítékot, hogy ne kelljen kidobni, hazavitte, belecsomagolta egy adag levelezését, én pedig megtaláltam, mikor a leveleit rendezgettem még a PIM-be kerülés előtt. Rájöttem mi ez, s azt gondoltam, egyszer majd közzéteszem, ha alkalom lesz rá. Az alkalom itt van…
Mit látunk a borítékon? A címzés fölött van egy rombusz alakú jel, ez azt jelentette, Csorba átnézte a köteget, amit a „borítólapba” csomagolt. A címzés alatt Csorba kézírásával „Sanyi nincs!” felirat olvasható. Csorba különösen értékesnek tartotta Weöres leveleit, a felirat arra vonatkozott, hogy vagy kivette a kötegből Weöres leveleit – azokat külön gyűjtötte –, vagy abban az évben nem kapott levelet Weörestől. (Az 1980-as évek második felében Weöres már nem nagyon írt levelet, visszahúzódva élt Budapesten Károlyi Amy „védőszárnyai” alatt…) Sajnálatos, hogy az évet nem tudom pontosan, mert az a megmaradt borítékdarabról nem derül ki, én pedig már nem emlékszem, melyik év leveleit rakta bele a költő. Az biztos, hogy nem 1983 előttieket…
A következő írások olvashatók a borítékon (a feltételezett sorrendben):
„Kértük? Ha igen, elég kínos. Tipikusan ÉS-be való írás, „pikáns” témája miatt olvastatja is magát, de semmi egyéb, mint a felszínes Rákosi-leleplezgetés divatjának a nem túl jelentős és érdekes darabja. Másként fogalmazva: nyersanyag. Mert nem csinált belőle novellát. Persze, gond nélkül elmegy, de jobb lenne valahogy kitérni. Ha lehet.” (A „Keserédes” az Élet és Irodalom rovata volt egykor. A kézírást nem ismerem fel, nem tudom, kié.)
A második vélemény: „Azt hiszem, nem érdemes ilyen anekdotikus szinten foglalkoznunk az „ötvenes” évekkel. Nem lehet kitérni?” (Sajnos, ezt kézírást sem tudom azonosítani…)
A valószínűsíthető időrendben a harmadik kézírás a szignó alapján azonosítható, mégpedig Szederkényi Ervin főszerkesztő „verdiktje”: „Elfogadható, mert kértük is. Kérlek, értesítsd, hogy hamarosan hozzuk. Sz.”  A kérés Csorbához szól, mert ő kapta a kéziratot, hiszen, mint már említettem, válaszlevelében valószínű ő írhatta, hogy „Küldjél, aztán majd dönt a szerkesztőség…” Szederkényinek jól jött a befolyásos Boldizsár Iván közlése, nyilván olyan megfontolások is vezették, hogy a Boldizsár befolyása alatt álló NHQ majd viszonozza jóindulatát…
Csorba és Boldizsár között később is fennmaradt a kapcsolat. 1985-ben pl. Boldizsár Iván elküldi Csorbának „Az éjszaka végén”-t, Csorba pedig ­ köszönettel, ­ elküldi Boldizsárnak az ő kötetét, a Görbül az idő-t.
Íme, tehát egy Jelenkor-beli közlés története és utóélete… A Fehér Zoltán által küldött dedikáció, mint a pillangó szárnycsapása, elindított nálam egy „emlékezéscunamit”. Bocsánat, talán nem volt érdektelen… Egy kis megemlékezés Csorbáról a Jelenkor első megjelenésének ötvenéves évfordulóján…