Tisztelt Vitézy Zsófia!

Szeptember 27-én Száraz Miklós György Délies Pécs címmel jelentetett meg írást a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjában, a 37. oldalon.
Ezzel kapcsolatban lenne megjegyzésem, s tekintve, hogy Száraz Miklós György címét nem ismerem, Önnek, a kulturális rovat vezetőjének juttatom el levelemet, arra kérve, továbbítsa azt a szerzőnek. A levél nem "titkos", kérem, Ön is, olvassa el, s ha úgy gondolja, esetleg reagáljon is rá. (Azt mindenképpen kérném, hogy írja meg, sikerült -e továbbítani a levelet a szerzőnek.)

A levél: 

"Kedves Száraz Miklós György! 

Rendszeresen szoktam olvasni írásait a Magyar Nemzetben. Korrekt, érdekes, jó írások. Éppen ezért csalódtam most, amikor a legutóbbit, a Délies Pécs címmel megjelentet olvastam a szeptember 27-ei Hétvégi Magazinban, a 37. oldalon.
Az írás mondanivalójával, stílusával semmi bajom nincsen. A tartalma azonban meglepett. Ön Pécset dicséri és a Pécset dicsérő szerzőket idézi, sorrendben egy 1770-es krónikaírót, 1877-ből két újságcikket, Nagy Szulejmánt, Jean Claude Flachat francia kereskedőt, Richard Bright angol orvost, Janus Pannoniust, Várkonyi Nándort, Lovász Pált, Babits Mihályt, Károlyi Amyt, Weöres Sándort. Kitűnő névsor. Nincsen ezzel semmi baj, ráadásul Önnek szíve joga, ki jut eszébe Pécsről.
Egy dologról azonban talán nem illik megfelejtkezni, ha Pécs "szerelmeseiről" ír. Mert akkor nem lesz "korrekt" a névsor.
Csorba Győző és a város neve valósággal összeforrt. Talán még jobban is, mint a felsoroltaké, akik rövid időt töltöttek Pécsett, vagy éppen csak átutaztak a városon.
Engedje meg, hogy egy Csorba versből idézzek: 

"Nagy kerekes-hidak, piaci bódék,
konflisok a Széchenyi téren,
árkok, eperfák, öreg temető,
fatelep, tehéncsorda, búzaföld,
kanyargós ródlipálya-lejtők,
madarak- és fák-napja, régi Tettye,
kaszárnya-ablakok alatt komiszkenyérért
siránkozó kölykök, vaskos beszédű,
kopott lányok…

 "Bennem van minden, ami nincs,
s bennem van minden, ami van. 

Ó bűvölő város, sokarcú,
ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.

Nyugalmak, zajok fészke,
kőszürke és levélzöld,
hegyen hivalkodó, völgyben rejtőzködő,
tegnapelőtti és holnaputáni,
makacs munkás, kéjjel lustálkodó,
öl-puha, aszkéta-rideg,
aggastyán-bölcs, kamasz-melldöngető:

ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.

Nekem: A VÁROS mindörökre.

Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.
Az ősz kirakta foltjait a tájra.
Ölében viszi a Mecsek a télbe
embereid és házaid."

(Séta és meditáció)

Nem hiszem, hogy Ön ne tudna Pécs és Csorba egészen különleges kapcsolatáról, sőt, azt is feltételezem, hogy a fenti verset is ismeri, mely csak egyike a költő „szerelmes vallomásainak”.
Engedje meg, hogy megkérdezzem: miért maradt ki mégis írásából Csorba neve? Úgy gondolom, Csorba nevének említése nélkül írása lett csorba.
Kérem, ha eljut Önhöz ez a levél, és ideje engedi, válaszoljon kérdésemre. Miért van az, hogy aki ennyire szereti a várost, ilyen fölkészült a történetéből, az éppen Csorbát hagyja ki szépirodalmi igényű írásából?
Kérdezem ezt úgy is, mint (1967 óta) pécsi polgár, úgy is, mint a Csorba-hagyaték gondozója, úgy is, mint a http://csorbagyozo.hu honlap szerkesztője, s úgy is, mint a költő veje… (bár ez utóbbi ebben a tekintetben nem fontos.)

Válaszát kíváncsian várva kiváló tisztelettel:

Pintér László”

Kedves Vitézy Zsófia, kérem közölje a szerzővel, hogy levelemet az említett csorbagyozo.hu honlapon is megjelentetem, mint aktuális hírt. Elnézését kérem, hogy zavartam, közvetítését előre köszönöm, s kézcsókkal köszöntöm:

Pintér László